Sipos-Tompa János szerint a falusi kisboltok működtetését nehéz profitérdekeltté tenni

Pácsonyban született, gazdálkodó családból származik, közel állt a földhöz, az állatokhoz, megérintette a technika, műszaki szakközépiskolába került. A szombathelyi Savariában végzett autógépész szakot, majd a gödöllői agráregyetemen folytatta a tanulmányait, mezőgazdasági gépészmérnökként diplomázott. A 80-as évek elején kezdett közgazdasággal foglalkozni, elvégezte levelezőn a közgazdasági egyetemet is, kinyílt az érdeklődése az üzleti világ iránt.

1990-ben pályázott a Vasvár és vidéke ÁFÉSZ vezetésére. Egy sajátos kereskedelmi tevékenység ez, többségében kistelepüléseken, nehezebb profitérdekeltté tenni, mint ami tisztán piaci környezetben működik. Anno tizenkilenc településen volt bolt, mára tizenhét helységben maradt. Amikor a dohányt kivették a közforgalomból, Sárfimizdón és Csipkereken annyira visszaesett a forgalom, hogy a boltok működése ellehetetlenült, ezért azok bezártak.

– Igyekeztem megtartani őket, ahol lehetett, mert tudom, hogy falun fontos közösségi helyek, hiszen nincs már italbolt, posta sem. Üzletileg nehéz úgy összerakni, hogy rentábilis legyen a fenntartásuk, egy vékony deszkán egyensúlyozunk. Nagyon empatikus vagyok, az üzleten túl látom a közösséget, az embert is. Ezért dolgoztam az elmúlt húsz-harminc évben – mondja az ügyvezető.

– Amikor kezdtem, több fiatal volt a falvakban, ma már inkább idősek vannak csak, akik megérintik a szívemet. Aki még találkozni akar és pár szót váltani egy másik emberrel, annak jó lehetőség a bolt, a napi kifli- és zsemlevásárlás mellett.

Sipos-Tompa János napi tíz óránál mindig többet dolgozik, és hétvégén is tesz egy kört az üzletekben, ha nyitva vannak, mert szeret ott lenni, közvetlenül tájékozódni. Van a Hegyháton öt dohányboltja is. Munkamániásnak látszik, pedig nem erről van szó, de ha az ember komolyan gondol valamit, abba időt és energiát kell fektetni. Pihenésképpen a szabadban szeret lenni, gondot fordít a kertjére, udvarára. Korábban szőlőt is művelt, de már felhagyott vele.

A gyümölcsösükből a felesége rengeteg lekvárt, kompótot, szörpöt tesz el, az otthoni készítményekből ellátják bőven a gyermekeiket, unokáikat. A lánya óvodapedagógus, a fia bankár, a három unoka 4-5-6 éves, sok öröm van bennük. Gyakran meglátogatják egymást, szerveznek közös utazásokat, együtt töltenek hosszú hétvégéket, ha tehetik. Bejárták Magyarországot, szeretnek fürdőzni, voltak Hajdúszoboszlón, Siófokon, kedvelik a történelmi városokat, megnézték többek között Eger, Gyula nevezetességeit.

Sipos-Tompa János számára nagyon fontos a család, az is, hogy a szüleitől mit kapott útravalóként.

– Az édesapámtól a kemény munkabírást, kitartást, munkaszeretetet tanultam, hogy én sem adom fel soha, és az van bennem, hogy „úgyis meg tudom csinálni”. Ez a gyerekeimet is megérintette. Úgy gondolom, elsősorban önbizalom és optimizmus kell, hogy valamit sikerre tudjunk vinni. Benne van a kockázat, hogy nem mindig jön be, amit elgondoltunk, de tízből nyolcszor az bizonyosodik be, hogy jó volt ez a hozzáállás – tudjuk meg tőle.

Amint azt is, hogy az édesanyja volt az, aki mindig kigondolta, hogy aznap mit és még mi mindent kellene megcsinálni. Ő is ebből táplálkozik, tempósan dolgozik, nem szereti a tétovaságot, a lassúságot. Illik rá az a régi magyar közmondás: amit ma megtehet, nem halasztja holnapra.

Kiemelt képen: Sipos-Tompa Jánosra illik a mondás: amit ma megtehet, nem halasztja holnapra