Tragédia

2024.09.17. 08:20

Halálos baleset a 8-as főúton - Egy szemtanú élőben közvetítette, ahogy a sofőr halálra égett a kocsijában

Vaol.hu

A halálos balesetet állítólag valaki élőben közvetítette, ez sokaknál kiverte a biztosítékot

Összeütközött két gépkocsi a 8-as főút 80-as kilométerszelvényénél, Ajka térségében, mindkét jármű kigyulladt a baleset következtében - írtuk meg szombaton, most újabb megdöbbentő részleteket tudott meg a Bors.

Mentők, tűzoltók és rendőrök rohantak szombaton (szeptember 14.) délután a 8-as főútra, Ajka közelébe, miután a 80-as kilométernél hátborzongató baleset történt. Információink szerint ugyanis egy Toyota sofőrje az egyik kanyarban megcsúszhatott az esős, síkos úton, majd egyenesen egy szemből érkező BMW-nek rohant. 

A borzalmas csattanás után mind a két autó kigyulladt, a Toyota valósággal lángokban állt. Úgy tudjuk, hogy a sofőr ki sem tudott szállni az égő kocsiból és a tűz fogjaként, az autóban vesztette életét, míg a BMW-ben egy ember súlyosan, egy ember pedig könnyebben megsérült. A helyiek elárulták, hogy az eset azért különösen szívszorító, mert tavaly pontosan ugyan itt, egy kísértetiesen hasonló balesetben vesztette életét egy másik autós: a lap úgy tudja, akkor is frontális karambol történt, és ahogyan ez esetben, úgy akkor is egy ember életébe került a szörnyűség. 

A mostani baleset szinte méterre pontosan ugyan ott történt, mint a tavalyi tragédia, olyannyira, hogy az autók roncsai a korábbi baleset emlékére állított búcsúhely előtt feküdtek. Sokan, akik most szörnyülködve tekintettek a mostani roncsra, látták a tavalyi tragédiát is: 

Emlékszem, sőt láttam is akkor a roncsot. Az is borzalmas volt. Ez nem kevésbé szörnyű látvány, az egyik kocsi teljesen kiégett, semmi nem maradt belőle

 - mondta. 

Többen azt is hozzátették, hogy a helyszínről és a lángoló kocsiról valaki felvételt is készített, amit élő adásban közvetített is a neten. A sokkoló felvétel sokaknál kiverte a biztosítékot: - Hatalmas tragédia és mélyen elszomorító, hogy valaki feltette, és élő adásban ment több mint 5 percig, és senki nem ment oda, hogy segítsen - írta egy kommentelő. 

A Bors információ szerint azonban többen is odarohantak segíteni, akik megpróbálták kihúzni a sofőrt a kocsiból és poroltóval is igyekeztek csillapítani a lángokat, de már hiába - minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni az életét. 

Azt viszont többen is hozzátették, hogy nagyon remélik, hogy a rendőrség annak is a körmére néz, aki azt a bizonyos élő elvételt posztolta és nyilvánossá tette. Az illetőt azonban vagy már a zsaruk, vagy a népharag érte utol, ugyanis a felvétel a történtek után nem sokkal nyomtalanul eltűnt. 

A lap a hátborzongató felvétellel kapcsolatban felkereste a rendőrséget, válaszuk esetén cikkünket frissítjük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában