Egyenlővé válnak a földdel - Lepusztultak a vasi határátkelők

Mondhatni gazdátlanul várják, hogy beteljesedjen a sorsuk: az emberi vandalizmus és a természet újbóli térhódítása lassan felemészti őket. A vasi határátkelőkön sem más a helyzet, aki itt lépi át a határt, valóban úgy érezheti, hogy felhagyhat minden reménnyel.

Bucsu, Bozsok, Kőszeg, Rábafüzes, Bajánsenye: ezek a települések több dologban is hasonlítanak. Egyrészt mind Vas megyében találhatók, másrészt mindegyiknél nap mint nap több tucat, vagy akár több száz ember lépi át az országhatárt.

A schengeni egyezmény létrejöttével funkciójukat elvesztett, a szocreál korában még büszkén álló épületek egyik napról a másikra váltak üressé. Néhány évtizeddel ezelőtt ezek a helyek diadalittasan hirdették minden ide érkező számára: a betolakodókat megállítjuk, a barátokat beengedjük. Hirtelen azonban mindenki elhagyta őket: nem pihentek többé ott lelkes, ám szolgálatban megfáradt határőrök, a homlokzatukon lebegő zászló nem üdvözölte többé a váltó műszakot.

Azóta is csak várnak, várnak, sorsuk még mindig eldöntetlen. Nyugati szomszédaink nem gondolkodtak sokáig, a határ túloldalán gyorsan megszabadultak a határvédő monstrumoktól. A magyar átkelők épületei nap mint nap figyelik a sok áthaladó autót, hátha egyszer csak megáll valaki, aki közli: jobb sorsra teremtettek.

Habár még él a remény, mintha már beletörődtek volna a pusztulásba: ma már kifakult feliratokkal, leomló vakolattal, kitörött ablakokkal és rozsdás keretekkel fogadják a Magyarországra érkezőket.

Adódik a kérdés: miért jutottak erre a sorsra? Hiszen, ha valaki hazánkba jön, ez az első, amit lát. És mint tudjuk, nagyon fontos az első benyomás. Ha már így maradnak, talán kitehetnének néhány „emlékhely", vagy „múltidéző" feliratú táblát, így nem riasztaná meg vendégeinket a látvány. Ám, ha már egyszer szorgos kezek munkájaként felépültek, talán most néhány újabb dolgos kéz megújíthatná ezeket, hogy ismét boldogan fogadhassák az ide érkezőket. A legvalószínűbb azonban az, hogy végleg elbontják őket.

A Vas megyei határátkelők 2007 óta állnak üresen. Tulajdonosuk még mindig az állam, fenntartójuk jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). Az MNV már korábban felvette a kapcsolatot a helyi önkormányzatokkal, hogy tárgyalásokat folytassanak arról, milyen formában hasznosíthatnák ezeket az épületeket. Eddig még nem történt előrelépés az ügyben. Megkérdeztük hát az MNV-t, hogy jelenleg milyen terveik vannak a határátkelők sorsára nézve.

Válaszukban azt írták, hogy 2013 októberében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányításával, a közreműködő intézmények bevonásával (Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Magyar Közút Nzrt., Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.) kidolgoztak egy „akadálymentesítési program" koncepciót. Az akadálymentesítési program azt takarja, hogy a határátkelőkön maradt épületdaraboktól mentesítik az utakat, elbontják az előtetőket és azokat az épületeket, amelyek az elmúlt évek alatt oly mértékben rongálódtak, hogy jelenlegi állapotuk életveszélyes és/vagy az állapotukból eredően továbbhasznosításra nem alkalmas.

Mint írják, az akkori és jelenlegi általános célkitűzés is az, hogy minden érintett határátkelőhely esetében a 2014-2020 közötti időszakban az „akadálymentesítési" beruházások elkészülhessenek.

Így tehát épp úgy tűnnek el ezek az egykor impozáns, vendégváró épületek a föld színéről, mint ahogyan annak idején megépültek. A modern kor sajátossága, hogy ami már nem kell, nem válik hasznunkra, azt eldobjuk. De mi van akkor, ha egyszer újra szükség lenne rájuk? Akkor valószínűleg újonnan épített örököseik pompáznak majd a határátkelők egykori dicsfényében.