2018.10.31. 11:30
A Jáki úti „holtak városában” több mint negyvenezer ember nyugszik 92 parcellában
Legalább negyvenezer ember nyugszik a Jáki úti temetőben, akiknek sírját ezekben a napokban felkeresik a szeretteik. Sokan úgy is kimennek oda, hogy a hozzátartozójuk nem ott nyugszik, de gyertyát gyújtanak a mindenki keresztjénél. Hivatalosan csak 1963-ban adták át a temetőt, amelynek élete már évtizedekkel korábban elkezdődött.
A „holtak városa” Szombathelyen, a Jáki úton. A legjobb mérnökök pályáztak anno a kialakítására Fotók: Benkő Sándor
A Jáki úti temető élete az első világháború után kezdődött a hősi halottak idetemetésével. Ez volt a mag: a katonák hazáért hozott áldozata tette kegyeleti hellyé a területet. Évtizedekig nem használták, majd a hatvanas évektől fogva „a holtak városává” nőtt, a több mint 40 ezer ember 92 parcellában nyugszik.
Ingyenes elektromos autó könnyíti az idősek közlekedését, szükség esetén drónfelvételekkel illusztrált online keresőprogram segíti a hozzátartozók, régi barátok, ismerősök megtalálását.
A Szent Márton temető bezárása után, 1963. január 1-jén nyitották meg állandó temetkezésre, miután végképp megszűnt a földes temetés a régi temetőben, és bezárták 1953-ban a szőlősi, majd 1962-ben a kámoni, újperinti, Petőfi-telepi temetőt is. A lezárt temetőkben még tizenöt évig (1987. december 31-ig) lehetett hamvakat elhelyezni, urnát a meglévő sírra, sírba.
Az „új köztemetőt” az első világháború idején, 1916-ban jelölte ki a város, fontos volt, hogy akár gyalog, akár kocsin, akár villamoson könnyen, gyorsan megközelíthető legyen. Kialakítására monumentális tervezetek készültek, a fő szempont az áttekinthetőség, a gyakorlati használhatóság volt.
A századfordulós „boldog békeidők” városi fellendülésével együtt járt, hogy megszaporodott a lakosság, a harcokban pedig sokan elestek, gyorsan, sok temetési helyre volt szükség. Mindez megkongatta a vészharangot az addig egyetlen és kétezer éve működő, bővítési lehetőségeiben már korlátozott Szent Márton temető felett. A legjobb mérnökök pályáztak terveikkel a Jáki úti temető kialakítására, az első díjat Wälder Gyula (1884–1944) neves építész nyerte. Ezeket 1920-ban Rauscher Miksa, a Bécsben tanult építész ismertette a városházán, és egy hétre ki is függesztette, miután tájékoztató előadást tartott a lakosság számára.
A szabályos kockás felosztást látta célszerűnek, a sivárság kerülésével. A temető hangulatának emelését az építész a kertész, szobrász tevékenységétől várta. Az akkori számítás szerint a sírkertet bő fél évszázadon át tartották alkalmasnak a befogadásra. A terület 80 százalékát soros földsáv tette ki, a széleken és az utak mentén tervezték elhelyezni a sírokat, a kriptákat, a díszsírokat. Elgondolták a katonasírok helyét.
Lépten-nyomon az időtlen szépséggel találkozunk
Az új köztemető szükségességét alátámasztandó az építész azt is hangsúlyozta, hogy a város fő gondja, hogy megfeleljen a közegészségügy követelményeinek, ezzel együtt a háznál való ravatalozás helyett bevezetik a temetői ravatalozást. Ezután a megholtak a ravatalozó épületébe voltak szállítandók, annak ellenére is, hogy egyesek a kegyelet megsértését látták ebben. Az új köztemetőben a ravatalozón kívül további épületeket is terveztek: a főépületet, a temetőőr, a sírásó és a kertész lakását, gazdasági épületet, külön figyelmet kapott a kapuzat építése.
Rauscher Miksa szorgalmazta, hogy mielőbb adják át a temetőt, amelynek hivatalos megnyitására végül csak 1963-ban került sor, de már az 1920-as évek elején megkezdődött a használata: a Szent Márton utcai sírkertben eltemetett több mint ezer hősi halottat kihantolták, és átvitték az új köztemetőbe, ezzel megkezdődött a katonák méltó kegyeleti helyének kialakítása.
A területet 1922-ben rendezték a hősi temetővel kezdve, amikor áttemettek ide 1164, háborúban elesett katonát a Szent Márton temetőből. Eleinte csak a környékbeliek temetkeztek ide, és csak rendkívüli esetekben. A ravatalozót 1938-ban építették a kiszolgálóhelyiségekkel együtt. Krematóriumot is terveztek, de az nem épült meg. Nagyszámú halottat – több mint ezer embert – a Szombathelyet ért 1945. március 4-i bombatámadás után helyeztek a Jáki úton nyugalomra, ugyanis a Szent Márton temetőt 42 találat érte, nem lehetett akkor ott elhantolni az áldozatokat. A sírhelyek bővítési lehetősége ma már erősen korlátozott, a temető csaknem betelt, ezért az utóbbi években fent a dombon urnakriptás parcellafejlesztés történt. Még a temetőfalat is úgy újították fel, hogy abban aztán urnákat lehessen elhelyezni.
A harangláb Solt Herbert tervei alapján készült, a püspökség a rönöki templom harangját adományozta ide a külön papi sírkert kialakításáért. Ez a harang szól az elhunytakat kísérve utolsó útjára a ravatalozótól a sírig. Kongásával – mint a temető óriási szívének dobbanásai, amelyek kihangosítják az itt maradottak belső fájdalmát és veszteségét – várja végső nyughelyére azt, aki a földi élete végére ért.
A mindenki keresztjét, ahol ezekben a napokban sok-sok gyertya ég, Pintér László sárvári fafaragó készítette 1989-ben, dr. Konkoly István szentelte fel és áldotta meg. Akkor már hat éve szerveztek közösségi halottak napi megemlékezést a megyeszékhelyen. Ha sétára indulunk a gyertyagyújtás után, a temető főutcája a ravatalozóhoz vezet, amelynek kupoláját 2002-ben újították fel, vörösrézlemezekkel borították, a maradék lemezből névtáblák készültek a katonasírokra. Az épület homlokzatának íveit négy angyal díszíti, Rumi Rajki István szobrászművész alkotásai. Az idevezető út mentén található a díszparcella: a város történetében meghatározó, neves személyiségek sírhelyei.
Itt nyugszik Barnák János (1934–1988), aki az 1953-ban megalakult Vas Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója volt, és az egész megyére kiterjedően megkapta a teljes körű temetkezési szolgáltatások feladatát. Gazdag Erzsi (1912–1987), az 1940-es évektől Szombathelyen élt költőnő, akinek gyermekversein generációk nőttek fel az utóbbi hetven évben. Pozsgai Zoltán (1923–1987) újságíró, a Vas Népe főszerkesztője, aki méltó utódja volt a jogelőd Vasvármegyét 1889-ben megalapító Lingauer Albinnak, és a több utódlap után a nevét 1956-ban Vas Népére változtató újság élére kerülve nem eredménytelenül szoktatta a megyében élőket a mindennapi újságolvasáshoz.
Itt nyugszik Tibold Iván (1936–1994) zeneszerző, muzsikus, aki a szombathelyi zeneiskola igazgatója volt 30 éven át. Holdosi József (1951–2005) költő, író, tanár, akinek szuggesztív prózáját, Gabriel García Márquez „mágikus realizmusával” rokonítják. Wagner András (1953–2007), Szombathely rendszerváltás utáni első szabadon választott polgármestere, aki két cikluson át, 1990 és 1998 között vezette a várost. Gyebrovszki János (1956–2014) városi képviselő, akinek posztumusz adományozott Szociális Munkáért életműdíjat a város, mivel kiemelkedő munkájával közmegbecsülést szerzett. Tóth Géza (1932–2011) súlyemelő, mesteredző, Szombathely díszpolgára, akit Vas megyében az évszázad legjobb sportolójának választottak.
A Jáki úti temetőn belül több mint 20 ezer négyzetméteren fekszik hősi katonai temető, itt avatták fel 1928-ban Rumi Rajki István Kürtös című szobrát, amely Lehelt, az Árpád-kori kalandozó magyar hadak egyik vezérét ábrázolja.
csendjét, miközben elsimítják az élők lelkének hullámait
A szobrot 1994-ben cserélték ki, az eredetit a Rumi Rajki Műpártoló Körnek köszönhetően restaurálták, és a zarkaházi kastélyban kapott helyet. Az újraöntött másolatot láthatjuk itt. A hősi temető legújabb objektuma: 2010-ben állították fel Veres Gábor szobrászművész vaslemez emlékművét az 1956-os forradalom és hőseinek tiszteletére.
A szobrász a tanklövéssel – amelyet tényleges katonai terepen szervezett, beépülve a Tata melletti Szomódon tartott lőgyakorlatba, ő szolgáltatta a céltárgyat, amire egy T72-es harckocsi lőtt – az erőviszonyokat próbálta érzékeltetni: milyen kevés esélyük volt a felkelőknek a szovjet tankok hatalmas pusztító erejével szemben. Az áldozatok és az emlékezés nyíló virágává változik a lövedék átütötte, vastag fém, amint szirmokra bomlik a túloldalon.
