Digitália

2024.09.03. 06:00

Kiderült, milyen újdonságok lesznek a szeptemberi új iPhone-ban

Az Apple már bejelentette következő eseményét, amelyen az iPhone 16 is bemutatkozik.

MW

It's Glowtime

Forrás: Apple

Hatalmas változásokra számíthatunk. Az iPhone 16-os szérián jelentős szoftverfejlesztést hajtanak végre, elsősorban és mindenek felett az Apple Intelligence elnevezésű mesterséges intelligencia bevezetésével.

Szeptember 9-én online közvetítésen lesz a nagy bejelentés az Apple Parkban található Steve Jobs Theatre-ben „It's Glowtime” címmel.

Az még nem világos, hogy a „glowtime” mire utal. Talán a beágyazott mesterséges intelligencia felbukkanására a legújabb iPhone-ban... Esetleg az irizáló színekkel tündöklő animációról szól, amivel a Siri fog világítani működés közben az új iPhone-okon.

Találgatások szerint ez érdekes dátum a technológiai óriás számára. Utoljára 2010-ben volt hétfőn bemutató, amikor Steve Jobs magasba emelte az iPhone 4-et. És tíz éve jelent meg az első Apple Watch. Csinnadratta várható.

Az Apple általában nem engedi magát sodortatni a számítástechnikai divatoktól, hagyja, hogy az Android fusson előre az újdonságokkal – gondoljunk csak a hajlítható készülékekre, az 5G-re, a kiterjesztett és virtuális valóságra és most a mesterséges intelligenciára. Mint a szakállas viccbeli öreg bika, hagyja, hogy a fiatalok rohangáljanak, s amikor letisztult a terep, ráérősen kijön a megoldásokkal: akkor viszont jobban csinálja, mint bárki más.

Ezt a tempót viszont a mesterséges intelligencia esetében már nem engedheti meg magának egy olyan világban, amikor – tetszik, vagy sem – mindenki azt fejleszti. A vevők már egyszerűen elvárják az MI képességeket egy prémium készüléktől, különösen például Kínában, ahol zuhannak az Apple eladások.

Az almás óriás egy sor generatív mesterséges intelligencia funkciót jelentett be az iPhone számára az éves Worldwide Developers Conference rendezvényén. Bemutatták az „Apple Intelligence” technológiával hajtott eszközök első csomagját, a személyre szabott Genmoji-t – az Apple mesterséges intelligencia által generált emoji-t –, valamint a lényegesen intelligensebb Sirit.

Az Apple bejelentette, hogy partnerségre lépett a ChatGPT fejlesztőjével, az OpenAI-val. A Siri virtuális asszisztenst tehát az OpenAI legújabb ChatGPT-4o modelljével javítják fel.

Ehhez képest az androidos versenytársak már régen napi használatba vették az MI képességeket, mint például a Samsung  „bekarikázással keresés” funkciót, ami lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy ujjmozdulatokkal gyorsan keressenek információkat az eszköz képernyőjén.

Iparági elemzők azt is suttogják, megtörténhet, hogy a cég – nem tudván megfelelni a szigorú európai adatvédelmi követelményeknek – kétféle iPhone 16-tal fog előrukkolni: egyet az Egyesült Államoknak, egyet pedig az európai felhasználóknak.

Az Apple arra számít, hogy az MI-képességek sok potenciális vevőt vásárlásra késztetnek majd. A mesterséges intelligencia funkciók viszont vélhetően nem lesznek elérhetőek rögtön az iPhone 16-os sorozattal, hanem egy későbbi szoftverfrissítés révén érkezhetnek meg a készülékekre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!