In memoriam: Csonka György (1930 – 2015)

Ő volt közülük a legidősebb. Mint első generációs értelmiségi, a soproni tanítóképzőben szerezte meg diplomáját, és 1949-ben tért vissza szülőfalujába tanítani, abba a büki iskolába, ahol legkisebb öccse éppen elkezdte az első osztályt, és akit a sors különös kegye folytán ő maga taníthatott. A három év sorkatonaságot ismét büki tanítóság, majd nősülés követte. Felesége, akit négy éve veszített el, védőnő volt. Ezt követően került kapcsolatba a politikával, 1954-ben a DISZ megyei bizottságába hívták. 1957-től 61-ig a pornóapáti iskola igazgató tanítója, majd az MSZMP pártbizottságának munkatársa lett, a párton belül a megyei pártbizottság titkári címe volt a legfontosabb megbízatása. Munkáját a megyei tanács elnökhelyetteseként folytathatta, majd általános elnökhelyettes lett. 1984-ben nevezték ki a Vas Népe főszerkesztőjének.

Nem volt szakmabeli, a szerkesztőség fenntartásokkal fogadta, míg ő maga hamar elhíresült mondattal kezdte első értekezletét: „Nem én akartam jönni." A lap napi szerkesztését ráhagyta az évek, évtizedek óta dolgozó tapasztalt szerkesztőkre, újságírókra, főszerkesztői munkáját úgy végezte, ahogy minden mást életében, higgadtan, indulatok nélkül, toleranciával közvetlen és tágabb környezete iránt. Főszerkesztőségének vége egybeesett a nagy társadalmi változásokkal, 1989-ben, a rendszerváltozás évében ment nyugdíjba.

Nem élt nagy lábon, soha nem tagadta meg egyszerű származását, vagyont nem gyűjtött. Becsülte, kedvelte és bírta a fizikai munkát, tizenöt éves korában az egykori büki grófi birtokon második kaszás volt. Élete végéig a szülői házból hozott mentalitás jellemezte. Hobbija a bélyeggyűjtés volt, vezetője volt a MABÉOSZ nyugat-dunántúli irodájának.

Hosszú, tartalmas életet élt, felesége halála után megromlott az egészségi állapota, az utóbbi egy évben nem nagyon hagyta el a lakását. Július 31-én, a herényi temetőben helyezték örök nyugalomra. Emlékét megőrizzük.

A szerkesztőség