A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át dr. Szinetár Csaba zoológus tanár

– Édesapám előbb vitt magával horgászni, minthogy járni tudtam volna – kezd bele a mesélésbe dr. Szinetár Csaba, miközben helyet foglalunk az egyetem egyik tantermében, ami olyan, mint egy gyűjtemény. A szemben lévő szekrény tetejéről holló, szarka, néhány vadkacsa és egy sün preparált példánya néz ránk. A másik szekrényen egy kanalasgém ácsorog, mögötte egy kifakult homár feszít, mögöttünk egy preparált kockás piton tekergőzik. Miközben Csaba többször lelkemre köti, nehogy tudósnak nevezzem a cikkben, laptopon megmutatja a legutóbbi „zsákmányt”. Gencsen, a Perint egyik fövenyes részén, egy érdekes barnára színeződött disznókoponyát találtak a patakban játszó gyerekek. A sötét színen kívül van egy olyan szokatlan barázda a homlokcsonton, ami felkeltette a zoológus érdeklődését. Mielőtt beszélgetni kezdünk, gyorsan átfutja azt a levelet, amit egy archeológus ismerőse írt a koponyával kapcsolatban.

– Kisgyermekkoromat Bajánsenyén töltöttem. Családi gyökereim az Őrséghez kötnek – folytatja a biológus. – A szüleim ott tanítottak. Édesapám biológiatanár volt, horgászott, vadászott, állandóan járta a természetet. Sokszor vitt magával. Gyakran vendégeskedtek nálunk olyan vadon élő állatok, melyeket a környék lakói hoztak. Sérült madarak, kis rókák, mogyorós pelék várták, hogy apám, miután segített rajtuk, visszaengedje őket a természetbe.

Iskoláit már Körmenden végezte, miután oda költözött a család. Máig meghatározó számára a Rába Körmend és Molnaszecsőd közötti vadregényes szakasza, ahol sok időt töltött. Minden érdekelte, a pókok világa viszont fehér folt volt az akkori ismereteiben. Talán ezért kopogtatott be már egyetemi tanulmányai alatt Loksa Imre ajtaján, aki akkor az egyetlen hazai pókász volt.

– Éppen egy őrségi kutatásra készült, amibe engem is bevont. Ez a munka alapozta meg későbbi pályafutásomat – hangsúlyozza. – Róla neveztem el az első olyan pókfajt, amit kollégáimmal mi fedeztünk fel 2003-ban és közösen írtunk le a tudomány számára. Ez a Pelecopsis loksai nevű, kis méretű vitorláspókfaj, amit a Villányi-hegységben, száraz sziklagyepen találtunk. Még magyar neve nincs. A világon mai idő szerint 49 657 pókfajt dokumentáltak. Ebből három fajt mi találtunk meg és neveztünk el. A Trebacosa europea, az európai álkalózpók a Velencei-tó nádasából, a Parasyrisca arrabonica, a kisalföldi szirtipók a Győr melletti homokpusztáról került elő. Emellett mintegy száz olyan pókfaj van a Kárpát-medencéből ismert 850 faj között, amelynek első hazai példányait kutatótársaimmal mi észleltük és dokumentáltuk először. Különösen sok időt töltöttem a nádasban élő sápadt keresztespókok tanulmányozásával.

Kiemelt képünkön: Dr. Szinetár Csaba a szőcei lápréten pókot mutat a diákoknak