Bulvár-celeb

2024.08.14. 04:05

Rossz hír: brutális jégkorszak kezdődik Európában és nem is kell évtizedeket várni

Egy friss holland modellszámítás szerint 2050 körül kezdődnek el azok a folyamatok, amelyek miatt jégkorszak alakulhat ki. A kutatók azzal számolnak, hogy az észak-atlanti áramlási rendszer összeomlik és az okozza a katasztrófát.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Wudrich

A holland Utrechti Egyetem oceanográfusai és légkörkutatói által jegyzett és publikálásra váró új tanulmány riasztó következtetésre jutott:

 a tengerkutatók méréseken alapuló számítógépes modellszámításai szerint a nyugat-európai térség viszonylag kiegyenlített óceáni éghajlata néhány évtizeden belül alapvetően megváltozhat az észak-atlanti áramlási rendszer összeomlása miatt. Ha ez bekövetkezik, súlyos, globális kihatású következményekkel nézhet szembe az emberi civilizáció 

– írja az Origo.

Ezért olyan fontos ez az áramlás

Az északi féltekén az Egyenlítő és a sarkkör közötti szárazföldi területek éghajlati viszonyaira döntő hatást gyakorol az Atlanti-óceán nagy tengeráramlási rendszere. Ez a nagy óceáni szállítószalag a karibi térségből, illetve a térítők közötti tengeri területekről meleg, trópusi eredetű víztömeget szállít az északi, magas szélességi körök vidékére, amit többé-kevésbé egyenletesen szétoszt ezen a területen. A Karib-tenger térségéből induló Golf-áramlat – az atlanti áramlási rendszer részeként – meleg víztömeget szállít az észak-amerikai kontinens keleti partvidéke mentén a Labrador-tenger és Grönland térségébe.

A felszíni Golf-áramlat a hideg, nagyobb sótartalmú és sűrűségű sarkvidéki víztömeget nagyobb mélységbe kényszeríti, miközben leadja az általa elraktározott hőt. Ennek tudható be többek között, hogy Skandinávia atlanti partvidékén még a legkeményebb téli hónapok idején sem fagy be a tenger. De az is ennek az áramlási rendszernek köszönhető – a Golf-áramlat hőakkumulációja miatt –, hogy Nyugat-Európa éghajlata télen is viszonylag enyhe, kiegyenlített marad. 

A szaktudósok előtt már régóta ismert az észak-atlanti áramlási rendszer e rendkívül fontos hatása.

A 19. század második felétől elkezdődő globális felmelegedés, ami az elmúlt évtizedekben jelentősen felgyorsult, már korábban is felvetette, hogy ez milyen hatással lehet a nagy atlanti áramlási rendszer stabilitására. 

Az erre vonatkozó modellprognózis szerint a felmelegedő tengervíz a sarkköri területeken felgyorsítja az arktikus jég olvadását. A szétterülő olvadékvíz – aminek édesvízként kisebb a sűrűsége, mint a tengervízé –, az eddigiekhez képest már jóval korábban a mélybe kényszeríti a meleg vizet szállító áramlást, amely így idő előtt lehűl, és emiatt megszűnhet az a hőleadási folyamat, ami Nyugat-Európa kiegyenlített óceáni éghajlatát biztosítja. 

2050 körül lesz a legvalószínűbb az atlanti áramlási rendszer összeomlása.

Az új kutatás, amely az atlanti áramlási rendszer aktuális változásait vizsgálta és ami a legmodernebb technológiát vetette be az adatgyűjtéshez, nemcsak hogy megerősítette az atlanti-óceáni szállítószalag összeomlásának veszélyére vonatkozó hipotézist, hanem ennek az időpontját is megjósolta, méghozzá a kutatók szerint legalább ötvenszázalékos valószínűséggel. 

A modellprognózis szerint az összeomlás idejétől számított alig száz év elteltével az északi sarki pólussapka már betakarná Skandinávia nagyobb részét, valamint a Brit-szigetek déli területeit is elérné.

A további részleteket ide kattintva lehet elolvasni.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!