Márovics Pál: Mindig megköszönöm a bajtársaknak a teammunkát

A díjátadón az összes vasi mentődolgozónak köszönetet mondott a vírushelyzetben nyújtott teljesítményért.

Ma sem tudok mást mondani: csapatmunkát végzünk. Azok nélkül, akik mögöttem dolgoznak, nem kaptam volna meg a díjat. A mentőszolgálat a világjárvánnyal került most fókuszba, ennek nagy szerepe volt abban, hogy olyan személyt választottak a szavazók, aki ennél a szervezetnél dolgozik.

1988-ban került a Szombathelyi Mentőállomásra. Hogyan vezetett oda az útja?

A volt Úttörő utcai – ma evangélikus – általános iskolában voltam felső tagozatos, amikor jelentkeztem Németh Jánosné Panni néni elsősegélynyújtó szakkörébe. A pályaválasztásomban meghatározó volt a tanárnő személye, a biológia tantárgy, amit tanított, és hogy segíthetek a bajba jutott embereken. Az egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem, majd mentőápolói szakképesítést szereztem. Mentőápolóként vágyakozva néztem az esetrohamkocsin dolgozókat. 1995-ben diplomáztam mentőtisztként, azóta kivonuló mentőtiszt vagyok, aki a teamben karmesteri feladatot

lát el.

Tizenhat éve vezeti az állomást és évek óta tanítja az új generációt. Változott-e, és ha igen, mi az elmúlt évtizedekben?

Rengeteget fejlődött harminc év alatt a mentőszolgálat. A ’90-es évekhez képest módosultak a szabványos eljárásrendek, nagymértékben nőtt a felszereltségünk; egységessé vált, jóval korszerűbb lett és bővült a gépkocsiparkunk. Engem a kezdetektől egyre újabb feladatok találtak meg, a vezetőim támogatták a pályázatomat, így lettem az állomás vezetője. Majdnem hetven ember munkáját koordinálom, sok, az állománnyal kapcsolatos adminisztratív feladattal jár a munkaköröm, emellett heti egy alkalommal én vagyok a kivonuló. Regionális oktatási koordinátorként a régió képzésével, továbbképzésével is foglalkozom. Oktatója vagyok a súlyos sérült ellátása tanfolyamoknak; szervezője és oktatója a mentőápoló-képzéseknek a mentőszolgálatnál és a PTE Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskolában. Nagy büszkeségem, hogy sok bajtársamat, akikből mentőápolók, mentőtisztek, mentőorvosok lettek, valamilyen iskolarendszerben már tanítottam. Megérte, ha „meg tudtam fertőzni őket” a hivatás szeretetével. Az is nagyon tud motiválni, ha a közvetlen kollégáim éreztetik velem, hogy jó vezetőjük vagyok. Az eseteket átbeszéljük, mindig megköszönöm nekik a teammunkát.

Mivel töltődik, hogyan tud kikapcsolódni?

Szeretek sportolni, úszni, biciklizni, egy időben a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatánál mentőhajón teljesítettem szolgálatot. Négy gyermekem van – igyekszem minőségi időt tölteni a családommal. A hitem is meghatározó – a munkahelyen azonban ezt nem erőltetem senkire. Segítő szakmánkban ettől függetlenül is tud bárki jót tenni, hittel viszont könnyebb végezni ezt a munkát. A kiégés ellen is a hit a legerősebb fegyverem.

Milyen változást hozott a pandémia?

Sokkal inkább reflektorfénybe került a mentőszolgálat. Az elmúlt egy évben szörnyű tragédiákat láttunk, emellett számtalan pozitív reakciót kaptunk. Köszönjük a rendőrség, a katasztrófavédelem segítségét, a vendéglátók, cégek, magánszemélyek adományait, az önkéntesek segítségét a mintavételben, a tesztelésben. A legjobbkor jött mind, hiszen több a feladatunk: a mintavételezés, a teljes védőfelszerelésbe öltözés, a beteg bajtársak helyettesítése újabb munkát adott, és nőtt a bajtársak tengelyen töltött ideje. A számok már csökkennek, de még nem lélegezhettünk fel. Mostantól bármilyen vírusra, fertőzésre felkészülve, naprakész tudással kell rendelkeznünk, ebben biztos vagyok.