Tigrisszelidítőből lett varázsló

– Tudja, nagyon szeretek autózni, sokszor intézem így kocsiból a dolgaimat, dumálok nagyokat, most is így volt, Egerből jöttem.

Azzal kezdem, vajon hogyan függ össze a boldogság az önismerettel, hiszen erről szól majd az egész este.

– Hát, arról van szó, hogy a boldogságot akkor találhatjuk meg, ha rendben vagyunk önmagunkkal, ehhez először meg kell ismerni magunkat. Ez a dolog lényege. Az emberekben tudatosul, hogy ezt meg kell tenniük, csak kellemetlen tapasztalat árán jönnek rá, hogy nem úszhatják meg. A szülők azt mutatják a gyerekeknek: Végezd el az iskolát, dolgozz keményen, vedd meg a házadat, a kocsidat, a nyaralódat – és ezt legtöbbször a pasik szájából hallom – és akkor boldog leszel! És akkor rájöttem arra, hogy aki a racionális világban funkcionál, az anyagi biztonságot szerezhet, de az érzelmi stabilitás, a boldogság az teljesen más!

Dr. Csernus Imre szerint a boldogsághoz belső békére van szükségünk. Fotó: Zergi Borbála

Elméláz a presszója felett és nagy komolyan a szemembe néz:

– És mi az út ahhoz? Mert ha az anyagi javakkal nem szerzem azt meg, mert előbb-utóbb konfrontálódom ezzel, hiszen szembesülök vele, hogy valamikor el fogok menni. Mindenkinél máskor üt ez be, tudja, mert vagy harmincöt, vagy huszonnyolc, vagy tizenkilenc lesz, amikor felébred, hogy hoppá, én is egyszer meg fogok halni. Van ennyi, nézegetem a számlán a nullákat, és akkor mi van? Nincsen semmi. A feszültségemet le tudom vezetni itt-ott kompenzálva anyagi javakkal, de ez nem a boldogság. És akkor rájöttem arra, hogy az érzelmi intelligencia fejlesztésével szerezhető meg a belső béke. Az anyagi biztonság és a boldogság az nem ugyanaz, és az emberek ezt nem tudják.

Az Y generációról faggatom, azokról a fiatalokról, akik ma kamaszok, ifjak, és szembe kell nézniük a technika rohamos fejlődésével, a globalizációval, de a változó világgal és a fogyasztói társadalom kihívásaival is. Most nem drogosokkal foglalkozik, akik élet-halál harcukat vívják, de a sikeres és kiábrándult emberek legalább ilyen nehéz helyzetbe kerülhetnek.

– Ha valaki Y és nem fogalmazta meg önmagának, hogy nagy szeretetéhség van benne, és még soha nem mondta ki, hogy befolyásolható, na az ilyen embernek a társadalom rengeteg lehetőséget kínál a fogyasztásra. Ez az ember meg van győződve róla, hogy ezt így kell csinálni. Fogyaszt, fogyaszt, fogyaszt, mert jön az iPhone négy, öt, hat, vagy bármilyen brand, amit meg kell szereznie. Az Y elképesztő erőszakos, masszív egoizmussal bír, türelmetlen, azonnal akar valamit, bármi áron. A mai fiatalok így gondolkodnak, semmi problémájuk, mondják és erősek. Ha aztán valami nem úgy alakul, ahogy eltervezték, és bekövetkezik a trauma, válás, halál akkor összeomlanak.

Előhozakodom a személyre szabott válaszokkal, hogy szerintem mindenki azért jön el az estjeire, mert magyarázatot vár, és ez nagy felelősség, sőt veszélyes vállalkozás lehet.

– Személyre szabott válaszok kellenek? Tudja, ez egy érdekes dolog, a legtöbb ember függőségben él, itt az alkohol, a drogok, amikor ezeken gondolkodtam, rájöttem, hogy ezek gyökere azonos: ez a félelem. Mit kezdjünk a félelmekkel? A társadalomban én Istennek képzelem magam, miközben ember vagyok. Az öregség ezért traumatizál. A mindenhatóból megszületek emberként, na, szerintem ez a fejlődés. Ha elértem adott nap valamit, az a holnap stabilitását illetően nem jelent semmit. Érzelmi szempontból hallgatunk, magyarázkodunk. Mindent megteszünk, hogy ne fájjon. Az Y helyzete nehéz, mindenhová pályáznia kell, kirugdossák őket, a lelki fájdalmakon kívül egy idő után más már nem fáj nekik. Vannak, akik megfogalmazzák a problémáikat, mások erre nem képesek. Aki azzal foglalkozik, amit szeret, akkor amikor arról beszél, ott siet, ott a tempó gyors, ott sikerélménye van. És kivel él, kérdezem én. Milyen a kapcsolata? Majd figyelje meg, hogy ott hopp, lelassul a tempó.

Rájövök, igaza van. Folytatom az alkuinkkal, hogy bizony kiszolgáltatott helyzetben alkukat kötünk. Mi van akkor, ha mindig feladjuk az álmainkat, és a szabadságunkat, mert nem tehetünk mást?

– Mondjuk vállalom a megalkuvást, de ez milyen hatással lesz rám? Megbetegszem, vagy szar lesz a kisugárzásom, az öregedésem gyorsul. Ez tudja, miért van? Ott van az a híres majomkísérlet.

Rám néz, tágra nyílt szemmel figyelem, mi jön most.

– A majomkölyköt drótanyához engedték, amelyik tejet adott, és észrevették, hogy ugyan nem volt meg az érintés, de a kismajmok csimpaszkodtak a drótanyába. Ha nem kapunk meg valakit, csak csimpaszkodunk, nem megyünk el... hátha ... megkapjuk. Egyébként meg az ember tudatosan ugrik olyan megmérettetésbe, amelytől fél. Néztem tegnap egy filmet egy texasi focicsapatról. Azt mondta az edzőjük a meccs előtt: Nem a győzelem vagy vereség a fontos, hanem az, hogy te le tudsz-e jönni a pályáról úgy, hogy megtettél mindent, és hogy nyugodt lelkiismerettel nézel a másik szemébe, vagy nem.

Kérdezgetem, és mesélek neki magamról, kinek ne lenne egy rakás problémája, ugye. Végre elneveti magát, előrehajol és azt kérdezi:

– Ön megfigyelte, hogy azok az emberek, akik sokat használják a kell szót, azok a megfelelés kényszerében vannak, és aki önismerettel rendelkezik, az meg tudja, hogy erre lehetősége van. Amellyel élni lehet.

Bólogatok, és visszakérdezek, hogy tényleg sokat használom a kell szót?

– A felnőtt embert úgy lehet megismerni – és leteszi a fémkanalat –, hogy egyes szám első személyt használ. Nincs olyan, hogy talán vagy lehetséges. Amikor eljön valaki hozzám, és beszél, néha utólag esik le, hogy jé, ezt én is ugyanígy csinálom. Az egyik legnagyobb élményem, hogy én ugyan sok mindent látok, mégsem vagyok különb a másik embernél. Tudja, én megtanultam segítséget kérni, és elmentem egy másik pszichológushoz. Ma is ott van talonban. A rengeteg munka megtanított arra, hogy meg merjem fogalmazni a konfliktusaimat, és leírjam azokat.

Azt kérdezem, vajon miféle új terápiák vannak. Mert úgy tűnik, még mindig a századfordulón praktizáló Freud tanaival van tele a padlás.

– Én soha nem fogom elfelejteni, amit egyik tanárom, Bagdy Emőke mondott. Ott ültünk az óráján, pszichiáter hallgatók, vagy negyvenen. Azt mondta, hogy a saját személyiségem által beletett reakciók a fontosak. Mindegy, hogy freudi elfojtások, vagy a kognitív behaviorista terápia használatos-e. Én vagyok benne a helyzetben emberként, ezeket az ajánlatokat tudom mondani. Én keverem a stratégiákat, a racionális kognitívat a konfrontatívval, ez egy ilyen ingerelárasztós stratégia. Ha ezeket gyorsan váltogatom, akkor azok, akik rutinból cselekszenek, öt-tíz perc múlva belezavarodnak abba, mit mondanak.

Sátáni kacaj a végére. Felbátorodom és megkérdezem Csernus dokit, vajon tudja-e, ő mely szavakat használta a leggyakrabban.

– Na, mondja, melyiket!

– Hát azt, hogy: Rájöttem arra!

Nevetgélve abban maradunk, hogy neki meg a szellemi ráismerés és a racionális magyarázatok megszerzése a mániája.