Az író, újságíró Vas megyében, Egyházashetyén is lakik, itt gyűjti a témáit a tárcáihoz

- A díjat – egy oklvelet és egy Táncsics Mihály író, publicista portréjával díszített bronzplakettet – dr. Kásler Miklós miniszter adta át a Vigadóban tartott ünnepségen Alexa Károly kiemelkedő újságírói tevékenységéért.

Alexa Károly irodalomtörténész a 70-es évek óta tevékenykedik a sajtóban. 1973-1975 között a Magyar Hírlap kulturális rovatvezetője volt, 1975-1977 között a Kortárs folyóirat kritikai rovatvezetője, 1978-1983 között a Mozgó Világ főszerkesztő-helyettese. 1988-1992 között a Hitel, 1991-1992 között a Heti Magyarország főszerkesztő-helyettese volt, utóbbinak 1992-1993 között a főszerkesztője. 1993-1996 között a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója volt, 1998-2001 között a Magyar Televízió Hírtanácsának elnöke. 2004 óta az Életünk igazgató-főszerkesztője, 2015 óta a Helyem Házam Palotám folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.

– Meglepett a díj, tavaly is javasoltak, de nem kaptam meg. Korábban évekig tagja voltam annak a bizottságnak, amely javasolta erre a díjra az embereket, akik meg is kapták, nekem idáig nem volt – mondta el érdeklődésünkre Alexa Károly, akinek számos egyéb kitüntetése van, mindegyik más miatt fontos. Örült a 2007-ben kapott Ráth Mátyás-díjnak is, amit a protestáns újságírók szövetsége adott ki, amelynek tagja volt, és protestáns lapokban is publikált. 2008-ban József Attila-díjat, 2015-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg.

– Hét éve csak kulturális tárcákat írok a Magyar Nemzetben és a Magyar Időkben. Cikkgyűjteményeim kötetekben is megjelentek. Vas megye vonatkozásában fontos lehet, hogy kétlaki életet élek, Egyházashetyén töltöm az időm jelentős részét. Szeretem a vidéki világot, a tájakat, az embereket, nagyon sokat tanulok tőlük a beszélgetésekből. Ezeket tárcákban közvetítem. Tavaly megjelent könyvem, A koldusállás is kapcsolódik Vas megyéhez, már a címében: az Őrségben „kódisállásnak” hív­ják azt a helyet, ahol éjjeli menedékre talált egykor a vándor. Számomra ez egy olyan „különleges őrhely”, ahonnan kilátás van mindenfelé, főleg a vidéki magyar életre.