Terelhetjük helyes irányba a gyermeket – Érzelemszabályozásról és indulataink kezeléséről

Deliága Éva a Nyitott Akadémia sorozatában az agresszió és az empátia kapcsán adott ötletet arra, hogyan tereljük jó irányba a gyereket. – Két szélsőségről, ellentétről van szó, amelyek jelen vannak a felnőttek és a gyerekek életében is. Az agresszív viselkedés kapcsán azt kell megtanítani, hogy a gyermek úgy fejezze ki a negatív érzelmeit, hogy azzal ne tegyen kárt másokban. Az empátia fejlesztése ugyanígy fontos, hogy együtt tudjunk élni családi körben és társadalmi szinten is – mondta. Hozzátéve, hogy a szülői eszköztárat is bővíteni kell, azért, hogy egyetlen szülő se érezze magát eszköztelennek, ha erőszakos magatartást, dacot, verbális vagy fizikai agressziót tapasztal a gyereke részéről.

Agresszióból van bőven a felnőttek világában is. Jó adag frusztrációt rejt magában az autóvezetés, a forgalmi helyzetek. Csúnya szavakat, káromkodást otthon is hallanak. A mesefilmek, rajzfilmek, egyáltalán a filmek világa is hordoz agressziót. – A gyermeket már azon keresztül izgalom éri, indulatos, ideges állapotba kerülhet, hogy passzív tevékenységet végez a tévé képernyőjét nézve. Ha ezt tapasztaljuk, fontos, hogy az arányokat helyrezökkentsük. (Négyéves kor alatt 25 percnél több tévénézés nem ajánlott, és a nagyobbaknál se haladja meg az egy óra időtartamot, javasolta a pszichológus.)

Majd arra emlékeztetett: mindannyian ösztönlények (is) vagyunk. – Vannak elsődleges ösztöneink, amelyeket felülír a kultúra, a társadalom, a tanulás. Ám a tanulási folyamat hosszadalmas, évekig tarthat. A kisgyerekeknél egyszeri tanítással nem tudunk eredményt elérni. Csak fokozatosan, az idegrendszer érésével sajátítják el a szabályokat és normákat. Ha tehát agresszívek, akkor ösztönösen reagálnak így, azért, mert ez az életkori sajátosságuk. A szülő munkája, nevelése révén sikerülhet lefaragni ezekből. A 2–3 éves korosztály még könnyen frusztrálódik, sőt, ki lehet mindezt terjeszteni az 1–6 évesekre: ütnek, rúgnak, csípnek, harapnak, akár a saját szüleiket is meg akarják ütni. Ilyenkor a gyerekeket elsodorják az indulatai, főleg a negatív érzelmek. A dühkitörés után nem ritka, hogy azt mondják: nem tudják, miért viselkedtek így, megbánták, amit tettek. Miután megnyugszanak, a szülőben ott maradhat a feszültség.

Mindez függ a gyerek karakterétől is – magyarázta Deliága Éva. A szelíd, befelé figyelő, légynek sem ártó gyermeknek az önérvényesítést, az agresszió elleni védekezést érdemes tanítanunk. Míg a domináns, hangos, az akaratát tűzön-vízen keresztülvivő gyerek szüleinek empatikusabbá kell tenniük a gyereküket. Egyik típus sem jobb vagy rosszabb, ezt is hangsúlyozta a pszichológus.

Hogyan érdemes kezelni az agressziót? Először figyeljük meg, hogy milyen élethelyzetekben nem tud uralkodni saját magán a gyermek. A nagyobbaknál ilyen a rivalizálás, a versengés, amikor úgy érzik, hogy vesztesen kerülnek ki egy szituációból. Vagy ha túl sok koncentrálós, ülő foglalkoztatást végeztetünk vele, ha túl sok kütyüt használnak, tévét néznek. Egy kisgyereknél agressziót eredményezhet, ha nem alszik délután. Ilyenkor változtassunk a napirenden. Az éhes gyerek is mindig ingerlékenyebb: megoldást jelenthet, ha kicsit előbbre hozzuk az étkezést.

A kisgyereknek fontos, hogy úgy érezze: megértik őt. Még nem tudják a szavak útján olyan jól kifejezni magukat. Segítsünk, hogy jobban tudjanak kommunikálni. Az empátiát ugyanígy, a szókincsének fejlesztésével tudjuk fejleszteni. Ehhez először a szülőnek kell empátiát mutatnia a gyermek felé, aki egész testével fejezi ki a felgyülemlett érzelmeit. „Látom, nagyon mérges vagy, mert” – ez a mondat sokat segíthet. (Közben figyeljünk arra, hogy ne tegyen kárt magában és a környezetében.) A gyermek elkezd támaszt érezni maga körül, néhány hét alatt pedig ráérez arra, hogy a szavak útján csatornázza a feszültségét.

A gyermek sokszor nem képes magát megnyugtatni. Tanítsuk meg, hogyan tudja a saját impulzusait kontrollálni. A feszültségtől való megszabadulás legjobb módszere, ha nagymozgásokat végez. Állítsuk le az agresszióját, de úgy, hogy lemegyünk a szintjére, és csak rövid instrukciókat adunk. Ne várjuk el tőle, hogy legyen csöndben és maradjon mozdulatlan. Adjunk a kezébe egy vastag papírlapot: „Itt vagyok veled, látom, hogy mérges vagy, rajzold le, mutasd meg, milyen mérges vagy” – mondjuk neki. Boksz­zsák, díszpárna, matrac is megteszi. Van egy pont, amíg nem is tudja fogadni a szülő közeledését, de miután természetes úton kicsit lenyugodott, a teljes megnyugváshoz még szüksége lesz a segítségünkre – mutatott rá Deliága Éva.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az empátia tekintetében is nagyok az egyéni különbségek: vannak érzékeny gyerekek, akik pici koruktól ráhangolódnak a környezetükre. Gesztusokkal élnek a szüleik felé, a kedvükre szeretnének tenni: „Anya, látom, szomorú vagy”. Az ilyen gyerekek figyelme jellemzően az állatvilág felé is fordul. A másik oldalon vannak olyanok, akiknek eleinte nem kifinomult az empátiájuk, azonban ezt is lehet fejleszteni. A nézőpontváltás 3–5 éves kor környékén történik meg, ezután a gyermek saját világának már nem csupán ő a közepe. Árnyalhatjuk a szókincsét azzal, hogy beszélünk a saját érzésvilágunkról. Rengeteg érzelmet kifejező szó van: magunkról beszélve mondhatjuk például, hogy kétségbeesettek, csalódottak, izgatottak, feszültek vagyunk, nem csak azt, hogy jól vagy rosszul érezzük magunkat. Hasonló eredményt hoz, ha sokat mesélünk, olvasunk neki. Az említett nézőpontváltásra szükség van: a gyermek ezzel megérti, hogy a másik ember fejében, lelkében, szívében más zajlik, mint az övében.