Egy kicsi, mérges öregúr tervezte fél Szombathelyt – 50 éve hunyt el Károlyi Antal

Az Ybl Miklós-díjas építész tevékenysége a megyei napilapnak is visszatérő témája volt, ő maga rendszeresen publikált a munkájáról a Vasi Szemlében és a Magyar Építőművészet folyóiratban. Az ötvenes években Károlyi Antal készítette Szombathely átfogó rendezési tervét és a város külső területeinek rendezési tervét. A Vas Népében megjelent méltatásában anno leírták, hogy az ország vidéki városai közül Szombathely kapott először jóváhagyott általános és részletes rendezési tervet, melynek alapgondolata Károlyi Antaltól származik. A kivitelezésbe is az építész sürgetésére fogtak bele. Sok, a városképet meghatározó épület van a városban, amibe a „lobogó energiája van befalazva”. Ilyen a Művelődési és Sportház, az SZTK Rendelőintézet, a Savaria tér a Claudius-kúttal, az új pártszékház, a Bartók Béla Zeneiskola és hangversenyterem, a Derkovics lakótelep első üteme, a Büki Gyógyfürdő első üteme…

Kicsi, mérges öregúr

„Kicsi, mérges öregúrnak” Kulcsár János nevezte a Vas Népe egyik cikkében, kölcsönvéve Lengyel József novellájának címét, párhuzamot fedezve fel a főépítésszel, aki szintén alacsony, zömök ember volt, és közismert arról, milyen „…nyughatatlan természetű, szenvedélyes vitázó, aki igazának tudatában nem tisztelt tekintélyt, félredobta a parlamentarizmus játékszabályait, esetenként a gorombaságtól sem riadt vissza”.

Károlyi Antal Csempeszkopácson született 1906. július 17- én, szülei szántóvetők voltak, ott nyugszanak a Vas megyei kis falu temetőjében. Elemi iskoláit még Csempeszkopácson, középiskoláit Szombathelyen végezte. Saját visszaemlékezésében felidézi, hogy mennyire szeretett rajzolni; harmadikosként úgy lerajzolta az asztalra kitett hegedűt, ami a hatodikosok feladata volt, hogy utána a füzetét körbeadták, és a plébános jól megnézte magának. Talán akkor sejlett fel először a gondolat, hogy ezt a fi úcskát tovább kellene majd küldeni városra tanulni. Így került a „főreál”-ba, ahol jelesre érettségizett, ez a hír a helyi lapban is megjelent. Aztán a budapesti Műegyetemen – akkor Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek hívták – szerzett diplomát 1935-ben.

Kezdő építészmérnökként három évig Münnich Aladár, Györgyi Dénes és Wälder Gyula tanárok tervezőirodájában dolgozott. A 30-as évek végén magas színvonalú falusi háztervei valósultak meg. 1939-től önálló magánépítészként tevékenykedett. Részt vett nagy városi lakótelepek tervezésében. Nevéhez fűződik a háborúban megsérült Vígszínház újjáépítése (Kiss Tiborral és Flach János belsőépítésszel) is.

Interjú

Lapunkban nagy interjú jelent meg vele abban az időszakban, amikor a jellegzetes épületei megépültek MSH: ̶ 1963, SZTK (Ligeti Gizellával): 1965, pártszékház:1967, zeneiskola: 1968 ̶, szívesen beszélt a további városfejlesztéseiről. Az írásból kiderül: Budapesten lakott, de gyakran járt haza, Vas megyébe. Nagy léptékekben gondolkodott, de húsz évnél nem tovább, mert érzékelte, hogy a technikai fejlődés miatt sok átalakulás várható. Már az 1960-as évek közepén szempont volt a forgalom megnövekedése: a korábban szinte üres utcák megteltek magánautókkal. A távfűtés kiépítésével a fűtőberendezések is megváltoztak, számolni kellett az építkezések gépesítésének előrehaladásával. Az akkori hazai viszonyoknak megfelelően „szocialista város” épült, amelynek a cél szerint az ipar kívánta megadni a jellegét; Károlyi Antal építészetileg ezt úgy fogta fel, hogy „a mai igényeket mai anyagokkal, mai szerkezetekkel tudjuk csak kielégíteni és ezek új formákat is teremtenek”. De ugyanitt fontosnak látta elmondani azt is, hogy számára mértékadó a barokk belváros esztétikája, Hefele Menyhért munkásságából kiemelte az építészeti kompozíció fontosságát, amivel a modern városépítők is dolgoznak a kor adta társadalmi és gazdasági rendszerben…

Visszatekintő kiállítás

Amikor az MNL Vas megyei levéltárában visszatekintő kiállítást rendeztek Károlyi Antal tiszteletére, építészeti tevékenységét úgy korszakolták, hogy ifjúként a modern építészet mellett tette le a garast a historizáló építészettel szemben, majd a „szocreál” idején nem követte szolgalelkűen a szovjet példákat, hanem a magyar reformkor klasszicizmusában találta meg a mércét. Életművének harmadik – saját bevallása szerint legszebb, legboldogabb – időszaka volt, hogy Vas megye és Szombathely főépítésze lehetett.

Városrendezéseiben igyekezett megőrizni az egykori városszerkezeteket. Egyik alapítója volt a Magyar Építőművészek Szövetségének, tanított annak mesteriskolájában, tagja volt az Építészeti Tanácsnak. Budapesten halt meg 1970. január 10-én.