Nagy Dezsőtől búcsúznak a vasi sportbarátok

Sokan, nagyon sokan így vagyunk most, akiket megdöbbentett a sors kegyetlen döntése – Dezső már nincs közöttünk. Mert őt egyszerűen csak így hívtuk, hogy Dezső. Nem kellett mást hozzátenni. Így ismertük, így tiszteltük és így szerettük. Gyakran találkoztunk, de most már elkésve megállapíthatjuk, hogy nem elégszer. Mert neki mindannyiunkhoz volt egy-egy kedves, biztató szava. Tudott örülni sikereinknek, a mi bánatunk az ő bánata is volt. A sors őhozzá sem volt mindig kegyes, de gondjairól csak ritkán szólt. Soha senkinek nem akart terhére lenni. Mindenütt otthon volt, mert szívében szeretet lakozott. Neki az ismeretlen vendég sem volt idegen, mert mindenkiben a jót kereste. Rohanó világunkban a találkozáskor mindig örültünk egymásnak. Hogy vagy Dezsőkém? – kérdeztem. Az nem lényeges! Ti hogy vagytok? – volt a válasz. Mi van a sporttal, mi lesz a szeretett labdarúgással? Örülhetünk még valaha?

Szinte minden sportágban otthonosan mozgott. Segített, szervezett, támogatott. Jogosan bírált, mert elkötelezett, a sport, a labdarúgás igaz barátja volt. Nem szerette az igénytelenséget. Sokat adott, de mi valamennyien keveset adtunk neki vissza. Ilyenek vagyunk, későn döbbenünk rá mások értékeire. Ez a mi örök emberi gyarlóságunk.

És most az apa, a családfő, az őszinte barát, a sport igaz híve már nincs többé. Bánatosak vagyunk. Maradnak az emlékek és az emlékezés. Egy név és két évszám: Nagy Dezső: 1942-2015.

Kedves Dezső! Te nekem és nekünk nagyon fogsz hiányozni.

Prof. dr. Gadányi Károly