Kaszás Zoltán mérnökből vált az Opel Szentgotthárd sajtószóvivőjévé

Tíz napja, hogy megkezdődött a gyárban az új turbó benzinmotor sorozatgyártása – az e köré szervezett ünnepség „nagyrendezvény” a cégnél, a szervezésében oroszlánrész jutott neki. Szóvivőként az ő feladata volt az organizáció több vonulatának koordinálása. Mindenre nem lehet felkészülni, de úgy véli, összességében a rendezvény sikeres volt, méltó módon indították az új termék gyártását.

A mintegy 1000 főt foglalkoztató gyár sajtósaként a külső-belső kommunikációért is felel: a médiakapcsolatokért (újságírók, távirati iroda, a közélet szereplői, közösségi médiajelenlét), a rendezvények szervezéséért, de menedzseli a hirdetéseket is. A közösség szempontjából ugyanilyen lényeges a belső kommunikáció, ami a vállalati együttműködés tere: a céges rendezvények, a megbeszélések – például középvezetői meetingek – szervezése a gyáron belül. Ha sürgős kommunikációra van szükség, az értesítések kiküldése, hírek közlése is a feladata. A tájékoztatás, az alkalmazottak közötti információcsere eszköze a belső újság is, amit hetente ő szerkeszt.

Hangsúlyozza: ugyan a nevét, az arcát, a hangját is adja a történésekhez, de a feladata alapvetően az, hogy a háttérből szolgáltasson információt. A gyár első számú vezetőjével, a gyárigazgatóval kell, hogy azonosítsák ugyanis a céget.

Kaszás Zoltán a kezdetektől, 1991 őszétől a vállalatnál dolgozik, 2000-ig Szentgotthárdon, majd más munkakörben, a budapesti központban 2014-ig. 2016-ban tért vissza Szentgotthárdra. Elöljáróban annyit mond, semmi rendkívüli nincs a pályafutásában és az életében – ezt mindjárt cáfolja idekerülésének története.

A Vajdaságban, Újvidéken született 1961-ben.

Ott végezte az iskoláit – a középiskolát már csak részben magyarul, az utolsó két évet már szerb-horvátul. Rádió- és tévészerelőnek készült. Katonáskodott egy évig, majd elektronika-telekommunikáció szakon diplomázott az újvidéki egyetemen. Jó állása lett: egy olaj- és földgázkitermelő vállalatnál helyezkedett el, a rendszer karbantartásán dolgozott. Közben megnősült, kisfiuk született. Minden kereknek tűnt, épp, hogy elkezdték a közös életüket, amikor beütött a polgárháború.

Újvidékhez közel a kelet-­szla­vóniai, horvátországi had­szín­téren komoly harcok dúltak.

Az újvidéki katonai körzethez katonaként szolgált fiatalokat toborzott a jugoszláv néphadsereg. Zoltánt is felkeresték, de nem találták otthon. Néhány nap alatt döntött a család: amíg nem csitulnak a harcok, ő egyedül átjön Magyarországra, ismerősöknél húzza meg magát. 1991 őszén egy pénteki napon még szabadon átjött a határon zsebében az útlevelével, néhány hét múlva ezt már nem tehette volna meg. Keserűen jegyzi meg: abban bíztak, hogy a helyzet javul, felülkerekedik a józan ész, mégsem így alakult. Hatalmas értékveszteségnek tartja, hogy a gazdag, színes volt jugoszláv közösség szétesett, és ilyen sors­ra jutott. És óva int: egy nemzet sem áll e fölött. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a béke, a relatív jólét üveglábakon áll, hogy nagyon könnyű kibillenteni az egyensúlyából az országot, társadalmat, közösséget.

Kaszás Zoltán harmincéves fejjel kényszerült országot váltani, amikor „már leélte az élete legintenzívebb részét”. Balatongyörökön családi ismerősei említették: gyárat indít az Opel Szentgotthárdon, próbáljon meg ott munkát keresni.

Solt Tamás, a későbbi igaz­gató behívta beszélgetésre. Mérnöki végzettségének megfelelő pozíciót nem tudtak ajánlani, de angol, német nyelvtudása okán vezérigazgatói asszisztensi állást, sokrétű feladatokkal igen. A villamosmérnökség után ez némi visszalépést jelentett, de végre át tudott költözni utána a családja. Az új környezetben újrakezdték az életüket. A felesége később aneszteziológusként a Markusovszky kórházban helyezkedett el.

Öt évvel később a gyár akkori PR munkatársa más karrierlehetőséget talált, Zoltán – a lehetőséget kihasználva – megpályázta a helyét. Leginkább autodidakta módon képezte magát, akkor már a gyár külső-belső kommunikációjáért felelt. 1999-ben a budapesti iroda regionális feladatokat kapott: nemcsak a magyar piacot kellett lefednie a gépjárművek értékesítése és szervizhálózat fejlesztése vonatkozásában, hanem a környező országokat is, beleértve a volt jugoszláv államokat.

A budapesti szervezet tagja lett, Product PR Manager – az autókat népszerűsítette az említett országokban, a márka sajtófőnökeként képviselte a céget. Sok utazással – frankfurti és genfi autós kiállítások –, rendezvények szervezésével járt a feladat. A „hálás, attraktív” munkát 2014-ig végezte. Közben a Chevrolet márka PR-osa is lett. 2014-ben azonban kivonták az európai piacról a márkát, ezzel megszűnt az állása.

Zoltán lehetőség szerint autóipari PR területen akarta folytatni a pályáját, erre 2015 végén nyílt újra lehetősége, amikor megtudta, hogy Szentgotthárdon megüresedett a régi munkaköre. Határozott idejű szerződéssel, szívesen tért vissza, bár a beilleszkedéssel kapcsolatban voltak kételyei. A visszajövetelét elősegítette, hogy 2016 elején új gyárigazgató érkezett. Egy héttel azután, hogy Grzegorz Buchallal találkozott, megkapta az állást. Előnyt jelentett, hogy van tapasztalata, „ismeri a járást” az üzleti kultúrát, nem kellett hosszan betanulnia.

Néhány éve egyedül viszi a pozíciót.

Azt mondja, most a belső kommunikáció hangsúlyos: a dolgozók igénylik a háttérinformációt, hogy az állandóan változó iparágban megértsék, mi miért történik. Ha jól megy a szekér, vagy ha bajban vannak, azt is. Akkor elégedettek, ha minél nagyobb rálátásuk van az üzletmenetre.

Részben a gyárigazgatóval egyeztet, részben a tapasztalata mondatja vele, mi mindent közöljön. Mindez csapatmunka, amiben nem ő frontember, hanem a gyárigazgató: krízishelyzetek­ben neki kell biztonságot sugároznia, a PR munkatárs a zökkenőmentes kommunikációért felel, és, hogy meggyőzze a közvéleményt, jó úton haladnak, van jövőképük, és ezáltal a közösségnek is biztos a jövője az elkövetkező években.