Országos turnén a Family Tugedör: ők sem mindig tudják, melyik zenekar játszik

Ahogy Kiss Tibi fogalmazott, a közönségük „kíváncsi fele jött el” pénteken este az Agora – Művelődési és Sportházba.

Az örömzenélés a Quimby-tagok külön bejáratú zenei formációinak összefűzése volt, a Quimby melletti „szerelemgyerekek” közös, egész estés játéka, amivel országos turnéra indultak.

Kísérleti dzsesszel alapozta meg a fesztiválhangulatot Dódi, a Kárpáti Dódi Priváti Projekttel, aztán a küzdőtéren életre kaptak a táncos lábak, amikor a húrok közé csapott szárnyával a Tékozló angyal, és meglódult az autó a szerpen­tinen, hol felfelé tolva neki a gázt, hol lefelé kormányozgatva, ügyesen kerülve a veszélyt – dobok és fénycsóvák –, mígnem mindenkit elkapott az érzés, a „szinte csak a semmi tart”.

A Kutya Vacsorája speciális zenei laborjába Faszi és Livius vont be, aki csörgőkkel a kezében generálta az áramlást, amelynek lényege volt, hogy „mi sem mindig tudjuk, melyik zenekar játszik”. Szilárd a saját neve alatt futó produkció­jában az érzelmesebb oldalát mutatta meg, olyan remek énekesnőkkel kiegészülve, mint Galambos Dorina, Kiss Flóra. Megnyilvánult Faszi régi tróger rockzenekara, a Marlboro Man, és a család legfiatalabb együttese, az Aranyakkord, ami Tibi és Vastag Gábor „dalkeltetője”. A basszusgitáros Fefe is meglepetéssel készült, hogy a Family Tugedör az élmények színes univerzumát nyújtsa.

A zenészek az együtteseikkel sok-sok ötletet váltanak való­ra, amellett, hogy a Quimby maga is megjelenik egy-egy dallal, talán egy kicsit kevesebbel, mint amire a rajongók számítottak, de kétségtelenül jó kilépni a megszokott keretek közül, és nem mindig azt kapni, amit várunk, nem rossz az a tapasztalat, hogy van az ismerten és a rutinon kívül is világ, „kódolatlan égbolt”, és korszakos zúzás, csontig hatolás. Ilyen értelemben a Family Tugedör egy tágulás, a korábbinál még nagyobb zenei tér betöltése, azzal a lazasággal, ami a közönségnek is újba, másba, vagy a térből ki-be­áramlást enged.

Pont el lehet jutni a gondolatig, hogy jó, hát akár megleszünk a Most múlik pontosan nélkül, de alig telik el kis idő, kiderül, hogy azért ez a szinte himnusszá lett szám nem maradhat ki. Mégsem ez az elbocsátó szép üzenet, hanem minden más: a család reagál a közönség tombolására – az a fele, amelyik eljött, nagyon jól szórakozik –, és további dalokban adja oda magát a zenekar.

Adok-kapok viszonyban működik az Agora-színpad, lentről feladott és fentről leadott energiakörként üzemel, a show-hoz a rajongók is hozzáadják a véleményüket és a vágyaikat, füttyel, dobogással, énekkel, tánccal, energia­bombákkal töltik az eleve a sokféleségből építkező, mégis egyetlen jó hangulattá váló produkciót.

Sokáig nem is látszik, hogy tud egy ilyennek vége lenni, hacsak úgy nem, ahogy Livius mint Móka Miki elvágja (ugye emlékszünk gyerekkorunk tévéjéből: „Véget ért a móka mára, zárul Miki mókatára…”) – mindenki a színen, a mikrofonban ezek a nevek hangzanak el: „Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, s valahány név a naptárba’…” Azt már a mókamester nem mondja, csak a fejünkben szól tovább, hogy: „Eljövök még hozzátok, a viszontlátásra, pajtások!”