Legfrissebb adatok

2024.10.10. 10:06

Nagy Márton: tovább csökkent az infláció, eredményesek a kormányzati intézkedések

A kormány sikeresen kezelte a háború és szankciók következtében megugrott inflációt, letörte és tartósan alacsony szintre szorította azt – jelentette ki a legfrissebb adatokat értékelve Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a tárca csütörtöki közleménye szerint.

MW

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a 20. Európai Kereskedelem Napja rendezvényen a Crowne Plaza Budapest szállodában 2024. október 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait, amelyek szerint az augusztusi 3,4 százalékot követően szeptemberben még tovább, 3 százalékra csökkent az infláció mértéke. Ezzel az infláció éves alapon új mélypontjára süllyedt. 

Augusztushoz képest, havi alapon 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

Az előző évhez képest a háztartási energia ára 5 százalékkal, ezen belül a vezetékes gázé 9,4 százalékkal, az elektromos energiáé pedig 1,3 százalékkal lett olcsóbb.

Szeptemberben érdemben fogta vissza az inflációt az üzemanyagok árának alakulása, amely éves alapon 9,5, míg havi bázison 3,7 százalékkal lett kedvezőbb.

Kiemelték, hogy 

több alapélelmiszer ára mérséklődött, többek közt a száraztészta 5,8 százalékkal, a cukor 3,6 százalékkal, a tojás 3,5 százalékkal, míg a baromfihús 2,4 százalékkal került kevesebbe, mint egy évvel korábban.

Nagy Márton az adatok értékelésekor hangsúlyozta, hogy a kormány sikeresen kezelte a háború és szankciók következtében megugrott inflációt, letörte és tartósan alacsony szintre szorította azt. 

Az infláció alacsony szinten tartása érdekében a kormány továbbra is fenntartja az olyan célzott és hatékony intézkedéseket, mint az online árfigyelő rendszer, amely 2023. július 1-je óta folyamatosan segíti a kiskereskedelmi verseny élénkítését és az infláció kontrollálását 

– tette hozzá a miniszter.

Az infláció mérséklődése és a folyamatos, már egy éve tartó, jelentős mértékű reálbéremelkedés lehetővé teszi a kiskereskedelmi forgalom további bővülését. A miniszter kiemelte, hogy a tartósan alacsony infláció kiszámíthatóságot jelent, amely erősíti a fogyasztói bizalmat, és a fogyasztás növekedésén keresztül tovább támogatja a gazdasági növekedést – olvasható az NGM közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában