Megint jóval kevesebb a szilva – A Buti család vönöcki birtokán szilvanézőben jártunk – fotók

Szarka cserreg, legyek zümmögnek, szajkópár ad egymásnak randevút a diófán – angyali a nyugalom a Buti család vönöcki birtoka körül, úgy várjuk a házigazdát, Buti Károlyt és feleségét, Cilit. Beljebb kerülve kevésbé kedvező a kép: mint kiderül, a 4,5 hektárnyi gyümölcsösben a kajszi, az alma és a szilva esetében is jelentős a terméskiesés az idén. A tavalyi évről azt mondták, hogy az elmúlt húsz év leggyengébb szilvatermését hozta, a szilvának több mint a fele elfagyott. Ha lehet, most még kevesebb lett a szezonális slágergyümölcsből. A háziasszony úgy fogalmaz: az idei terméshez képest tavaly két hektáron roskadoztak a fák a gyümölcstől.

Borongás helyett inkább elindulunk megkeresni a szilvafákat, amelyekről azért tudnak szüretelni: a fenséges ízű és küllemű, Szerbiából származó, július második felében érő fajta, a cacanska lepotica a napokban lefogyott. A később virágzó és szeptemberben érő apróbb méretű besztercei típusú szilvának még hetek kellenek, hogy szedhető, rázható legyen, mondják. A sötétkék héjú, sárga húsú, lédús és meglehetősen nagy szemű Bluefre fajtára is várni kell még: az kissé megnyúlt, kellemesen aromás gyümölcsöt érlel augusztus végén, szeptember elején az időjárás függvényében.

Abban bíznak, hogy nem lesz nagy kánikula, nem potyognak le az amúgy kényes szemek. A rendszeresen és bőven termő korai német Katinka fajtát említik még, azt az idén teljesen letarolta a fagy. A korai szilva és az alma a március végi fagyokban még zárt bimbós állapotban volt, mégsem bírta. A lepotica szerencsésebben átvészelte azt az időszakot. Buti Károlyné Cili teszi hozzá: a sárgabarackjuk 99 százaléka elfagyott, maguknak tudtak befőzni, kis részéből cefre lett. Az őszibarackkal ugyanez történt, hiába védekeztek a nagy hideg ellen füstöléssel.

A két hektáron termelt almával sem jártak jobban: a golden sosem volt még olyan szép, mint tavaly, az idén elvétve bújik meg egy-egy szem a zöld levelek között, pedig öntözik. Szilvalekvárt még nem is tett el az idén, talán majd később. A kéthektárnyi 18-20 éves szilvaültetvényen Buti Károllyal sétálunk tovább a gondozott sorok között. Kiderül, hogy rázógéppel „szedik” a szilvát, és hogy örülnek, amiért a lepotica legalább közepes termést hozott, így a környékbelieket és visszajáró vásárlóikat ki tudják szolgálni.

Természetes, hogy az árat is némileg befolyásolja az, hogy a tavaszi fagyok és az aszály miatt az átlagoshoz képest csökkent a betakarított szilva mennyisége, mondja Buti Károly. Az országhatárokon kívülre is tekintve úgy látja, a külföldhöz képest még mindig jó helyzetű Magyarország mezőgazdasága. Igaz, azt is megjegyzi: a mintegy öthektárnyi gyümölcsössel neki ugyanannyi munkája van, mint a 300 hektár földdel. Nem szeret, most sem akar panaszkodni, de nem fogna bele újra a gyümölcstermesztésbe.

Butiék sok éve pálinkafőzéssel is foglalkoznak: kizárólag az érett, egészséges, fáról szedett gyümölcsöt hasznosítják, hangsúlyozza. Itt is elhangzik a félmondat: „feltéve, ha van főznivaló gyümölcs”. És mintha nem lenne elég a termésszűke: a járványhelyzet miatt bezárt vendéglátóegységek és az elmaradt fesztiválok is visszavetették a forgalmukat.

Kedves pálinkáira térve Buti Károlynak tüzesebb lesz a hangja: Irsait ajánl a hölgyeknek, ő maga szilvát fogyaszt legszívesebben, de szereti az almát és a különlegességeket is, az erdei és vadon termő gyümölcsökből készülteket. Galagonya- és barkócaberkenye, kökény- és vadkörtepálinkáról, akác- és bodzavirágpárlatról beszél, aromájukat szinte érezzük a szánkban. Végül a háziasszonnyal a mennyei illatú, sűrű szilvalekvár elkészítéséről diskurálunk, ami tartósítószer nélkül is eláll, és cukor sem kell bele.