Hatos Gábor az olimpiáiról és az elszalasztott riói kvótáról

Nagyon hosszú, 21 éves sportolói pályafutás van Hatos Gábor mögött, amelyben voltak gyönyörű pillanatok - ezt hat felnőtt világversenyes érem is bizonyítja. Nem, nincs még vége, de az utóbbi másfél évben már nem igazán róla szólnak a hírek. És közben tudomásul kellett venni, hogy ebből már nem lesz még egy olimpia.

A 33. évében járó szombathelyi szabadfogású birkózó - aki eddig 21 felnőtt világversenyen lépett szőnyegre - érdekes viszonyban van az olimpiákkal. Egyik sem szokványosan alakult számára.

Hatos Gábor nehéz időszakot él - olimpiára sem megy, de a birkózással nem hagy fel. Fotó: Unger Tamás

- Huszonegy évesen, 2004-ben kóstolhattam bele először az olimpia hangulatába. Úgy jutottam ki, hogy nem én szereztem meg az athéni kvótát, de mégis lehetőséget kaptam a 66 kg-os, a sajátomnál eggyel alacsonyabb súlycsoportban. Jó emlékeim vannak. Győzelemmel kezdtem, aztán egy szoros meccsen kaptam ki. Ha az megvan, még pontszerző is lehettem volna. És hosszú ideig voltunk kinn, volt idő nézelődni is - idézte fel az első ötkarikás játékát Hatos Gabi. - Pekingben már jó esélyem lehetett volna a pontszerzésre, de nem alakult jól a 2008-as év, túl sok volt rajtam a teher, sokfelé osztódott a figyelmem, szétforgácsolódtam. De kijutottam. Csakhogy egy fülgyulladás miatt nem léphettem szőnyegre - ezúttal helyettem indult más. Több mint egy hétig egy pekingi kórházban azon elmélkedhettem, hogyan történhetett meg velem ez a tragédia? És azon, hogy vajon lesz-e elég erőm a következő négyéves ciklushoz? Volt. Bár Peking után sokan elfordultak tőlem, a családomon kívül alig-alig állt valaki mellettem. De összekaptam magam, és egy vb- és két Eb-bronz után az olimpiai kvótát is megszereztem. Nagyon büszke vagyok arra, amit Londonban elértem, még akkor is, ha onnan ötödik helyezettként jöttem haza - hiszen 24 év után sikerült a magyar szabadfogású birkózásnak olimpiai pontot szerezni. Egy hónap múlva pedig jött a hír: enyém lehet a bronzérem, mert az ellenfelem doppingolt. Azelőtt utoljára 1980-ban született magyar szabadfogású olimpiai érem. Persze úgy lett volna tökéletes az érzés, ha ott, a helyszínen felállhatok a dobogóra. De így is csodálatos volt, hogy beteljesült a gyerekkori álmom.

- És aztán elkezdtél Rióra készülni. Hogyan, mikor tört meg a lendület?

- Jól indult az új ciklus, 2013-ban még szereztem egy Eb-ezüstöt. De az év végén már éreztem, hogy jó lenne akár egy évet is kihagyni. A könyökömmel küszködtem, később a térdemmel is, egyre több problémám volt. Harmincéves lettem, és bár ugyanolyan szorgalmasan dolgoztam, mint korábban, már semmi sem ment olyan könnyen, mint azelőtt, egyre több energiát kellett mozgósítani. Ennyi évnyi kőkemény munka és sok fogyasztás után azért elhasználódik a szervezet. 2003 óta a 74 kilóban birkózom. Mindig példás volt az edzésmunkám, és ennyi idő alatt hatalmas izomtömeg fejlődik. Abból 12-14 kilót leadni egy versenyre is iszonyatosan nehéz. Egyre nehezebb volt a súlyomat tartani, ráadásul egy évben többször is fogyasztani. Két-három éven át kaptam olyan könnyítést, hogy elég volt a világversenyre hozni a súlyomat. A 2014-es taskenti világbajnokság már nagyon-nagyon megviselt. Talán ha tavaly nem kellett volna a hazai válogatóversenyre 76-ra lefogynom... Megpróbáltam, az utolsó előtti napon 78 és félnél jártam. De akkor rettenetes nyomást éreztem, óriási pánik fogott el: miért kínoznak ennyire? Elegem lett, összepakoltam és hazajöttem az edzőtáborból. Megbeszéltük, hogy a szeptemberi vb-re és az első kvalifikációs versenyre sem fogyok le, mindkettőn Nagy Misi indult. A következő, a mongóliai verseny volt a képben. Nekirugaszkodtam a fogyásnak, de hiába volt meg bennem az akarat, éreztem, hogy 74-re én már nem tudok lefogyni.

- Akkor vége? Ezzel befejeződött az éremgyűjtés is?

- Magyar bajnoki érmem még mindenképpen lesz, de nem a 74 kilóban. Jó lenne még nemzetközi porondon is szerepelni, de erre csak akkor lenne reális esélyem, ha újrarendeznék a súlycsoportokat, és lenne egy a 74 és a 86 között is. Már nem járok válogatott edzőtáborokba, bár mondta a szövetségi kapitány, Ritter Árpi, ha van időm, csatlakozzak. A kvalifikációs felkészülés alatt mentem is segíteni. Itthon edzek, de már csak napi egyet. És még mindig, már 11 éve szerepelek a német csapatbajnokságban is. Úgy tervezem, hogy 40 éves koromig birkózom.

- Közben azért a civil életet is ki kell alakítani.

- Ezen vagyok. A Haladás továbbra is mellettem áll, még alakulnak a dolgok. Terveim vannak a masszőrködéssel is, szeretem csinálni. Az lenne jó, ha nem kellene külföldre menni, ha itthon becsülnék meg úgy az embert, hogy normálisan meg tudjon élni.

- Magánélet?

- Hát, ez nem egy jó év. Apu meghalt, és ezt nem könnyű feldolgozni. Anyukám egyedül maradt, próbálok neki segíteni. Különváltak az útjaink a párommal is, a kislányunk, Kinga vele él. De amikor csak tehetem, megyek hozzá. Talán majd alakulnak jobban is a dolgaim.

HUSZONEGY VILÁGVERSENYEN INDULT

Az 1983-as születésű Hatos Gábor 1995-től birkózik. 1998-ban volt az első korosztályos világversenye, 2001-ben már a felnőttek között is bemutatkozhatott. Huszonegy felnőtt világversenyen - két olimpián, nyolc világbajnokságon, 11 Európa-bajnokságon indult. Van olimpiai bronzérme (2012), vb-bronza (2010), egy Eb-ezüstje (2013) és három bronza (2006, 2011, 2012) is. Tízszeres magyar bajnok, címeit három szabadfogású súlycsoportban - 74 kilogrammban (2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010), 86-ban (2014, 2016) és 97-ben (2015) - gyűjtötte. Az utolsó világversenye a 2014. évi világbajnokság volt. Utoljára 2015-ben indult válogatottként nemzetközi versenyen - 86 kilóban.