Áldozatból bűnös?

- Az 1960-as években Melvin J. Lerner szociálpszichológus professzor kezdett mélyrehatóan kutatni egy érdekes társadalom-lélektani jelenséget, amelyet Just-World hipotézisnek nevezünk. Kísérletes bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy a társadalomban élő ember, sokszor a tényeket figyelmen kívül hagyva, ferdítve, egy igazságos világban hisz. Olyan világban, ahol a cselekedetek, körülmények, illetve az egyén viselkedése előre megjósolható következményekkel jár. Ahol, ha úgy tetszik, mindenki azt kapja, amit érdemel. A világ igazságosságában való téves meggyőződésünk, ha kissé „bulvárosan” szeretném leegyszerűsíteni, eredendően hasznos célokat szolgál. Meggyőz minket arról, hogy tetteinkkel, hozzáállásunkkal képesek vagyunk előre kiszámítható módon befolyásolni a világot. Ugyanez a világ igazságosságáról bennünk élő kollektív tévhit azonban sokszor helytelen értékítélethez vezet. Hiszen ez az egyik fontos oka annak, hogy igen gyakran úgy hisszük: a lecsúszott hajléktalan, a tépett ruhájú utcalány, a munkanélküli, a hóban-fagyban kitartóan várakozó, rongyos cipőjű menekült vagy éppen az elítélt tolvaj, erőszaktevő csupán azt kapta a világtól, amit megérdemelt. Ennél is bizarrabb azonban, amikor egy szűkebb-tágabb közösség meggyőzi magát arról, hogy az erőszakot elszenvedő is azt kapta, ami jár, mondván: öltözködése, életvitele vezettek ahhoz, hogy áldozattá váljon. Nagy valószínűséggel ez a jelenség állhat annak a hátterében is, hogy ennyien ragadtatták magukat Takáts Zsuzsannát lejárató, a tényekkel köszönőviszonyban sem lévő kijelentésekre - magyarázza dr. Buda Botond ideggyógyász, címzetes egyetemi docens.

dr. Buda Botond.

De hogy lehet az, hogy maga az elkövető is elhiszi: ő maga volt az áldozat? Hiszen Kiss László április elején azt nyilatkozta, hogy koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg a bírósági ítélet az 1961-es ügyben.

- Ezt a kérdést legfeljebb maga Kiss László tudná megválaszolni. Személyes véleményem az, hogy az úszóvezető kezdeti kapkodó bűnbakkeresése mögött nem annyira lélektani okokat kell sejtenünk, mint inkább a józan észt és a menekülési ösztönt. A sajtó pergőtűzszerűen egymást érő leleplezései nyomán folyamatos hátrafelé sasszézásra kényszerült, és kezdetben úgy gondolhatta, hogy a legokosabb, ha blöfföl és ellentámadásba megy át. A Takáts Zsuzsannával készült szuggesztíven egyszerű, sallangmentes, higgadt, tényszerű interjú sugárzását követően azonban nyilván ügyvédje is csak a visszavonulást, beismerést, bocsánatkérést tanácsolhatta már Kissnek - mondja a szakértő, akitől azt is megkérdezzük, vajon mi kell ahhoz, hogy egy áldozat több évtized után megszólaljon, és elmesélje, mi történt annak idején?

Takáts Zsuzsanna Fotók: RTL Klub

- Közismert tény, hogy a szexuális bűncselekményeknél kimagasló a látencia: ezek a típusú erőszakos tettek igen nagy arányban soha nem tudódnak ki. Ennek legfőképpen az áldozatok szégyene, sokszor önvádlása, vagy éppen az ilyen erőszakos cselekmények után igen gyakran fellépő poszttraumás stressz zavar az oka. Valószínűleg Takáts Zsuzsanna sem állt volna nyilvánosság elé, ha nem vette volna kezdetét az az igen méltatlan sárdobálás és hazugságáradat, amelyet a sarokba szorítva védekező Kiss Lászlónak még csak-csak elnéz az ember, prominens sportvezetőknek, újságíróknak, közéleti szereplőknek azonban semmiképp. Ha nem lenne ennyire szomorú a téma, akkor mulatságos lenne megfigyelni a „ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs, akkor az” elv működését a gyakorlatban. Az egyik véleményformáló azt sugallja, hogy az áldozat apja „befolyásos ember”, tehát nyilván nyomást gyakorolt a bíróságra. Amikor aztán kiderül, hogy a szóban forgó nevelőapa egyszerű cipészmester volt, akkor a hagyományos „kommunista” kártya kerül elő. Pedig az idősebb generáció tagjai jól emlékeznek arra, hogy kevés megvetettebb pária volt a szocialista rendszerben, mint a kisiparos. Takáts Zsuzsanna nyilatkozatából tudjuk, nála valamikor a sárdobálás csúcspontján szakadhatott el a cérna, ekkor döntötte el, hogy a nyilvánosság elé lép. Hogy egy ilyen késői „coming out” jól vagy rosszul sül el, az jelentős mértékben függ az áldozat személyiségétől, a trauma korábbi viszonylag adekvát feldolgozásától vagy éppen elfojtásától és számos egyéb tényezőtől - jegyzi meg dr. Buda Botond.

Ehhez a témához kapcsolódik egy vasi eset: azoké a kemenesmagasi diáklányoké, akik tavaly nyáron arról számoltak be szüleiknek, hogy a táborban az egyik tanáruk molesztálta őket. Egy olyan zárt, kis közösségben, mint Kemenesmagasi is akadtak olyanok, akik nem hittek a lányoknak. A minap napvilágra került igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint azonban igazat mondtak.

A tanáruk által molesztált kemenesmagasi diáklányok egyike édesanyjával (Fotók: Unger Tamás)

- Az áldozathibáztatás jelenségét régóta ismeri a szociál-pszichológia. A kemenesmagasi lányokat hibáztató falubeli közvélemény mögött ez, illetve a Just-World jelenség, a világ igazságosságába vetett tévhit állhat. Budapesthez képest természetesen jóval zártabb és értékőrzőbb (szándékosan kerülöm a konzervatív szót) közösség a kemenesmagasi, és ebből további „súlyosbító körülmények” adódnak. Az egész magyar társadalomra jellemző patriarchalitás az ilyen kisebb, rurális közösségekben hatványozottan jelen van, és ez a nők és lányok elleni erőszak megítélésére is rányomja a bélyegét. Valószínű, hogy arányaiban többen ítélik úgy: a lányok viselkedésükkel, öltözködésükkel, lazaságukkal „rászolgáltak” arra, ha ténylegesen inzultálta őket egy férfiember. A falusi társadalomban ráadásul a tekintélytisztelet is nagyobb még, mint a városokban, és ezen a tekintélyranglétrán tradicionálisan kiemelt helyet foglal el a tanár. Vélhetőleg ez is oka annak, hogy Kemenesmagasiban sokan már a molesztálás tényét is légből kapottnak tartották.

Hogyan tovább?

A Takáts Zsuzsanna - Kiss László-ügynek immár vasi vonatkozása is van. Az országos sajtó is megemlékezett a Prima díjas irodalomtörténész, Gyurácz Ferenc Facebook-bejegyzéséről, amelyben T. Zsuzsannát idézőjelbe tett áldozatként említve támadta, mondván: ahhoz, hogy valaki 28 évesen főmérnök lehessen, „abban az időben pártvonalon is kiválóan kellett feküdni”. Szerinte Takáts Zsuzsanna „a filozófia-esztétika tanári diplomáját nyilvánvalóan a foxi-maxi egyetemen szerezte”. Gyurácz Ferenc ezek után tette fel a kérdést: „Ezek ismeretében hogy is kételkedhetnénk a szavában?”

A Vasi Szemle főszerkesztőjeként, a Magyar Nyugat Könyvkiadó igazgatójaként és újabban a szombathelyi Gazdag Erzsi Alapítvány kuratóriumi elnökeként is ismert irodalomtörténész később törölte a közösségi portálról a bejegyzését, és úgy tűnik, ő ezzel pontot tett az ügy végére. Egy következmények nélküli országban minden bizonnyal ez az eset is hamar feledésbe merül. Ám hiába tűnt el a bejegyzés a Facebookról, azok a mondatok tovább élnek: ott vannak az internetes hírportálokon, mi több, a Wikipédia Gyurácz Ferencről immár az „Életpályája” című fejezet alatt közli, hogy „neve és személye országosan ismertté 2016. május 11-én, a Kiss László úszóedző bűncselekménye kapcsán az áldozatra tett súlyosan negatív és előítéletes kijelentéseivel vált”.

Lám, úgy tűnik, a digitális emlékezet igazságosabb. De mire megyünk ezzel az igazságosággal, és mire megy vele Takáts Zsuzsanna? És ugyanilyen fontos kérdés, hogy lesz-e folytatás, lesz-e következmény?

Kiss László már lemondott és bocsánatot kért...