2013.09.27. 11:10
Az ég-sapkájú Életünk: a Weöres-szám
Ég-sapkát húzott az ünnepi alkalomra az ötvenegyedik évfolyamában járó szombathelyi irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, az Életünk: a jól ismert címlap, borító kékben, ég-kékben, a kék árnyalataiban köszönti Kemenesalja szülöttét, a 100 éves Weöres Sándort.
Mintha nem is folyóirat volna, hanem vaskos, merülésre indító kötet – amint az is. Benne sok más (vers, esszé, tanulmány, novella, fotó és képzőművészeti alkotás) mellett a WSSz centenáriumi Weöres-drámapályázatának három pályaműve („a legjavából"), köztük természetesen a nyertes darab: a marosvásárhelyi fiatal szerző, Székely Csaba Vitéz Mihály című komikus történelmi tragédiája. (Székely Csaba, ahogy az Életünk főszerkesztője, a szombathelyi drámapályázat zsűrijének tagja is utalt rá, egy másik drámájáért most nyerte el a múlt évadot értékelő kritikusok díját.) Az Életünk Weöres-számának főszerkesztői beköszöntőjében azt a fontos passzust olvashatjuk, hogy a Weöres-pályázat elbírálása során, a válogatásnál „az értékközpontúság volt a vezérelv, nyomát se tapasztaltuk (...) azoknak az elfogultságoknak, amelyek oly durván megosztják a magyar szellemi életet. És ez a nyitottság volt a jellemzője a többi szerző készséges közreműködésének is."
Alexa Károly, Bokányi Péter - és Weöres Sándor. Fotó: Cseh Gábor
A Weöres-kiadás bemutatóját a WS Színház Krúdy Klubjában tartották, több szerző jelenlétében. A háttérben kifeszített vetítővásznon maga Weöres mosolygott - oldalra fordított fejjel; könnyű azt mondani, hogy szemkontaktusban a külső-belső, úgyis összeérő végtelennel.
Alexa Károly főszerkesztő bevezetésképpen ezúttal arról az „elképesztő személyes érintettségről" beszélt, amely őt magát Weöreshez fűzi. Az első Weöres-könyvet 1964-ben vásárolta meg. Személyesen ismerte a költőt - vagy angyalt, vagy manót, vagy démont. („Amikor a Három veréb hat szemmel antológia készült, egyike voltam a könyvszállító segédmunkásoknak, akik kérésére irodalommal látták el őt".)
Alexa Károly itt és most úgy látja, hogy a Weöres-centenárium döntő változást hoz-hozott az életmű megítélésében: Weöres mintha kilépett volna a kritika és az irodalom történetéből. Besorolhatatlan költő - költő-e egyáltalán? „Definiálhatatlan létező." A Weöres-vers mindenesetre „olyan rést nyit, ahol egy másik dimenzió jelzi jelenlétét. Weöres „máshol van", mint más klasszikusok; nem nagyobb vagy kisebb – más. „Mindaz, amit Hamvas róla írt, most kezd kritikai valósággá válni." (Az Életünk 2006-ban különszámot szentelt Hamvas Bélának is.)
Bokányi Péter, az Életünk főszerkesztője azzal adta át az olvasóknak az ünnepi Weöres-számot, hogy „háromszázhúsz oldalt rossz mondatokká széttördelni fölösleges". (Ki-ki válogasson érdeklődése, hangulata szerint.) A Weöres-szám összeállítása azt a tapasztalatot hozta, hogy „Weöres neve mágnese a kortárs irodalomnak", és a „Weöres felé áradó szeretetnek nem szabad, nem is lehet gátat szabni". (Hacsak nem a terjedelem által.)
A legújabban a BDK és a szombathelyi önkormányzat folyóirataként működő Életünknek a Weöres-szám az idei második megjelenése. Ez nem túl jó hír – de ez itt most az öröm helye. Isten éltesse Weöres Sándort. Bár sajnos a bemutatón nem lehetett szó nélkül hagyni a csöngei Weöres-szobor kálváriáját (ellopták, szétdarabolták) sem: a WS Asztaltársaság, Baranyai Ernő, Csönge polgármestere bízik a szobor újjászületésében. A bemutatón Rozmán Kristóf mondott verset: „Fű, fa füst".
Az ég-sapkájú Életünk elindult: „(...) végül kilép az üres mezőre / ahol a határ határát veszti: / onnan mindég van tovább hova menni (...)"
