Életünk színes fonalai – Sodrás a VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén – fotók

Sodrás. Ez a hívószó, ez a kiállítás címe, és tényleg sodor magával a bemutató, amely mintha úgy adna új értelmet a textilnek – a tér- és falitextiltől a szalagon át a miniatűr gondolatbombákig –, hogy titokban visszavezet Pénelopéhoz meg Csipkerózsikához is. A sodráshoz a fonalnak is köze van. Úgy sodor, hogy megnyugtat, úgy sodor, hogy nyugtalanító kérdéseket vet fel, úgy sodor, hogy ámulatba ejt és örömet szerez. Az alkotás mágiájával űzi el a rosszat. (Igen, mintha a Covid-vírus is megjelenne itt, fekete kalitkába zárt pirosló rossz álom képében: Sándor Eszter a Rossz álom címet adta pályamunkájának.)

Különben pedig hagyjuk csak sodorni magunkat a képtár impozáns tereiben. A textiltriennáléhoz többször vissza kell térni (augusztus végéig megtehetjük). Kereshetjük a díjnyertes munkákat (van több mint húsz), mehetünk a szemünk, az orrunk után. Megpróbálhatjuk rekonstruálni a Gergye Krisztián által a múzeumi éjszakán kijelölt útvonalat: az aulában Kreisz Eszter Nincs válasz című installációjától az Életem fonalai című Fülöp Edina-installáción át Ardai Ildikó archaikus, modern és játékos Forgó kévék című kompozíciójáig.

Vagy elindulhatunk Unger Tamás fotói nyomában, az egyik igazi, titokzatos érzéki csalódás: a táncos egy pillanatra kiállítási tárggyá változik, miközben szóra bírja – élővé teszi – a kiállított tárgyakat. Így vagy úgy: a triennálé fényes bizonyítéka annak, hogy a textilművészet él.