Moszkva, Moszkva! - A SEK-hallgatók nem vágyakoznak, hanem utaznak

„Moszkva, Moszkva!”, sóhajtoznak Csehov nővérei, és titokban tudják, hogy soha nem jutnak el (vissza) imádott Moszkvájukba. Csehov életműve kitéphetetlenül a mindennapi életünk, az önazonosságunk része. Az orosz nyelv azonban a rendszerváltást követően eltűnt a közoktatásból, az inga ellenkező irányba lendült. Az utóbbi években viszont egyre többen fordulnak az orosz nyelv, az orosz kultúra felé.

Erdélyi Krisztina, a Savaria Egyetemi Központ harmadéves orosz szakos bölcsészhallgatója – fordító-tolmács specializációval – angolul már jól beszélt, amikor a pannonhalmi gimnáziumban leérettségizett. A továbbtanulás irányait, esélyeit latolgatva az angol mellé mindenképpen „versenyképes nyelvet” szeretett volna választani. (Szóba jött például a tibeti: Krisztinát rendkívüli módon érdeklik az alternatív gyógymódok, amelyekkel a legjobb volna – egyszer, majd – Tibetben megismerkedni.) Az orosztanulásra a szülei is bátorították: egyrészt a „feljövő piac” miatt, másrészt azért, mert „szép nyelv, ők még tanulták”.

Hogy az orosz milyen szép, arról ma már Krisztina is nagy átéltséggel beszél. Igen, az egyetemen a cirill ábécével kezdték a nyelvvel való ismerkedést – bár ezen a szakaszon ő már a tanévet megelőzően, önszorgalomból túljutott. A felsőoktatási intézmények közül választhatta volna a budapestit, a pécsit, a debrecenit vagy a szegedit, de egyik város se vonzotta túlságosan. Szombathely annál inkább: korábban mindössze egyszer járt itt, de azonnal „elvarázsolta” a város. Nem csalódott. Most már akár azt is el tudná képzelni, hogy itt telepedjen le végleg – föltéve persze, hogy nem költözik el az országból. A párjával néhány évet mindenképpen külföldön készül eltölteni az egyetem után, mondjuk au pair-munkával. De most Moszkva: a részképzésen mindenekelőtt a nyelvtudását szeretné megerősíteni.

„Már gyerekkoromban tetszett a cirill ábécé, különlegesnek, titokzatosnak találtam”, mondja Gerencsér Norbert, akinek általános iskolai némettanára eredetileg „oroszos” volt, úgyhogy a könyvespolcán orosz nyelvű könyvek is sorakoztak. Norbi a Zala megyei Szilvágyról származik, Lentiben, a gimnáziumban angolt és németet tanult; azóta mindkét nyelvből van nyelvvizsgája is.

A szombathelyi egyetemet azért választotta, mert „nem akart messze menni”, Szombathely ráadásul élhető, hangulatos városnak tűnt; mint ahogy kiderült, hogy az is. Az orosz tanszéken pedig ugyanaz a családias hangulat fogadta, amelyhez korábbi iskoláiban hozzászokott: „Tudtam, hogy itt nem fogok elveszni a tömegben, odafigyelnek rám.”

Norbi most másodéves bölcsészhallgató, de hosszú távon a „tanári hivatás mellett döntött”: ha minden jól megy (és miért ne menne jól) jövő májusban szerzi meg alapszakon a bölcsészdiplomát, utána rögtön mesterképzésre jelentkezik, orosz-szlovén szakos tanár szeretne lenni: „Bár egyelőre úgy tűnik, hogy két szláv nyelv – együtt legalábbis – nem piacképes, de bízom bennne, hogy ott, ahonnan én jöttem – a hármas határ közelében – adódik majd lehetőség tanárként munkát találnom.”

Ami pedig Moszkvát illeti: „Két nappal az utazás előtt egyre nagyobb bennem a félelem és az izgalom: mégiscsak az ismeretlenbe megyünk. Szerencsénkre vannak kinn magyar diákok, akik a teljes képzési időt ott töltik – ők segítenek nekünk.”

Krisztina és Norbi különben szinte meglepetve tapasztalták, hogy milyen pozitív reakciókat vált ki a környezetükben, ha kiderül, hogy oroszul tanulnak: „Az idősebbek boldogan mondogatják azt a néhány szót, amit még föl tudnak idézni az iskolai tanulmányaikból. Egy-egy ismerős akadt csak, aki úgy emlékszik, hogy utálta, mert kötelező volt.”

Most már nem kötelező tanulni az oroszt, viszont érdemes. Moszkva, Moszkva! Milyen ma az élet a Baszmannaja utcában? Merre járt-kelt furcsa félálomban Lev Nyikolajevics Miskin? Mit kínál a Művész Színház a tavaszi szezonban?