Zsebünkben az egész világ

A világ talán legrosszabb üzlete, hogy valaki számítógépeket vesz annak reményében, hogy azt majd később drágábban tudja eladni. Nem valószínű ugyan, hogy van ilyen, de ha van, akkor már most szólunk, ne tegye. Negyed év bőven elég hozzá, hogy elavuljon a legmenőbb cucc is. Egy okostelefon ma többet tud, mint az elmúlt száz év számítógépei együttvéve. És itt már el is érkeztünk az első meglepő adathoz: bizony száz évvel ezelőtt már voltak számítógéphez hasonlító gépszörnyek, sőt tulajdonképpen már korábban is.

1820-ban már lyukkártyák segítségével programozták a szövőszékeket. Ez azért igen menő dolog, mert ha teszem azt Petőfit ódivatúnak tartjuk, jobb ha tudjuk, hogy három évvel születése előtt már programoztak. Mivel minden iparágat a hadiipar visz sikerre, el kellett jönnie egy jó kis világégésnek és egy bonyolult német kódnak ahhoz, hogy Alan Turing vezetésével megépülhessen az az elektromechanikus számítógép, amelynek segítségével a szövetségeseknek sikerült dekódolniuk az Enigma által titkosított üzeneteket. A sztori nyilván mindenkinek ismerős, hiszen 2014-ben Kódjátszma címmel kiváló film is készült belőle.

Miután Neumann mester lefektette az alapokat, elkezdődhetett a valódi számítógépek kora. Az első valóban polgári számítógépet az Egyesült Államok Népességnyilvántartó Hivatala vásárolta meg 1951-ben. A gép 5600 elektroncsövet és 18 000 diódát tartalmazott, 19 tonnát nyomott, és egymillió dollárba került. Ez az egy mondat meg is magyarázza, hogy miért nem voltak még tele a nappalik számítógépekkel.

47 évvel ezelőtt a holdraszállást levezénylő számítógép 64 kB memóriával rendelkezett, az egész program pedig mindössze 6 MB-os volt. Most egy valamire való kép több ennél. A NASA a programot, ami az űrhajó és az összes eszköz működését, valamint az asztronauták élettani adatainak figyelését végezte, minden idők legösszetettebb szoftverének nevezte.

Mégis az igazi áttörést a nyolcvanas évek hozta meg: ami nem sikerült ennek az évtizednek a zenében, nagyon is sikerült a számítástechnikában. 1982-ben megérkezett a Commodore 64. Ezt követi 1984-ben az Apple Macintosh. A két cég innentől kezdve egymásnak feszült, és ennek a vetélkedésből fakadó folyamatos fejlesztésnek köszönhetjük, hogy a kétezres évek első évtizedének végére eljutottunk az okoseszközök korába. A legjellemzőbb példa erre a mindenhol jelen lévő okostelefon, de felsorolni is nehéz, hogy az életünk hány területére szivárogtak be az okos ketyerék, így ettől el is tekintünk.

Azt viszont megemlítjük, hogy az igazi trükk abban volt, amikor ezeket az elszigetelt számítógépeket összekötötték, és így olyan hatalmas tárolókapacitást hoztak létre, hogy arra szavakat is nehéz találni, de azért találtak rá egyet.

Az emberiség által használt teljes tárolókapacitást jelenleg 1-1,5 zettabájtra teszik a szakértők, egy zettabájt egymilliárd terabájt adatot jelent. Ekkora tárhelyet nagyjából 36 ezer évnyi HD videó igényel. Sikerült eljutnunk oda, hogy az internetet már nem csupán mi, emberek használjuk. A körülöttünk található okoseszközök önműködően osztják meg adataikat velünk, vagy más gépekkel, melyek kielemzik azokat, és reagálnak rájuk. Lehetséges, hogy közeleg a kor, amikor majd a gépek fellázadnak, és azt mondják, ácsi?