Menjünk elébe a dolgoknak!

- Az elkövetkezendő év a felkészülés időszaka, hiszen nemsokára ünnepeljük városunk híres püspöke, Szent Márton születésének évfordulóját. Nagy kihívás, heroikus munka áll az egyházmegye és a Szent Márton Programiroda előtt. Hogyan foglalhatjuk össze az egyházi eseményekkel kapcsolatos legfontosabb teendőket? Hogyan ütemezhetőek a teendők az előkészületi és a jubileumi esztendőre, amelynek legfényesebb pillanata a Szentatya látogatása lehet?

- Örömmel említem meg, hogy nemrég Rómában járva sikerült a Szentatyával személyesen beszélnem. Most találkoztam vele először, bemutatkoztam és elmondtam, hogy mi hívtuk meg erre a nagy évfordulóra és szóban is szeretném ezt megerősíteni. Ferenc pápa azt válaszolta: Va bene, pregate per me! (Rendben van, imádkozzanak értem!) Bízom benne, hogy a Jóisten megőrzi az ő egészségét és sor kerülhet erre a látogatásra. Fontosnak éreztem ezt a szóbeli megerősítést.

- Hogyan képzeljük el a találkozást? Gondolom, egészen kevés idő jut ilyenkor még az egyházi vezetők számára is.

- Természetesen hosszú diskurzusra nincsen lehetőség, ez nem az Ad Limina-látogatás, amikor egyenként beszélgethetünk a Szentatyával. Ez egy általános kihallgatás, amely csak arra ad lehetőséget, hogy a püspökök válthassanak néhány szót a Pápával. Ilyenkor nincs idő az egyházmegye életét érintő kérdésekről beszámolni, de fontos volt ez a látogatás, hogy Szent Péter utódával tudtam találkozni és hogy személyesen is meghívhattam őt hozzánk. Szent Márton napján indítjuk útjára az úgynevezett előkészületi évet, amely a papok és a hívek számára lesz a felkészülés. Fontos, hogy amit a zarándokoknak kívánunk átadni, azt mi is átélhessük. Szent Márton életét minél inkább megismerem, példáját annál aktuálisabbnak érzem. Az ő személye és cselekedetei végtelenül maiak, nemcsak azért mert születése és halála kapcsán összeköti Nyugat- és Kelet-Európát, s ma az együttgondolkodásra és cselekvésre nagy szükség van. De azért is, amit életében megvalósított, nevezetesen: a másikra való figyelés a vele való szolidaritás minden korban ma talán még inkább aktuális. Ezért is fontos, hogy a jubileumi jelmondat: a Felemelő szeretet mindnyájunknak sajátjává váljon! Novembertől a Szent Márton ereklye is zarándokútra indul: templomokban hívjuk össze a hívő embereket, hogy Szent Mártonhoz imádkozva, személyes tulajdonságait figyelve, megismerhessük őt. Fontos, hogy az ő erényeit követve saját életünkben kívánjuk ezeket megvalósítani a magunk környezetében. Abszolút mai üzenet ez, komolyan kell tehát vennünk. Meghívjuk az egész Kárpát-medencéből mindazoknak a településeknek a képviselőit, amely települések Szent Mártonról lettek elnevezve. Sok ilyen van. Európából vendégül látjuk azoknak a püspökségeknek a főpásztorait, akik szintén Szent Márton oltalma alatt állnak. Csodálatos lenne, ha a Szentatya megtisztelné rendezvényünket, de a látogatástól függetlenül is tervezünk egy centrális ünnepséget és az évek során meg akarjuk szólítani a fiatalokat, a családokat és az időseket egyaránt.

- Amikor egy jó évtizede filmet készítettünk Szent Mártonról és az utca emberétől kérdeztük, vajon tudják-e ki volt ő valójában, nagyon kevesen voltak tájékozottak a püspök életét illetően. Gondolkoztak, kínos válaszokat adtak, sokan bevallották: nem tudják, nem értik, miért is kérdezem őket erről. Mára szerintem sokkal jobb a helyzet. Ön szerint jól érzékelem?

- Örömteli, ha ön így érzi. Valóban sok szinten elhangzik, hogy Szent Márton szülővárosa Szombathely, bár az már korántsem biztos, hogy egészen mélyen ismernénk az ő személyiségét. Fontos ez az előkészítő esztendő, hogy jobban megismerjük őt. Szeretném, ha ez a rendezvénysorozat az újevangelizáció szellemében történne, nyitnunk kell a nem hívők felé is. Az is csodálatos dolog, hogy Márton az első a szentek között, aki nem vértanúként lett szentté avatva. Ha addig csak mártírokat avattak szentté, őt magát pedig e nélkül is szentté avatták, akkor bizonyára rendkívüli személyiség volt, akire felfigyelt a keresztény világ.

- Milyen nagy beruházást követelnek az előkészületek? A Székesegyház épp most szépül, de egy ilyen nagyszabású évfordulóra az infrastruktúra tekintetében is fel kell készülni.

- Két nagy felújítás van folyamatban: az egyik természetesen a Székesegyház, a másik pedig a templom előtti tér, hiszen ha sokezres tömeg érkezik, ez megkerülhetetlen. Egyébként ezek a beruházások hosszú évtizedekre meghatározzák majd a város arculatát. Néhány éve a Svájci Gárda parancsnoka mesélte nekem, hogy ellátogattak Tours-ba és voltak Szent Márton sírjánál. Erre megkérdeztem tőle, vajon tudja-e, hogy a püspök hol született. Azt válaszolta: Természetesen, Savariában. Mai nevén azonban nem ismerte a várost, olyan római településnek gondolta, amely azóta ahogyan sok más város is eltűnt a térképről. Három évvel ezelőtt aztán meghívtam a Svájci Gárdát és vendégül is láthattuk őket, itt Szombathelyen.

A megyés püspök részletesen megosztja velünk a Püspöki Palota átépítésével kapcsolatos terveit: a turisták és a városlakók is kíváncsiak a barokk épület szépségeire, így jó volna egy fogadóközpontot létesíteni, külön bejárattal, ennek köszönhetően az első emeleti múzeumot is lehetne látogatni. Tizenegy méternyi szakaszról van szó, de ennek kialakítását az egyházmegye önerőből nem tudja megvalósítani. Aztán megjegyzem, milyen nagyszerű hogy az egyház ilyen nagy energiákat fordít a kommunikációra. Kihasználja a technikai eszközöket, az internet adta közvetlen kapcsolattartás lehetőségét. A Vatikán honlapján friss prédikációkat olvashatnak a hívek, hírlevelet is kaphatnak. Ferenc pápát követhetik a facebookon! Elmondom Püspök Atyának, milyen nagy dolognak tartom, hogy az egyházmegye életét is figyelni lehet a sajtóban és az interneten egyaránt.

- Ennek praktikus okai is vannak. Amikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkáraként teljesítettem szolgálatot, a leglehetetlenebb időpontokban jelentkeztek a sajtó munkatársai nálunk különböző kérdésekkel. Így aztán felállítottunk egy irodát: nem az események után kullogtunk, de elébe mentünk a dolgoknak. Elhatároztuk: mondjuk el, mi történik az Egyházban, mi fontos, mi jelentős. Sok szép dolog is van, ne csak a rossz hírekkel legyen tele a sajtó. Juhász Judittal (az Antal-kormány egykori kabinetfőnökével) felállítottuk a sajtóirodát, az ő sokéves tapasztalatával indultunk el. Sokat tanultam jómagam is ebben az időszakban. A mai kommunikáció alapú világban fontos, hogy jelen legyünk a hírekben. Az Egyház nem zárkózhat be a templomba. Ferenc pápa, inkább a világban való forgolódásában megsebesült Egyházzal szeretne találkozni, mintsem egy önmagába zárkózóval. Jézus Krisztus evangéliumát hirdetnünk kell ma is, el kell mondani az örömhírt az embereknek!

- Ha már a ma emberéről szót ejtettünk, kicsit gondoljunk a jövő generációjára is. Ismeretes, hogy az egyházmegyében iskola épül. Új, modern épület alapjait rakták le nyár közepén a Szalézi Templom melletti telken.

- Szükséges volt ez a beruházás, hiszen akik Szent Márton városában ismerik a Brenner János Általános Iskolát, tudják, hogy a történelmi belváros közepén épült az intézmény és két nagyon régi épületben zajlik az oktatás. Sajnos mindkettő olyan állapotba került, hogy sok pénz lenne a felújítása, a fűtéskorszerűsítés, a nyílászárók, az elektromos vezetékek, a vizesblokk korszerűsítése, az akadálymentesítésről nem is beszélve! Felmértük a helyzetet és beláttuk: sok száz millió forintba kerülne az átalakítás. Teljesen megoldhatatlan azonban a tornaterem létesítése, pedig manapság kötelező a mindennapi testnevelés az iskolákban, így aztán el kellett vetni a korszerűsítéssel kapcsolatos elképzeléseinket. A szükség vitt tehát rá minket az új beruházás elindítására. De a műemléki környezet is erre kényszerített. Gondoljuk csak meg, a kétezer éves romokon mégsem lehet tornacsarnokot építeni, megjegyzem persze: hely sem nagyon lett volna hová. Sikeresen pályáztunk és már a jövőnek építjük az új létesítményt, amelyben minden adva lesz majd a minőségi tudás megszerzéséhez.

- A Szenteste közeledtével arra kérem, beszéljen olvasóinknak Jézus születésének ünnepéről, amelyet az egész világon megünnepelnek kicsik és nagyok, hívők és nem vallásos emberek egyaránt! Valójában mit jelent ez az ünnep a keresztények számára?

- A karácsony egyértelműen szép és kedves ünnep hívőnek és nem hívőnek egyaránt. Nyilván ez adódik a sajátosságából, hogy Európában kialakult egy gyakorlat, amely szerint az emberek ilyenkor megajándékozzák egymást. Kedvessé, személyessé és meghitté teszik ezzel a gesztussal az ünnepet. Bár néha elfelejtik, hogy minek az apropóján történik mindez! Az ajándékozáskor gondoljunk arra is, hogy ahogyan az Isten megajándékozta Fiával a világot, úgy ajándékozzuk meg mi ilyenkor egymást. A szeretetünket bizonyítjuk ez által.

- Jézus a szeretet törvényét hagyta az emberiségre. Azt mondta: Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket! Ezt a parancsot a legnehezebb betartani, hiszen az ember folyamatosan találkozik olyan helyzetekkel, amikor Krisztus követése lehetetlen feladatnak tűnik. Mégis, mit javasolhatunk az olvasóknak? Hogyan lehet ezt a nehéz törvényt krízishelyzetekben jól alkalmazni?

- Én meg szoktam fordítani a dolgot. Manapság sokan próbálják a krisztusi törvényektől -éppen a szeretet törvényétől is függetleníteni magukat, mert ők tudják, hogy mi a boldog élet titka. Ők jobban tudják, hogy kell az életüket berendezni. Visszakérdeznék: Mi lett ennek az eredménye? Boldogabbak lettek? Attól tartok, hogy a feszültségek, a problémák sokkal súlyozottabban vannak jelen az életünkben, de pont ott, ahol a krisztusi szeretet hiányzik. Ezért gondolom, hogy pusztán a józan ész a logikus, racionális következtetés is meggyőzhet bennünket arról, hogy nincs más út csak a szeretet útja! Tehát Jézus, az Isten Fia nem véletlenül adta számunkra, mint legfőbb parancsot, még akkor is, ha természetesen ez küzdelmet jelent számunkra. Senki számára nem könnyű szeretni. Pál apostol a Szeretet himnuszban megfogalmazza mi az, amit kerülnünk kell, és mi az, amire törekednünk kell, mert be kell látnunk, hogy különben emberi gyengeségeinkkel, gyarlóságainkkal, szeretetünknek a sekélyességével kell szembesülnünk. Ezt le lehet győzni, le kell győzni, mert nincs más boldogulás a földi életben sem, mint hogy a szeretet útján járunk még akkor is, ha ez áldozatot jelent. Ha valaki elindul a szeretet útján, később kialakul benne egy belső igény, hogy áldozatok árán is a szeretetet választja. Mert a szeretet el akar köteleződni. Ha igazán szeretek valakit, akkor nem probléma számomra, hogy áldozatokat vállaljak érte. Épp ellenkezőleg: azzal akarom még inkább bizonyítani a szeretetemet, hogy még nagyobb áldozatot vállalok! A szerelmesek között ez nem lehet probléma, mert természetesen így élik meg a szeretetet és azt gondolom, hogy a hívő és a nem hívő is beláthatja, hogy akkor is, ha a küzdelmek áldozatot jelentenek, mindig a szeretet útján kell maradni, vállalva az egyetlen jó utat, ami a boldogsághoz vezet. Az evangélium is ezt mondja, miközben nyilván minden kereszténynek is meg kell küzdenie ezért, de ahol erre komolyan törekednek, ott a szeretet gyümölcseit is meg lehet tapasztalni.

- Ön hogy látja, melyek a legnagyobb problémák? Azt gondolom, talán az egzisztenciális bizonytalanság. A válás, a családok széthullása a legnagyobb veszteség. Ön szerint, melyik?

- Nem a családok felbomlására helyezném a súlyt, hanem a családi élet megélésére. Ott is vannak problémák, ahol nem bomlott fel a családi közösség, de ott van öröm is. Most a rendkívüli Püspöki Szinódus is ezzel foglalkozik és ez valóban nem véletlen. Előkészületben van egy szinódus, ami szintén a család témájával kíván foglalkozni. Meggyőződésem, hogy napjainkban az a legfőbb kérdés, hogy hogyan alakul a családok élete. Külső szempontok rondítanak bele a családok életébe. Ma sokak számára a család elveszítette az identitását, ami őket igazán közösséggé tudja formálni. Ennek klasszikus megnyilvánulása volt a Csók, Anyu c. film.

- Én is láttam a filmet, többször is. Vámos Miklós írta a forgatókönyvet, Rózsa János rendezésében 1986-ban mutatták be a mozik Udvaros Dorottyával és Koltai Róberttel a főszerepben. Táblán üzengettek egymásnak a családtagok. Amikor meghalt a nagymama, senki sem vette észre. A többiek úgy tudták meg a szomorú hírt, hogy a nagylány kiírta azt az üzenő falra. Nagyon jó film, szeretem.

- Igen, a felnőttek nem veszik észre, hogy a gyerek önállósodik, a tinédzser nem a szüleivel tölti az időt, a szülők rohannak a megélhetés miatt. Néha arról a pár ezer forint többletpénzről le kell mondani, hogy egymással időt töltsünk, mert a gyerekek számára is csak az adhat biztos hátteret, ha a szülők közötti szeretetkapcsolat megvan. Ez a perszonális közösség hiányzik a családokban. Erre kellene energiát fordítani, a média is belerondított, hiszen a családtagok már nem is együtt nézik a tévét, mert már minden szobában külön tévé van, vagy valami kütyüvel foglalkoznak a családtagok külön-külön. Ha hiányzik a személyes kapcsolat, ott nem család van, csupán egy együtt élő közösség.

- Más módon készül a karácsonyi prédikációkra, szentbeszédekre? Jól tudjuk, hogy ilyenkor olyanok is elmennek az éjféli misére, akik egész évben nem jártak a templom környékén sem. Szó szerint tömegek mozdulnak meg, akár a feltámadási körmenet esetében. Nagy felelősség és talán lehetőség is ilyenkor a hívekhez szólni.

- Be kell valljam, a legnagyobb kihívást mindig az ilyen nagy ünnepek jelentik, nemcsak azért mert ilyenkor többször kell beszélni, hanem mert számol az ember azokkal, akik csak ritkán jelennek meg a templomban és őket úgy kell megszólítani, hogy a szívüket Isten felé fordítsuk. Ez óriási kihívás! Nem megy másképp, csak akkor, ha az ember személyesen is még inkább készül az ünnepre. Ezért én is ügyelek arra, hogy minden ádvent és minden nagyböjt számomra is egy lelki út egy igazi felkészülés legyen. Biztos vagyok benne, hogy a Szentlélek segít abban, hogy ráérezzek találkozva emberekkel, hallgatva az emberek ügyes-bajos dolgait mi az, ami az itt élő embereket foglalkoztatja, nehézséget jelent számukra, vagy éppen melyek az örömeik. A hétköznapokban sajnos nem mindig vesszük észre a szeretet apró jeleit. Többet várunk, mást várunk, a saját szemüvegünkön keresztül nézünk a másikra. Pedig ha észrevennénk az apró szeretetgesztusokat, nem lennénk annyira letargikusak, szomorúak, kétségbeesettek. Különösen nem az ünnepeken, de a hétköznapokban sem.