„Odatolom apu elé a Szívlapátot!”

Az csak beszélgetésünk után két nappal derült ki, hogy Borbély Szilárd is elment. Örökre. Azóta tervbe vették, hogy néhány szöveggel a Nincstelenek szerzőjére is emlékeznek majd az esten. Amikor megérkezünk, örül, hogy újra beszélgethetünk irodalomról. Gyakran tesszük ezt egyébként, csak mostanában rövid üzenetekben. Az éjszaka közepén, vagy a déli harangszó közben rákérdez, hol találhatja meg leggyorsabban ezt vagy azt a szöveget, és ha tudom, azonnal bepötyögöm neki. Mert Kristóf türelmetlen, rengeteg dolog érdekli, bátor és okos. Tudja, mit akar. Most éppen kávét. Én mézes teát kortyolgatok és sietve elkezdjük a beszélgetést.

– Ott voltam az első esteteken, amelyen Varga Ricsivel először léptetek a közönség elé. Az égig érő ballonkabát akkora siker volt, hogy már ott tudtam, ezzel befuttok biztosan. És most újra gondoltatok egy nagyot: eredetileg „pajzánságokat" válogattatok, megzenésített versek felelgettek volna buja szövegekre, február 28-án, pénteken este a Magházban.

– Igen, ezt terveztük el. Apu kezembe is adta az Eratot, és azt mondta, ez jól lesz. Ricsi írta éjjel a Facebookon, hogy nézzem meg Villont, meg Faludyt, és ő meg hozza majd a szerelmes verseit.

– Jó régi szövegek, huszonévesen valami frissebbre nem vágytok?

– A versek választásának joga az enyém! És te jól tudod, hogy a kortárs költészetet nagyon kedveljük, és szeretnénk egyfajta misszióként ezzel is foglalkozni. A legutóbbi estünk pont erről szólt. Akkor csak kortárs szövegek szólaltak meg, kifejezetten élő szerzőktől – hogy úgy mondjam –, csak Petri volt köztük, aki sajnos már nem él. Most meg sajnos megint elveszítettünk valakit, Fanni néni halála teljesen átírta a műsort.

– Hogyan válogattok, hiszen a kortárs szerzők aktuális problémákra reagálnak.

– Sok felkérésünk van iskoláktól, és tudjuk, hogy fontos, milyen verseket mondunk a tanulók előtt. Az iskolákba mindig olyan versekkel megyünk, amelyekkel kicsit szórakoztatni is tudjuk a fiatalokat. Próbálunk idomulni az ő dolgaikhoz. A középiskolások fogékonyak a kortársakra, a kisebbeknél meg azért könnyű ezt becsempészni, mert például Varró Daninak sok hozzájuk szóló verse van. De például múltkor mondtam Závada Pétertől a Konkávot.

– Bátrak is vagytok, édesapád generációja még azért járt Hobo vagy Cseh Tamás előadásaira, mert ezzel hovatartozását is kifejezte. Van valami más is ebben, mint egyszerű szórakozás.

– Én soha nem próbálom aktualizálni a verseket. Amikor a trianoni megemlékezésre verset kellett választanom, most kapaszkodjál meg: Dsida Psalmus Hungaricusát választottam. Egy az egybe ráhúzható a mai társadalomra a vers. Ilyenek összejönnek. De próbálom a művészet részét politikamentesen hagyni.

– A ballonkabát viszont már szinte védjegyetekké vált.

– Úgy indult, – ezt még soha nem mondtuk el sehol – hogy épp az első estet raktuk össze, és a Ricsinek akkor volt nagyon friss a dala: Az égig érő ballonkabát. Addig mondogattam neki, amíg rábólintott. A második estünk ott volt a Bánya kávézóban, locsogó esőben. Emlékszel? Kint ültünk a teraszon, fújt a szél, kopogott az eső. És Radnótit szerintem pont így adekvát elképzelni, ahogyan fújja a kabátját a szél.

Aztán Kristóf elmeséli, hogy tanár édesapjával gyakran beszélgetnek versekről a konyhában egy sör mellett. De mivel ez nem mindenkinek adatik meg, miért ne lehetne egy zsizsegő szórakozóhelyre vinni a kultúrát. Legutóbb nyert a slam poetry-esten is egy Parti Nagy-parafrázissal. Nevet, mert mindketten tudjuk, hogy édesapja nem kedveli túlságosan a költőt.

– És amikor Parti Nagyot mondasz, apa kimegy az estről?

– Nem – mondja elnyújtva, szinte három e-vel. – Apa tudja, hogy én meg imádom.

– És akkor mit csináltok?

– Hát, odatolom apu elé a Szívlapátot, és azt mondom, hogy ne azt nézd, mit mondanak róla, hanem olvasd el a verset! Ne azért szeressük, mert valaki azt mondta. Én már csak így vagyok ezzel.