Szemtől szemben: megnyílt az állandó és befejezhetetlen kiállítás a régi szombathelyi zsidó iskolában

A történetet azonban – mindig, újra és újra – el kell mondani: történetként csak így működhet. A történet (bármilyen történet) soha, de soha nem előzmények nélkül való, és soha nem lehet befejezni, legföljebb egyes részletei hosszabb-rövidebb időre a feledés homályába merülnek: kő kerül a múlt beláthatatlanul mély kútjának tetejére. Ezt a követ gördítette el, pontosabban egy ilyen követ gördített el 2014-ben – Kelbert Krisztina történész kutatásai nyomán, a Savaria Múzeum Knebel-gyűjteményére alapozva – a holokauszt 70. évfordulója alkalmából megrendezett iseumi Szemtől szemben-kiállítás: képek az 1944-ben elhurcolt, gyakorlatilag fölszámolt és megsemmisített szombathelyi zsidóság életéből. Hangsúlyosan az életéből, hogy a békés és boldog családi-műtermi fotók által – a háttérben a virágzó város lüktetésével – még nagyobb legyen a hátra hagyott hiány.

Az iseumi időszaki kiállítás katartikus élményeket hozott, és ezt a katarzist bátran a mély megrázkódtatással, egyúttal megkönnyebbüléssel, megértéssel és megtisztulással járó görög tragédiák hatásához lehet hasonlítani. A történet most úgy mondódik tovább, hogy állandó helyet kapott az időközben jelentősen kibővített Szemtől szemben-kiállítás. Könnyen szimbolikus jelentőséget tulajdoníthatunk annak a ténynek, hogy a Szombathelyi Zsidó Hitközség éppen a hajdani szombathelyi zsidó elemi iskolát (később a „kis Zrínyit”) választotta helyszínnek. A kiállítás ebben a formájában is egyszerre jelenti a lezártságot és a végtelen nyitottságot: a terem egyik végében Szombathely korabeli főtere látható teljes „falnagyságban”, a másik végére különös tükörrendszert tervezett Kassai Ferenc grafikus: ha azokba a tükrökbe belenézünk, nemcsak az egész kiállítást pillantjuk meg, hanem önmagunkat is; a kettőt egy időben, a kettő bizonyos szempontból egy.

Szántóné dr. Balázs Edit is adott családi fotókat a kiállításra.

Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke megköszöni Kassai Ferenc grafikus munkáját.

A holokauszt az a máig tartó botrány, hogy az egyik ember megsemmisítendő tárgynak tekintheti a másik embert. (Mint ahogy nem tekintheti annak.) A Szemtől szemben-tárlat a tárgyiasítás ellen szól, számok helyett arcokat mutat. Itt mindenkinek neve és saját története van. Ezért lehetséges, hogy a gyász és a fölismerés öröme furcsán-szépen összevegyült a tárlatnyitón, mint valami szekrény mélyéről előkerült fotóalbum lapozgatása közben. A régi fotón a világra nevető két és fél éves Bergstein Kató például nem érkezett meg Auschwitzba, szomjan halt már utazás közben, a vagonban. A kislány édesanyja viszont ezért nem került azonnal gázkamrába: „Így születhettem meg én, így születhettek meg a gyerekeim és az unokáim.” Szántóné dr. Balázs Edit. szavai tárgyilagosan koppannak, miközben a tárlat szívében a mennyezetre függesztett nagy sárga csillag árnyékot vet a padlón. Szemtől szemben, nyitva van.