Szent Ilona Tömördön – Vajon miért éppen ő a település védőszentje?

Ami a kohókat és a gyepvas feldolgozását illeti: nyelvészek szerint a falu neve a török nyelvekben ma is vasat jelentő temír, teműr, demír szóból ered. Hogy miképpen kapcsolódik ehhez a régi településhez Szent Ilona?

Nagyon kevés az írott adat, ezért a kérdésre csupán egy hipotézissel válaszolhatunk. A kulcs­szó minden bizonnyal a vas.

A patrónus megválasztásában tehát szerepe volt annak, hogy Ilona többek között a vasműveseknek, vasbányászoknak, no meg a régészeknek a védőszentje. Középkori tiszteletével és ábrázolásával több olyan településen is találkozunk, ahol vaskitermelés és feldolgozás folyt.

Magyarországon a legjobb példa erre Rudabánya, ahol a református templomban Szent Ilonát ábrázoló, nagyméretű, 15. századi freskó került elő. Találkozhatunk a kultuszával, az őt ábrázoló szobrokkal, képekkel a vasbányáiról, vaskohóiról ismert felvidéki településeken is, így többek között Csetneken, Besztercebányán, Gömörrákoson is.

Ilona Nagy Konstantin császár édesanyja volt. Szentföldi zarándoklata során felkutatta Krisztus keresztjét, közben több olyan tárgyra is ráakadt, amely Krisztus szenvedéséhez kapcsolódik. Ezek között voltak olyanok is, amelyek kovácsoltvasból készültek. Ilyenek a szegek, amelyekkel Jézust a keresztfára szegezték – vagy annak a lándzsának hegye, amelyet Longinus a Megváltó testébe szúrt.

Két olyan ünnep van, amelyik közvetlenül hozzá kapcsolódik, az egyik augusztus 18-a – Ilona napja –, a másik május 3-a, azaz a Szent kereszt feltalálásának emléknapja.

Tömörd a 13. században a vasvári várispánsághoz tartozott, később Kőszeg birtoka lett. A 16. században a megfogyatkozott lakosság helyére Nádasdy Tamás horvátokat és németeket telepített. A templomra vonatkozó kevés adat arra utal, hogy az épület már a középkorban is a jelenlegi helyén állt. Szent Ilona tiszteletét illetően fontos információval találkozunk az 1692-es Kazó-féle vizitációban. Feljegyezték, hogy a szent ünnepén körmenetet tartanak, amely a falun kívül álló Ilona-képhez vezet. Az 1756-os egyházlátogatási jegyzőkönyv pontosítja az adatot, amikor megemlíti, hogy olyan kőképről van szó, amely a Csó felé vezető út mellett áll. A több mint háromszáz éve készült szobor ma is az eredeti helyén áll, erdő fogja közre, s ha valaki Nemescsóba akar menni, nem ezt az útirányt – nem ezt az utat – választja.

Azt, hogy ki volt a szobor készítője és készíttetője, nem tudjuk biztosan. Az 1700-as évek elején az alsó-ausztriai származású Ponz von Engelhofen család volt a falu birtokosa. Az út mellett álló Szent Ilona-emlékhely valószínűleg régebbi lehet, de a megújítása esetleg hozzájuk kapcsolódhat. Az ő idejükben, 1721-ben készült a kastélykertben álló barokk szoborcsoport, a templomot is restauráltatták.

Ha feltesszük a kérdést, hogy vajon kihez köthetők ezek a jelentős művészi értékkel bíró – leromlott állapotban lévő – alkotások, vagyis ki készítette őket, ismét csak egy feltevéssel válaszolhatunk.

Valószínűleg a szobrászoknak azon köréhez, amely a közelben, a Felsőbüki-Nagy-kastélyban is dolgozott, vagyis Eisenköbel Lőrinc, Unger János, Schneider Jakab soproni szobrászok és társaik. A Ponz von Engelhofen család rokonságban állt a Felsőbüki-Nagyokkal, hamarosan a tömördi birtok is rájuk szállt át.

Magától értetődő, hogy a templom 20. századi oltárképén Szent Ilona szerepel, amint Krisztus keresztjét tartja. Mellette az egyik oldalon egy püspök alakja áll, a másikon pedig két „bányász”, akik segítségére voltak a keresésben.

A figyelmes szemlélő felfigyelhet arra az apró részletre is, hogy a háttérben egy másik kereszt is látható. A legenda szerint anno nemcsak Krisztus keresztjét találták meg, hanem a két latorét is. Azért, hogy megkülönböztessék őket, próbának vetették alá a kereszteket, mindhárommal megérintettek egy beteget.

A beteg akkor gyógyult meg, amikor ahhoz a kereszthez ért, amelyiken Jézus meghalt.