Milyen gyorsan voltak a betegnél a rohamkocsik 45 évvel ezelőtt?

75 éve annak, hogy hazánkban állami feladat lett a mentés. A Népjóléti Minisztérium irányításával 1948-ban megalakult az Országos Mentőszolgálat. A jubiláló intézmény az első három évtizedben alapos átalakuláson ment keresztül. Milyen is volt a mentés 45 évvel ezelőtt? Milyen gyorsan értek a betegekhez a mentők? Volt-e már légimentés, és hány évet szolgáltak egyes mentőkocsik? 

1978-ban a mentőszolgálat hálózati térképen 159 mentőállomást jegyeztek, melyek a megyeszékhelyeken levő mentőszervezetekhez tartoztak. Az egész hálózatot a térkép szívében, a fővárosban levő központi bázis, az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága fogta össze, irányította. 

Mindössze 77 mentőállomása volt az országnak a megalakulás évében 1948-ban, ráadásul meglehetősen hiányos felszereltséggel működtek. A 154 mentőautó jócskán megjárta a második világháborút, nem kis gondot okozott a 12 típus javítása, alkatrész-ellátása. De még így is 2,6 millió kilométert tettek meg egy év alatt, 149 ezer embert szállítva kórházakba. Mindezt csupán 229 fős mentőszemélyzettel. 

Aztán ahogyan az évek múltak, ha nem is látványosan, de fokozatosan erősödött az intézmény. Sokat segítettek a társadalmi szervek. 1954-ben megjelentek a rohamkocsik. 45 évvel ezelőtt Budapesten három, vidéken pedig nyolc Mercedes állt készenlétben: Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Szolnokon, Tatabányán, Pécsett, Kaposváron, és a vasi megyeszékhelyen, Szombathelyen. Négy és fél évtizede úgy kalkuláltak/kalkulálhattak, hogy még legalább öt évbe beletelik, míg minden megyeszékhely vezető mentőállomását el tudják látni ezekkel a rohamkocsikkal. 

Az intézmények az első három évtizedben már egységessé vált a kocsiparkja: 1978-ban 1300 Nysával rendelkezett, ebből 850 volt a futókocsi, a többi biztonsági tartalékként állt a depókban az állandó készenléthez. Akkoriban évente 430-440 új járművet szereztek be, ugyanis már százezer kilométer után lecserélték őket, nem engedték elöregedni a gépparkot. A fenntartási költség 454 millió forint volt négy és fél évtizeddel ezelőtt. 

A kezdetekhez képest már európai színvonalú volt a mentőszolgálat felszereltsége az országban: volt rádiótelefon a mentőautókon, fel voltak szerelve vákuum matraccal, lélegeztető ballonnal, oxigénpalackkal és más fontos eszközökkel, amelyek az életmentéshez kellettek. De mi volt a helyzet a gyorsasággal? 

Az 1978-as statisztikáink szerint a betegek 62,5 százalékát egy órán belül kórházba tudták szállítani, de a többinél sem lépték túl a két órát. Ha ez mégis előfordult, azért büntetés járt. Éppen ezért akkoriban már úgy alakították ki a hálózatot, hogy az állomások 30 kilométeres távolságra legyenek egymástól, 15 kilométer sugarú vonzáskörzettel. Ezekre az állomásokra akkoriban évente összesen 1,75 millió beteget szállítottak, 42-43 millió kilométernyi távolságon. A fővárosban a diszpécser-központ már minden megyei vezetőállomással állandó rádióösszeköttetésben volt, utasította és koordinálta a megyék közti gépkocsi mozgásokat. 

Hányan vették igénybe a mentők segítségét? Ez megyénkként eltérő volt. Százezer lakosra számítva Budapesten 15-16 ezer, több megyében 20-22 ezer beteget vittek a mentők szakrendelésekre. egy megdöbbentő adat: az első harminc év alatt az ország lakosságának csaknem háromszorosát – 27 millió beteget - vittek kórházakba. 

1957-ben a paralízis-járvány idején gyermekéletek függtek a mentők gyorsaságán. Ettől az időponttól számítható hazánkban a légimentés létrejötte. Négy merevszárnyú - Morava és Pilatus típusú - gépük volt, melyek negyven szükségrepülőtéren és a mezőgazdasági gépek kifutópályáin tudtak landolni. 1978-ban már tervezték egy helikopter beszerzését is, ami jócskán megkönnyítette volna a súlyos, gyors beavatkozást igénylő betegek fővárosba, vagy külföldre való szállítását. 

Ami pedig a mentő szakemberképzést illeti, nemzetközi hírneve volt a magyar képzésnek, mely világviszonylatban a legjobbak között volt. Az 1949 óta folyó mentő- és szakápoló-képzés folyamatosan fejlődött, 1975-ben az Egészségügyi Főiskolán létrejött a mentőtiszt-képző szak. Munkájuk az orvos és az ápoló között volt meghatározható. 

A mentőszolgalatnak nemcsak a betegszállítás, a baleseti kivonulás, hanem az elsősegélynyújtás oktatásának módszertani irányítása szintén feladata volt. A 85 ágyas mentőkórházban rendszeresen tartottak a vidéki dolgozóknak szakmai továbbképzést. Elemi csapás idején a közvetlen embermentésen túl a gyakorlati lebonyolításhoz is már rendszeresen kikérték a mentőszolgálat szakvéleményét. 45 évvel ezelőtt 5700 dolgozója volt a szolgálatnak, lényegében mindenütt ott voltak, ahol emberéletek forogtak kockán. 

Hogy érzékeltessük az 1978-as állapotokat, egy kis összehasonlítás a mai modern technikával: akkoriban még csak álmodoztak róla, tervezték Budapesten az országos mentőbázis megépítését, mely a légi betegszállítás és a mentőállomások komplex irányítóközpontja lett volna. Korszerű, vezeték nélküli hírközlő hálózat is még csak a jövőt jelentette akkoriban, amellyel már a legkisebb települések lakóihoz is időben megérkeztek volna.