Így cselekedjünk, ha madárfiókát találtunk

Fontos, ha tudjuk, hogy nem akkor vagyunk felelős madárvédők, ha bármi áron meg akarunk menteni minden egyes madarat, fészekaljat és fiókát! Erre csak a végveszélyben levő fajok esetében van szükség, de a legfőbb cél ott is a megfelelő élőhelyi viszonyok helyreállítása, mert enélkül az ilyen állatok végül csak állatkertekben maradhatnak fenn.

A ragadozók, a betegségek és tapasztalatlanság okozta elhullás a természeti folyamatok szerves része. Éppen ezen hatások ellensúlyozása érdekében költ a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer (esetleg háromszor), évi akár húsznál is több fiókát felnevelve. Mivel ezek a fajok több évig vagy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Csak akkor és úgy segítsünk a madarakon, ha erre valóban szükség van, ha vállalni tudjuk az ezzel járó terheket, miközben végig ügyelünk arra, hogy a jó szándékunk ne okozzon nagyobb kárt nekik.

A véletlen kiesés ritka

Az egyesület szerint nem tekinthető általánosnak, hogy egy fióka magától essen ki a fészekből. Ez többnyire erős szélben lengedező, esőtől terhelt ágakkal megdőlő fészkeknél fordul elő. Nem véletlen, hogy a legtöbb, valóban mentésre szoruló fiókát markáns frontbetörést követően találják meg.

A kiesések, kilökések, korai fészekelhagyások hátterében több egyéb ok is állhat:

Ha egy olyan fiókát mentünk meg, amelyet a szülő dobott ki, mert úgy gondolta, hogy a fiatal madár túlélési esélyeit csökkentő betegsége van vagy viselkedési rendellenességgel rendelkezik, akkor hiába segítettünk a fiókán, felnőtt korában is elpusztulhat, vagy a betegségét, rendellenességét átörökítheti az utódaiba, akik hasonló sorsra juthatnak.

A magányosnak tűnő fióka többnyire nem árva!

Az embereket cselekvésre késztető magányos(nak tűnő) fiókaállapot legtöbbször nem a véletlen, nem baleset következménye, hanem a madarak túlélését segítő, finoman hangolt viselkedési mechanizmus – derül ki az egyesület közleményéből.

A nem odúban, hanem az ágak között, szabadon fészkelő madarak, amelyek fiókái eleségkérő hangot adnak, nagy veszélyt jelentenek a ragadozók. Emiatt, hogy ezek a fiókák mielőtt teljesen önállóakká válnának és tökéletesen megtanulnának repülni elhagyják a fészket, egymástól és a fészektől mindinkább eltávolodva és a szüleik segítségével magányosan próbálnak túlélni. Ennek a viselkedésnek nyilván hátránya is van, de nagy előnye az, hogy így lerövidül az az időszak, amikor a fészket megtaláló ragadozó a teljes fészekaljat el tudja pusztítani. Ezek a korai fészekelhagyó madarak ilyenkor még nem tudják magukat ellátni, így 5-10 napig még fejlődniük kell, hogy repülni is képesek legyenek. A szülők a sűrű növényzetben rejtőzködő fiókákkal hanggal tartják a kapcsolatot, így találják meg és etetik őket.

Ez a korai fészekelhagyó viselkedés a baglyokra, és bár kisebb mértékben, az odúköltő fajokra (cinegék, verebek, seregély stb.) is jellemző.

Ilyenkor ne mentsünk meg a fiókát

Énekesmadarak testét repülőtollak fedik. Egy jól szaladó, a szárnyával eközben erőteljesen verdeső és valamilyen szinten repülni képes, élénken menekülő, az ágakon stabilan megkapaszkodni tudó, nem bágyadt, láthatóan nem beteg vagy legyengült madarakat ne akarjunk megmenteni!

Az egyesület összegyűjtötte, mi a teendő, ha átázott madarat találunk:

Amint a madár megszáradt és felelevenedett (az átázott állat letargikus, alig vagy egyáltalán nem mozog és általában a szeme is csukva van), tegyük egy közeli ágra, bokor alá, közben ügyeljünk arra, hogy ne ázzon át ismét.

Mikor segítsünk?

Az összes madárfaj esetében igaz, hogy a csupasz – sokszor még nem kinyílt szemű – , állni és járni nem tudó, csak fehér pehelytollakkal fedett testű fiókák segítségre szorulnak és ha bármilyen korú sérült, a szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű fiókák is segítséget igényelnek.

Milyen fiókát találtam?

Először is fontos meghatározni, hogy milyen korú és milyen táplálkozású madárfiókáról van szó és hogy milyen táplálkozású fajjal lehet dolgunk. Az egyenes, csipesszerű csőr rovarevő, a tövénél vastag, kúpos csőr magevő madárra utal, a kampós csőr, az erős karmos lábak a ragadozó madarakra jellemzőek, és ha a szemek egymás mellett, nem pedig a fej két oldalán helyezkednek el, akkor valamelyik bagolyfaj, általában az erdei fülesbagoly fiókáját találtuk meg.

Célszerű megvizsgálni a fiókát – javasolja az egyesület. A gubbasztás, a csukott szem, a felborzolt tollazat, a letargia rossz jel, a furcsán álló végtagok sérülésre utalnak, a remegés, furcsa mozgás hátterében mérgezés, agyrázkódás, öröklött idegrendszeri megbetegedés állhat. Figyeljük meg a madár szemét, ebben a szülői tapasztalat sokat segít, mert a beteg fióka szeme ugyan olyan fénytelen vagy éppen ellenkezőleg csillogó, mint egy beteg kisgyereké. Ha egy fióka a megtalálását követő egy-két órán belül nem kezd el tátogni vagy sipítozva táplálékot kérni, akkor valószínűleg beteg vagy sérült.

Szállítás és elhelyezés

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerinte, ha nagyon kicsi, csupasz fiókákat találtunk például egy műanyag margarinos dobozt béleljünk ki száraz fűvel vagy papír zsebkendővel és ide helyezzük őket. Ha az etetések közti szünetekben úgy érezzük, hogy hűvös az idő, akkor egy könnyű ronggyal vagy papír zsebkendővel fedjük le a fészket. Tollasodó vagy már tollas fiókának egy sok szellőző lyukkal ellátott papírdoboz a legjobb hely. Ha lecsukjuk a doboz tetejét a védett, sötét, kiegyenlített hőmérsékletű környezete segít megnyugtatni a madarat. Néhány marék füvet, szénát vagy szalmát is lehet tenni a dobozba, de az újságpapír bélelés is jó az ürülék felszívásához. Az almot fontos naponta cserélnünk, ami azért fontos, hogy a madarak tollazata tiszta maradjon. Kisebb madarak esetén érdemes a papírdoboz két szemközti oldalán átszúrni egy ujjnyi vastag ágat, és erre ültetni az erre már alkalmas méretű fiókákat.

Hosszú távon a nagy fiókákat érdemes megfelelő méretű, több ülőrúddal ellátott madárkalitkában elhelyezni.

Etetés és itatás

A macskák számára készült konzervhús; a túróból, reszelt sajtból, főtt tojásból álló keverék; a forrázott lisztkukac; a nyers marhahús (elsősorban szív) az elsősegély jellegű madáretetés alapanyagai. A horgászboltokban kapható légylárvával (csonti, csontkukac) ne etessünk, mert ezek magas ammóniatartalma mérgező a madarak számára – hívják fel a figyelmet.

A hangosan enni kérő fiókákat mindig meg lehet etetni, minél kisebb a madár, annál gyakrabban, de legalább óránként mindenképpen nézzünk rá a madárra, és kínáljuk meg. Csak nappal etessünk (a bagoly fiókákat is), mert éjjel mind a madaraknak, mind nekünk pihennünk kell. Egy csupasz énekesmadár fióka felnevelése 2-3 hétig tarthat, míg egy nagy, már majdnem repülős fiókáról sokszor csak 2-3 napig kell gondoskodnunk.

Felkészítés az elengedésre

Amint a fiókák elég nagyok a járásra, kapaszkodásra, tegyük őket egy megfelelő méretű madárkalitkába. Ebben az etetés is könnyebb, mivel a csipesszel a rácson keresztül is benyújtható az ennivaló. A kalitkában a fiókáknak kellő terük van a mozgásra, szárnypróbálgatásra, ami elengedhetetlen az önálló életre való felkészülésben. Amint a madarak a kalitkába kerültek, a kézből történő etetés mellett egy tálkában mindig legyen előttük megfelelő táplálék és víz is, hogy gyakorolhassák az önálló táplálkozást és ivást. Nagyon fontos, hogy ekkorra már tisztában legyünk a madár felnőttkori táplálkozásával, mert a megevőknek (kúpos csőr) apró szemű magvakat kell az etetőtálkába helyeznünk. Rovarevők esetében élő lisztkukacot, baglyoknak egy mélyebb műanyag dobozban élő egeret vagy sáskát, tücsköt adjunk, hogy gyakorolhassák a vadászatot. Az idő előrehaladtával fokozatosan csökkentsük az etetések gyakoriságát, így késztetve a fiókákat az önállósodásra. Legalább néhány nappal az elengedés előtt a kalitkát nappalra tegyük ki a szabadba, árnyékba (ügyeljünk, hogy a macska ne érhesse el), hogy a madarak szokják a klímát. Ha van egy kis szerencsénk, egy öreg madár felfedezi a kicsiket, és a gondozásába veszi, etetni kezdi őket. Végül a fiókákat egy bőséges etetés után engedjük el egy bokros, erdős helyen, a nappali madarakat a délelőtti, a baglyokat a késő esti órákban.

Hova vihetjük a talált fiókákat?

Amennyiben nincs időnk vagy lehetőségünk heteken át gondozni a mentett fiókákat, juttassuk el őket a megfelelő szakintézetbe. A madarakat befogadó intézmények néhány kivételes esetet nem számítva nem tudnak kimenni az állatokért, korlátozott anyagi lehetőségeik miatt csak akkor tudnak segíteni, ha a madarak már hozzájuk kerültek! Ezért a legjobb megoldás, ha felhívjuk a legközelebbi madármentő állomást vagy állatkertet, majd mi magunk visszük be a fiókákat.