Kifejezetten ritka madár költ a Gyöngyös partján

Az idősebb korosztály még emlékezhet arra, hogy a hetvenes, nyolcvanas években a Gyöngyös-patak leginkább arról volt híres, hogy a víz pontosan jelezte, mi lesz a divatos szín, legalábbis nemezés posztófronton. A kőszegi nemezgyár tevékenysége révén hol mélybordó, hol haragoszöld színben pompázott a patak vize. Ma már biológiai értelemben tiszta a Gyöngyös. A ritka vízirigó jelenléte is mutatja, hogy kedvező a patak ökológiai állapota. Illés Péter biológiatanár mintegy húsz éve kíséri figyelemmel ennek a fokozottan védett madárnak az életét. Bizonyos időszakokban mindennap kijár a Gyöngyösre. Megfigyeléseit naplószerűen feljegyzi. 

– Amikor először láttam vízirigót a patakban víz alá bukni, lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mikor bukkan fel újra, és nem esett-e baja – meséli Illés Péter. – Ugyanis nagyon érdekes ennek a madárnak a táplálékszerzése. A patak medrében kiálló tárgyakon közlekedik, majd egy nagyobb kőről elrugaszkodva a vízbe ugrik, többnyire folyásiránnyal szemben, és erős szárnycsapkodással hajtja magát előre a patak fenekén, miközben táplálék után kutat. A víz alatt 25 másodpercig is kibírja, miközben akár két métert is tud így előrehaladni. A búvárkodás után megtisztogatja és újrakeni tollazatát a fartőmirigye váladékával, így az teljesen vízhatlan. A vízben élő gerinctelenekkel táplálkozik, az emészthetetlen kitinmaradványokat apró, hengerek formájában visszaöklendezi. A köpeteket nem könnyű megtalálni, de Klafszky Gábor egykori tanítványommal ezek segítségével vizsgáltuk a vízirigó táplálkozását. Leggyakrabban bolharákok, kérészek szerepeltek a madár étlapján, de tegzesek, apróbb vízi bogarak szárnytöredékei is előkerültek. A vízirigó Magyarországon nem véletlenül fokozottan védett, eszmei értéke félmillió forint. Hegyvidéki gyors sodrású patakok faja. Nálunk ritka fészkelő. A hazai állomány az Alpokban és a Kárpátokban élők perempopulációja. A költőpopulációk száma egész Európában csökken. Eltűnésük oka lehet, hogy sok helyen a gyakori aszályos időszakok miatt szélsőségessé vált a patakok vízjárása, és az ingadozó vízhozam nem kedvez ezeknek a madaraknak. A hetvenes évek óta csökken hazánkban is a költőállomány. A vízirigónak az Északi-középhegységben volt stabil költőállománya, leginkább a Bükkben. A hetvenes évek végére, nyolcvanas évek elejére már csak tíz-húsz, a kilencvenes évek végére, a kétezres évek elejére öt-tíz párra zsugorodott a költő madarak száma. Mára a Bükkből és a Mátrából fészkelőként eltűnt, és telelőként is ritka. Aggteleknél 2009-ben volt utoljára költés. A Soproni-hegységben is fészkelt 2019-ben.  

– Vas megyében több határközeli vízfolyáson meg lehet figyelni telelő példányait – folytatja Illés Péter. – A Gyöngyös mellett a Pinkáról, a Rába, Lapincs környékéről vannak rendszeres megfigyelési adatok, de Szombathelyen, a Perinten is látták. Az elmúlt 25 évben bizonyítható módon 1999-ben, 2006-ban és 2009-ben költött a Gyöngyösön vízirigó. Ezért is volt nagy öröm, hogy 2021-ben végigkövethettem egy vízirigó pár sikeres költését a Gyöngyösön. Ráadásul két fészekaljat is felneveltek a szülők. Tavaly Kőszegen kívül egyedül a Zempléni-hegységben fészkelt még két pár. Többnyire telelésre húzódik le hozzánk Ausztriából az Alpokaljára egy-egy madár, és október elejétől februárig tartózkodik itt. Az elmúlt években meg is gyűrűztem több példányt annak érdekében, hogy beazonosíthatók és nyomon követhetők legyenek a madarak. Színes gyűrűvel jelöltem meg egy madarat 2017 februárjában, és májusban elindultunk, hogy megkeressük a hegység ausztriai oldalán. Mint tűt a szénakazalban. Lékán egy elhussanó madárról többhetes utánajárás után spektívvel sikerült megállapítani, hogy az a hím volt, amit februárban meggyűrűztem. Párba állt ott egy osztrák „vízirigólánnyal”, és sikeresen költöttek. Ez a költőhely a patak vonalában 9-10 km-re van Kőszegtől.

 – 2020 októberében észleltem egy telelésre érkező madarat – kezd bele Illés Péter a tavalyi sikeres költés történetébe. – November 23-án már ketten voltak. Néhány nap múlva a patak fölé kifeszített hálóval sikerült őket megfogni, meggyűrűzni. Kiderült, hogy hím és tojó. Február elején észrevettem, hogy a hím mohával a csőrében ugrál a köveken, majd elrepül. Építgette a fészket. Megfigyeltem, amint a madár a partról összegyűjtött mohát vízbe meríti, megnedvesíti, megpaskolja, utána viszi a fészekhez. Nem volt könnyű megtalálni a fészket. A jeges idő nem kedvezett a munkálatoknak, ilyenkor akár napokra abbahagyták. Március 14-én láthattam, amint a hím hosszasan üldögél a fészekhez közeli köveken, és énekel. A kotlás tényét az jelezte, hogy a tojó, miután eltűnt a fészekben, közel egy órán keresztül nem jött elő. A naplóbejegyzéseimből tudom, hogy áprilisban, olykor percenkénti gyakorisággal etették a szülők a fiókákat. Később a hím már párhuzamosan a második fészek építésével foglalatoskodott. Április végére kirepültek az első fészekalj fiókái. Június elején a második fészekalj is. Összesen négy fiókát neveltek fel. Illés Péter szerint – a vizek tisztasága mellett – fontos a vízirigó számára a háborítatlan élőhely, ezért a vízpart és a műtárgyak karbantartásánál ezt figyelembe kell venni. Január 10-e óta egy gyűrű nélküli és egy gyűrűs vízirigó, valószínűleg a tavalyi hím, szórványosan a környéken tartózkodik, de ez még a telelés időszaka.