35 éve fél Vas megye gyűjtötte az éticsigát: TSZ-ek vásárolták fel jópénzért

A tavaszi és nyári esők után gumicsizmába léptek a vasiak megyeszerte. Így a rábasömjéniek, vagy éppen a Körmend közelében élők. Szatyrokkal, vödrökkel a kezükben az erdőszélekre, a rétre, a közeli folyók partjára mentek, vagy éppen a kertek alatt szemlélték a füvet, hogy begyűjtsék az ott található csigákat. Aki a legjobban ismerte a lelőhelyeket, mint az erdőt járó a gombát, az pár óra alatt húsz kilót is összeszedett. De az sem volt ritka, hogy valakinek a napi „térmése" túllépte az 50 kilót. Az árokparton hagyott kerékpárok, autók sora jelezte, hogy szezonja volt az éticsigának. 

A csigát 35 éve ki-ki gusztusa szerint kesztyűs kézzel vagy kesztyű nélkül szedett össze, ami a különböző országok háztartásaiban a legfinomabb falatokat jelentette. Vas megyéből évente sok vagonnyi puhatestűt irányítottak a nyugat-európai országokba – elsősorban Franciaországba - , sőt 35 évvel ezelőtt a görög- és török piac is fellendülőben volt. Példának okáért 1987-ben nem kevesebb, mint 58 vagonnyit szállítottak belőle külföldre. 

A rá következő évre pedig olyannyira óriásira duzzadt a konkurencia, hogy Vasban hat-hét nagy felvásárló foglalkozott a csigaátvétellel. 

Nem csupán a gyűjtők, hanem a felvásárlók is amolyan másodállásban foglalkoztak a csigával. Ha úgy hozta a szabadidejük, maguk az átvevők is járták a csigázó helyeket. Jó ára volt ennek a kis állatnak; darabja egyötven és két forint között volt. (Viszonyítás képen: akkoriban 1,80-ba került a Vas Népe; 1 kiló kenyér ára pedig 10 forint) Harminc, harmincöt szépen fejlett csiga súlya tett ki egy kilót, azaz ennyi csigáért a termelő szövetkezetek 48-50 forintot fizettek. 

Márpedig a csigaátvétellel egyre több tsz foglalkozott. Mint minden olyan dologgal, amiből bevétel, haszon érkezett, ami a tagság jó megélhetését garantálta. 

De nem mindig volt ilyen jó ára a csigának. Éppen 35 évvel ezelőtt futott fel. 1987-ben még 28-34 forint között mozgott a kilónkénti felvásárlási ára, 1988-ban lépte át az 50 forintot. Mondhatni, csak a csiga járása volt lassú, az ára gyorsan ugrott. 

Ugyan májusban még nem volt szezonja a begyűjtésnek, egyes termelőszövetkezetek már 70 mázsát is átvettek. A májusi előszedést követte a júniusi főszezon. Akkoriban a meleg is, az eső is hiányzott, a csigatermés kéthetes késésben volt. De az érte való harc már javában zajlott, és az úgynevezett nagy átvevők uralni próbálták a helyzetet, amihez rugalmasan kellett alkalmazkodniuk. 

Az éticsigából a legnagyobb testűek az anyák, és mindenki azokat kereste, mert belőlük hamar összejött egy kiló. Ellenben sokan begyűjtötték az anyát, és vele együtt begyűjtötték a későbbi szaporulatot is. Éppen ezért három-négy évvel később már nem nagyon volt mit összeszedni. 

De mindez nem jelentette azt, hogy a megye elveszített volna egy valutás terméket. Ugyanis a nagy felvásárlók már fontolgatták a nagyüzemi csigatelepek létesítését. 

Rábasömjén mellett Szelestén és Hegyfaluban is voltak csigagyűjtők. Fiatalok is, idősebbek is. Elvégre ki nem hajolt le a pénzért, ha éppen kiejtett a zsebéből egy kétforintost? 

1988-ban a konkurencia jelenléte odáig vitte, hogy a csigaszezon kezdetén a gyűjtőknek kilónként fizetett 25 forintos felvásárlási ár Körmenden például több, mint a duplájára, 54 forintra ugrott föl. Gyakorlatilag három hét alatt. Aki tehát rászánta magát, másfél-két hónap alatt jó kis különpénzre tehetett szert. A körmendi áfész gyűjtőhelyére például négy megyéből vitték a teherautók a csigát. Itt három-négy napig pihentek, tisztultak. Azért éheztették őket néhány napig, hogy a mérgező anyagoktól megtisztuljanak. Aztán kellő válogatás, osztályozás után a MAVAD, vagy a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság közvetítésével Görögországba, Franciaországba vitték valamennyit. Az itthon semmire tartott, a legtöbb emberben undort keltő csúszómászókért külföldön kemény valutával fizettek.  

Pedig nem volt mindig így, ugyanis Magyarországon a 20. század első felében megszokott volt a csigahús fogyasztása, azonban a század végére elfelejtődött. Holott táplálkozás-élettani szempontból a csiga húsa igencsak kedvező: egyrészt könnyen emészthető, másrészt jól fűszerezhető. Mindemellett tökéletesen egészséges élelmiszer, hiszen a fehérjetartalma 16 százalékos, a zsírtartalma pedig csupán 1 százalék. A hús aminosav-összetétele pedig a gyomorfekély és légzőszervi betegségek gyógyítására alkalmas. 

A 35 évvel ezelőtti ár azért is jelentősnek számított, mivel 2012-ben 100 forintot adtak az Alföldön az éticsiga kilójáért. 

Érdekesség, hogy a középkorban különösen kedvelték a böjt időszak alatti fogyaszthatósága miatt - ugyanis nem húsnak, hanem halnak tekintették. Az éticsiga hazánkban ma már védett állat.