Muszáj folyamatosan fejlődni - Pócza Antal tősgyökeres csepregiként vitte sikerre családi vállalkozását

– Évszázadokra visszamenőleg Csepregen éltek a felmenőim. A lokálpatrióta géneket tőlük örököltem. Gyerekkoromban sokat hallottam a szüleimtől, hogy az őseim mennyi mindent tettek a szeretett városomért és a közvetlen környezetükért. Számomra tehát természetes volt, hogy ha módom adódik rá, akkor én is kövessem őket. Büszke vagyok arra, hogy a legnagyobb hagyományokkal rendelkező két csepregi egyesület elnöke is lehetek. Igyekszem meghálálni ezt a bizalmat. Rangot jelent, hogy a jövőre százéves sportegyesület mellett a helyi ipartestületet is vezethetem. Helyben még mindig nagy szerepe van a városban működő egyesületeknek, fontos feladatokat látnak el. Szinte nincs olyan városi rendezvény, amelyen ne vennénk részt, fontos a közösség összetartása – mondja Pócza Antal. Majd így folytatja: – Mindig azzal a műszaki problémával foglalkoztam, amit mások nem vállaltak fel. Olyan megoldásokat, innovációkat kerestünk, amelyekkel a versenytársak nem nagyon foglalkoztak. Így esett a választás a húzószegecsek gyártására. Ezt a kötőelemet akkoriban hazánkban csak kevesen ismerték. A gyártást saját fejlesztésű gépeken kezdtük el. Az országos bevezetés is a mi feladatunk lett. Később az olasz társak azért voltak fontosak, mert így a külföldi piacokon is megjelenhettünk. 

A hazai piac hamar szűkös lett, így szerettünk volna Európa több országába is szállítani. A munkát mindig professzionális szinten láttuk el, igyekeztünk mindig az élen járni. Emlékszem, 1994-ben az országban talán elsőként mi szereztünk ISO minőségbiztosítási tanúsítványt. Olyannyira élen jártunk, hogy a szabvány szövegét akkor még nem fordították le magyarra. A szabvány megszerzése belépőt adott nekünk arra, hogy az autóipar számára kötőelemeket gyártsunk. Hamar szélesedett a paletta, egyre több lett a megrendelés. A hazánkban működő autógyárak hamar rájöttek arra, hogy felesleges ezen alkatrészeket importálni, amikor jó minőségben tőlünk is beszerezhetik. Ma már szinte minden közép-európai autógyárral kapcsolatban vagyunk. A termékeink hatvan százalékát exportáljuk. A cégcsoportnál összesen kétszázan dolgoznak, köztük ötvenen Marosvásárhelyen. Pócza Antal fiatalkorában több újításon is dolgozott, épített rotációs kapálógépet, önjáró gépet, valamint több célgépet is összeszerelt. Az első műhelyét a nagyszülei mosókonyhájában alakította ki. Így nem is volt kérdés számára, hogy ha egyszer vállalkozást indít, akkor annak székhelye Csepreg lesz. – Muszáj folyamatosan fejlődnünk, hiszen aki megáll, lemarad – vallja. – Mindig új technológiákat vezetünk be, hiszen a világ is állandóan változik. Az új hívószó napjainkban – a megemelkedett áram- és gázárak következtében – a megújuló energia lett. Ebben az iparágban Németországban működik Európa legnagyobb vállalkozása. Nagy előrelépés számunkra, hogy az ő beszállítói lehetünk. 

Fontos visszaigazolása ez a mi négy évtizedes munkánknak, ugyanis az általunk előállított alkatrészeket eddig leginkább Kínából importálták. Az autóipar is megújulás előtt áll, egyre inkább teret nyernek az elektromos járművek. Nekünk ebbe az irányba is nyitnunk kell. A csepregi családi vállalkozásból a Pócza család szinte minden tagja kiveszi a részét. Pócza Zsolt a cégvezetést és a humán oldalt erősíti, testvére, András pedig – bátyjához hasonlóan gépészmérnökként – a műszaki fejlesztésben vesz részt. A lánytestvér Krisztina építészmérnökként önálló tervezőként tevékenykedik. A cégcsoporthoz tartozó egyik cég könyvelését pedig Pócza Antal felesége, Marika végzi. A cég kereskedelmi vezetője Antal unokaöccse. – A munkahelyen lehetőleg nem beszélünk a családról, otthon pedig a cég ügyeiről – mondja Pócza Antal. – Hosszú távon, mint az élet ezt be is bizonyította, csak így tud jól működni a dolog. Az egész család érdeke az, hogy együtt dolgozva sikeresek legyünk, hiszen ez jelenti az ő jövőjüket is. Évente kétszer közösen elmegyünk valahova pihenni. Télen síelünk, nyáron pedig a tengerpartot keressük fel. Ezeket az együttléteket leginkább a két gyönyörű unokám szereti, hiszen ilyenkor nagyszülőként kedvükre kényeztetjük őket. Az ilyen közös együttlétekből töltődik fel a család. De lehetséges, hogy ez egyfajta kompenzáció azért, hogy év közben levesebbet tudunk velük lenni.