Időmérő edzés Szombathelyen: busszal, autóval és biciklivel tettük meg az Olad és a vasútállomás közötti utat

Ön szerint mi a gyorsabb: a bicikli, az autó vagy a busz? Mielőtt azonnal rávágná a választ, jó, ha tudja, hogy Oladból a vasútállomásra kell eljutni reggel nyolc óra előtt. A reggeli csúcsban bedugult város, a rossz tömegközlekedés és a közlekedés mostohagyerekeként kezelt biciklisek éltek kozmikus tudatalattinkban, amikor arra adtuk fejünket, hogy esőben teszteljük Szombathely közlekedését különböző járművekkel. A kérdés elsőre egyszerűnek tűnik: ugyanonnan, ugyanakkor indulunk, és aki először áthalad a célvonalon, esetünkben a szombathelyi vasútállomás fotocellás ajtaján, az nyert, majd a célfotó eldönti. Igen ám, csakhogy az élet nem kémcsövekben fortyog egy laborban, hanem Szombathely utcáin zajlik, ráadásul tétje is van. A tét pedig nagy, elérni a vonatot. Ezért a célpisztoly dördülését nem a busz tényleges elindulása, hanem a menetrend szerint indulási idő adta. Hiszen a kérdés nem az, hogy melyik jármű gyorsabb, hanem, hogy melyik járművel érjük el nagyobb eséllyel vonatunkat. Éppen ezért a parkolóhelykeresés és a  parkolójegy megváltása, a bicaj leláncolása és az oladi buszfordulótól a vasútállomásig megtett út is beleszámított az időbe, éppúgy, ahogyan a való életben is beleszámít.

Budai Dávid kerékpárral szállt versenybe

Kiindulópontunk oladi buszforduló volt, és igaz, ami igaz: a reggeli csúcsról kissé lemaradva, 7.50-kor indult a verseny. Pontosabban a teszt, mivel a szabály az volt, hogy mindenki úgy megy, ahogyan szokott. Az emberi természettel viszont nem számoltunk, a kiélezett helyzetben, még ha nem is mondja, mindenki nyerni akart, talán még a busz vezetője is, ezért mindenki odataposott egy kicsit a pedálnak. Így tettem én is, aki a városi közlekedés koronázatlan királyával, egy biciklivel próbáltam eljutni a célig. A mindent tudó Google 5,9 kilométert és pontosan 10 percet ír autóval. Gyalog 4,6 kilométeres a táv és 56 perc, ez utóbbit inkább elhittük a nagytestvérnek, ki nem próbáltuk.

Biciklivel nem számít sem a járda, sem a tábla

A bicaj nyilvánvaló előnyeit kihasználva, sokszor kisebb szabálytalanságokra ragadtattam magam, nem azért, mert nyerni akartam, hanem, mert így szoktam. Ahol érdekeim úgy kívánták, nem átallottam járdán, főúton, sőt a forgalommal szemben menni, de amikor csak tehettem, a bicikliutat vettem igénybe. Alternatív útvonalamnak köszönhetően öt kilométerre redukáltam a távot, amit a Márton Áron és az Árpád utca, majd a fahídon át a Rohonci úti bicikliút - Perintparti sétány - Szent Quirin sétány - Petőfi Sándor utca-Szelestey László utca útvonalon abszolváltam.

Jó tempóban haladtam végig a szemerkélő eső és az erős szembeszél dacára is. A Rohoncin, bevallom azért választottam a kerékpárutat, mert így kikerülhettem a lámpákat. Utam során mindössze két pirosat kaptam. Az elsőt a Petőfi-Akacs kereszteződésénél, de ezt nem is bántam, mivel a percekkel korábban ért ijesztő látvány miatt (láttam magam előtt elhúzni az 5-ös buszt a Bem József utcánál) rádobtam egy lapáttal, és úgy kapkodtam a levegőt, mint akinek pánikrohama van. Ezután a zöldhullámot elkapva viszont már nem volt gond, leszámítva azt, hogy egy-két autós vészesen közel húzott el mellettem. Mivel úgy éreztem, szorít az idő és a bicikli mégiscsak arra való, hogy bárhol lehessen vele menni, a Szelesteyn, a forgalommal szemben lecsorogtam az állomásig, hol a járdán, hol az úttesten haladva. Itt kaptam második pirosamat, de a vasútállomás látványa megnyugtatott, egészen addig, amíg nem jutott eszembe a rengeteg bicikli az állomás előtt. Szerencsém volt, szinte azonnal találtam helyet, gyors lakatolás után 15 perccel és 35 másodperccel azután,  hogy Oladon felültem a bringámra, átléptem az állomás küszöbét.

A bicajozás előnyei egyértelműek: ha egy sör van bennünk, még simán kimerészkedhetünk a forgalomba, gyakorlatilag ingyen van, és kevés jobb dolog van az életben, mint kocsisorok mellett elhúzni a pirosnál. A hátránya legalább ennyire kézenfekvő: fárasztó, esik az ember nyakába az eső, és nem éppen veszélytelen az autók között lavírozni, viszont ha megelégszünk az ezüsttel is, egy közlekedési tesztben jól jöhet.

A buszon is van versenyszellem

Az 5-ös számú busz 7:50-es, pontos indulása utáni néhány percben még korántsem volt egyértelmű az, amit előzetesen szinte biztosra vettünk: hogy a tömegközlekedés csak veszthet ebben a versenyben. Lehet, hogy azért, mert nem volt túl sok felszálló, sem akadályt jelentő autó az oladi városrészben, vagy azért, mert a sofőrnek elárultam, hogy egy tesztben veszünk részt, és az autóbuszvezető fantasztikus tempóban iramodott neki a távnak. Kérdésemre úgy becsülte, hogy 17 perc alatt érünk majd a vasútállomásra. A harmadik percben már az oladi lakótelepen közkedvelt „kis Tescónál" voltunk, a következő percben pedig az Árkádiánál, ahol az addigi utasok 50 százaléka (két nyugdíjas) le is szállt.

Az igazi versenyszellem azonban csak ezután bontakozott ki. A Petőfi Sándor utcán haladva az Órásháznál értük el a 30Y buszt, amely lassú tempóban gondolta végigvezetni a miénkkel teljesen megegyező útvonalat. A döcögés és a sok felszálló miatt egyszerre úgy tűnt, sok pénzt veszítenének, akik a buszra fogadtak, ám ekkor meglepő dolog történt: az egyik lámpánál sofőrünk átsorolt a belső sávba és egy elképesztő manőverrel megelőzte a 30Y-t még az autóbusz-pályaudvar előtt. Újrakezdődött a fokozott iram, amelynek során késésben lévő iskolásokat tettünk ki, ügyintéző polgárokat vettünk fel. A Nagyszállónál ismét ketten maradtunk, mint felszálláskor. A Széll Kálmán utcában aztán megtapasztalhattuk a busz valódi hátrányát: egy kukásautó végezte dolgát az egyirányú utcában. Ám rettenthetetlen vezetőnk érezte a verseny nyomását, és egy szinte lehetetlennek tűnő manőverrel, centikre a narancssárga járműtől ismét sikeres előzést hajtott végre.

Startra készen az oladi buszfordulóban

Ennek köszönhetően a jósoltnál két perccel hamarabb, 15 perc alatt értünk el a vasútállomásnál található buszvégállomásra, ahonnan 1 perc 20 másodperces sétával a pályaudvar lépcsőjén találkoztam az így is gyorsabb autós és biciklis kollégával. Buszindulástól tehát 16 és fél perc volt az út: persze bele kell kalkulálni, hogy a tömegközlekedési eszköz nem akkor indul, amikor akarjuk. Bár a sebességet tekintve utolsó lett a busz, el kell mondani, hogy ez a legkényelmesebb utazási mód, hiszen semmire sem kell menetközben figyelni. Ráadásul rendkívül tiszta, modern járműről van szó, amelyen élvezet utazni, mindezt 350 forintért, egy liter benzin áráért – mert a sofőrtől vettem jegyet. Bérlettel vagy előre váltott jeggyel ennél jóval olcsóbban is kijön az út.

Sírni csak a győztesnek szabad

Verhetetlenségem biztos tudatában indultam el autóval az oladi buszfordulóból, először a busz mögött haladva – talán ez a rövid, körforgalomig tartó szakasz viselte meg legjobban az idegeimet. Gyalog sem szeretek totyogni, autóval sem huszonnyolccal szoktam araszolni – most viszont muszáj volt, előzni ugyanis nem lehetett, egyrészt a kanyarok, másrészt az út szélén parkoló autók miatt. Azt mondjuk egyáltalán nem értem, hogy az oladi buszfordulótól a körforgalomig miért kell két buszmegálló, de ahogy az okos férjem mondaná: ne vesszünk el a részletekben.... A körforgalomnál aztán „leszakadtam" a buszról, és az Oladot Kámonnal összekötő úton behoztam a lemaradást. Az Öntő utcáról kanyarodtam ki a 11-es Huszár útra, és – ezen magam is meglepődtem -, úgy vezettem, mintha vizsgabiztos ülne mögöttem: minden zebránál megálltam, átengedtem a babakocsit toló anyukát, és akkor sem nyomtam a dudát, amikor egy középkorú férfi a zebra közepén döntött úgy, hogy felpattan a biciklijére, és ez csak a harmadik nekifutásra sikerült neki. Nagy könnyebbség volt, hogy a Neumann iskolában már becsengettek, így szinte átsuhantam a körforgalmon, és közben egyetlen csúnya szó sem csúszott ki a számon.

Ami az előnyöket illeti: kint szakadt az eső, tombolt a szél, az én lábaimra pedig jött a meleg levegő, teljes volt a komfortérzet... Az autós kaland egyetlen negatívumaként azt tudnámfelhozni, hogy mivel egyetlen közlekedési lámpa sem állta utamat, a reggeli visszapillantó tükrös rúzsolás ezúttal elmaradt...  Az indulást követő tizedik percben, pontosan 8 órakor begurultam az állomás épülete előtti (meglepően sok) parkolóhely egyikére, két perc múlva már jegyem is volt, az automatától aztán már szaporáztam a lépteimet, egyrészt mert hideg volt, másrészt megláttam az egyirányú Szelestey utcán (forgalommal szemben) biciklin a cél felé száguldó kollégámat. De természetesen én győztem.