2015.05.29. 16:14
Messze horizontok - Nagy János versei
Nagy Jánost sem kell bemutatni a vasi verskedvelőknek: a nyolcvanegyedik évében járó aranydiplomás tanító (később szakfelügyelő) akkor kezdte meg felsőfokú tanítói tanulmányait – az első fecskék között –, amikor a tanítóképzés elindult Szombathelyen.
Nagy János Fotó: Szendi Péter
Mindig szerette az irodalmat, de első önálló verseskötetét hatvan évesen adta közre. Több pályázaton nyert. Most két olyan versét ajánljuk, amelyek kortárs vasi képzőművészek alkotásai nyomán születtek. Az ajtóban című vers az Őrség festőjét, Horváth Jánost köszönti, az Álmok vergődnek Tóth Csabát. És a változó, messze horizontokat.
Nagy János
Az ajtóban
Ajtóban állunk egy életen át,
visszafognak óvatos küszöbök,
hív és lök a biztos bizonytalanság,
démonok árnya fejünk fölött...
Ránk csuknak kilincstelen ajtókat,
lelkünk rácsain át fény szivárog,
csak megalkuvással szabadulhat,
akin már fogott emberi átok...
Ajtókat nyitunk hitből vert kulccsal,
s a szív csak nézi, nézi – lágy fényt bont
a mindig változó messze horizont...
Naponta ezernyi szózat küld, csal –
és a derengésből lassan kinő
fénysugarával az időtlen idő...
Álmok vergődnek
– Tóth Csaba Aki meg nem botránkozik c. képe alá
Üresen vesztegelnek a bárkák,
céltalan ringnak ködös partokon,
a bölcs jövőhalászokat várják –
sunyi fecsegést nem vesznek zokon.
Hol a Mester ki most vízre szállna,
ki nem fél vizek viharától,
kinek nem egy csodahal az álma
s üres hálónkba halat varázsol?
A sokaság helyett néhány ember vár,
ki fennakadt a remény hálóján,
hátha még szól-hív őszinte Ige.
A zavarosban az orvhalászok
víz alá nyomott varsája már fog,
s álmok vergődnek mély semmibe.
