Valaha remek pisztrángos víz volt a Kőszegnél az országba érkező, nagy esésű Gyöngyös patak

1982-ben a horgászok bizton állították, hogy kiváló pisztrángos víz lehetne a tiszta, a kőszegi – főleg a Latex gyárainak – színezékeitől mentes Gyöngyös. Akár az ország legjobb pisztrángos vize címet is elhódíthatta volna a Tapolca alatt a Balatonba rohanó Viszló pataktól, amelyet tavaszonként ugyancsak megrohantak az ország minden részéből odasereglő horgászok. A tiszta patak és a horgászcsemegének számító pisztráng fellendíthette volna a Gyöngyös menti idegenforgalmat. Akkoriban Ausztriában a tízszeresét is fizette egy napi vagy heti jegyért a horgász, mint nálunk. 

Ki tudja, hányan érkeztek onnan jól fölszerelve a nicki gáthoz, nem is kevés sikerrel. Azaz a Gyöngyös-probléma megoldása nem csak tisztább környezetet, de pénzt is eredményezett volna. Alaptalannak is tűnhetett a fenti okfejtés a nyolcvanas évek elején, hiszen nap mint nap láthatta bárki, például a Gyöngyös menti falvakban vagy Szombathelyen, miként vált kékről vérvörösre a patak színe, aszerint, hogy milyen kelméket színeztek a kőszegi textilgyárakban. A jó hír alapja egy bejelentés volt, ami a megyei tanácson hangzott el: drágának és indokolatlannak nevezték a kőszegi szennyvízülepítő bővítését. Ellenben az akkor nemrég épített modern szombathelyi ülepítőt kis ráfordítással képesek lettek volna bővíteni.

 A tiszta patak megoldása egy szennyvízcsatorna megépítésében rejlett, amely öszszekötötte volna Kőszeget Szombathellyel. A tanulmánytervek – amelyek a megye hidrológusainak, vízügyi embereinek inspirálására születtek – elkészültek a Mélyép terv budapesti irodáiban. A Vas megyei érintettek tanulmányozták a terveket, és úgy tűnt, a nyolcvanas évek első felében hozzákezdenek az építéshez. Szombathely és Kőszeg között akkor már jól működött a korábban kiépített vízvezeték. Gencsapátiban és Gyöngyösfalu egy részében már az ezen áramló vizet itták a lakosok – egészséges, jó vizet –, és rövid időn belül a harmadik falut, Lukácsházát is rákötötték.

 A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején a Gyöngyös menti falvak nagy ütemben fejlődtek, hovatovább összeépült Szombathely és Kőszeg, vagyis egyetlen agglomerációs körzetté fejlődött, alakult ez a vidék. Az ilyenfajta vezetékek kiépülése a közbülső falvak fejlődését is serkentette. Már Magyarországon is megfigyelhető volt, de akár Szombathely környékén is tapasztalhatták, hogy a zajos, egyre zsúfoltabb megyeszékhely körül települt falvak miként értékelődtek fel. 

Egyre többen húzódtak a város szélére vagy a környező falvakba, ott építették fel új otthonaikat. Mintha előjelet váltottak volna a hatvanas, főként pedig a hetvenes évek mozgásai. A falusiak akkor a városokba özönlöttek, negyven évvel ezelőtt némely „ősvárosiak” pedig felfedezték a községeket. A szennyvízcsatorna tanulmánytervének készítői két nyomvonalat jelöltek ki és Szombathelyen több csatlakozási pontot. Felmerült lehetőségként, hogy a megyeszékhely ellátatlan részeit is rákötik a csatornára. Akkor az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy Lukácsháza, Gyöngyösfalu és Gencsapáti főutcáján fut végig a vezeték. (Létezett olyan nyomvonal is, amelyik e falvak és a vasútvonal között haladt volna.) 

A fővezeték állami pénzből épült, a tizenhét-tizennyolc kilométeres csatorna hozzávetőlegesen 120 millió forintot emésztett föl. Abban az időben Kőszegen a lakók jó része a csapadékcsatornába engedte a szenynyét, amely így a Gyöngyösbe folyt és elkerülte a kőszegi derítőt. Éppen ezért létfontosságú volt a kőszegi kiépítés. Így a textilipari színezékek is a csatornában landoltak volna. Ezzel is teret adva a Gyöngyös álomszerű pisztrángosításának.