Mikve-rózsaszín: a néma gyerek szava a WSSZ Márkus Emília-termében

A nyolc csodálatos színésznő – és a rendezés – tölti meg feszítő, nevettető, ríkattató tartalommal a kortárs (női) szerző, Hadar Galron Mikve című egyszerre könnyed és súlyos, attraktív színművéből készült előadást. És hirtelen még annak is jelentése-jelentősége támad, hogy a  bemutató helyszíne a Márkus Emília-terem: ég a malom, Emma fut a szombathelyi utcán,  fut egészen addig, amíg (neves és fontos családja rosszallásától kísérve) világraszóló színésznő nem válik belőle. 

A Mikvének Magyarországon is van már története, és egészen biztos, hogy a szombathelyi előadás sokat hozzátesz ehhez a történethez. Ahogyan Widder Kristóf rendező mondta: 

– Nem dúskál a világirodalom nyolcszereplős női darabokban. Márpedig ez volt az alapvetés, mert tudtuk, hogy a párhuzamos nagyszínpadi előadás a társulat férfi tagjaival dolgozik. Azért örültem, hogy a szűkös kínálatból a Mikve mellett döntöttünk a színház vezetőségével, mert annak ellenére, hogy egy zárt zsidó közösségben játszódik, mégis egyetemes  témákat vet fel: közösségről, családról, női szerepekről, családon belüli erőszakról, a házasság intézményéről, vallási szabályokról vagy egy közösség szabályairól. Ezek olyan témák, amikről már csak azért is érdemes szerintem beszélni, mert az hagyján, hogy a világirodalom nem dúskál csak női szereplős drámákban, de alapvetően női sorsot középpontba helyező drámákban sem. Ez a kettős nézőpont fölemeli ezt az anyagot, örülök, hogy ezzel foglalkozhatunk.

A mikve az a rituális fürdő, ahol az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra találkoznak; szigorú szabályok szerint. A zárt tér mindig izgalmas színházi helyzetet teremt (a tárgyalóteremtől a futballöltözőig). Kupás Anna díszletében (ő tervezte a Sirály díszletét is Szombathelyen) rózsaszín a csempe ebben a hűvös-csupasz – a maga realitásában is valahogy elemelt, sokféle asszociációt elindító – térben. Babaszoba – leheletnyi iróniával/öniróniával. Ebben a térben bomlik ki a nyolc nagyon különböző nő sorsa. Egyek a nőiségben, Pető Kata ragyogó színekből (kék, fehér, piros) komponált, szinte egyenruhának ható, mégis sokféle, az archaikus és a mai képzetét egyszerre fölkeltő jelmezeiben. Mintha valami avantgárd festmény szereplői feszegetnék a kereteiket. De hát – amint a végén kiderül – tényleg ők maguk az avantgárd. Le a titkokkal és a hazugságokkal. 

Shoshana – Csonka Szilvia – a fürdő idősebb vezetője: egyszerre lágy és kemény, a végletekig szabálykövető, se lát, se hall. Aztán bedobja a kulcsot: már nincs mit takargatnia, védelmeznie. (Illetve védelmeznie dehogynem.) Shira – Herman Flóra – a fürdő új vezetője: az értelmetlen szabályok  (tilos a hajbalzsam is) helyett ösztönös, magától értetődő és nyílt emberség és szolidaritás vezérli; de neki is titka van. Mindenki valakiért. Almaz (ami annyit tesz: gyémánt) – Nagy-Bakonyi Boglárka – trendi énekesnő, nincs köze a mikvehagyományhoz; és mégis.  Chedva – Bálint Éva – zárt, elegáns és megalázott feleség. Németh Judit Hindi szerepében termékeny nőisége illúzióját őrzi, megszabadulva  az összes parókájától tőle kapjuk az előadás egyik legszebb, legmélyebb pillanatát. 

Esther szerepében Nagy Cili az előadás szeretni való „komikája”: a napsugaras, odaadó, mintaszerű feleség és sokszoros anya. 

Teliha – Mari Dorottya – gyönyörűen, kevés szóval, a lényével meséli el, hogy milyen az, amikor szétfeszítik a személyiséget a kibékíthetetlen vágyak, elvárások, kötődések, kényszerek. 

A szombathelyi társulat színésznőihez (valamennyien színre lépnek a Mikvében) csatlakozott Chedva lánya, Eliseva szerepében Gálhidy Gizella egyetemi hallgató. Néma (mint Kattrin), elnémulásának egészen konkrét oka van. Őzikeszerű, szelíd vadsága, vad szelídsége, személyiségének pontosan működő koreográfiája lehetővé teszi a lehetetlent, hogy a néma gyereknek is megértsük a szavát. (Ahogyan Ottlik Iskola-regényében Medve Gábor szeretné.) 

Kicsit bombasztikusan azt mondhatjuk, Hadar Galron szavakat és bátorságot adott a Mikvével a nőknek, hogy végül megtalálják a saját hangjukat; hogy megtisztuljanak. A többi mégis néma csend.