Mit szeretnénk érezni?

Álmok, vágyak, olykor délibábok. Oly sok mindent szeretnénk, s oly sok mindenre nyomjuk rá a lehetetlen bélyeget. Például ha én vakon mondjuk repülőgépet vezetnék a legszívesebben, akkor vélhetően ezt el kell felejteni, mert lehetetlen, képtelenség. Mindenkinek akad az életében legalább egy olyan dolog, amit bezsúfolt a „felejtős” skatulyába. De mi van, ha azt mondom: minden álom valóra válhat, ha létezik Aladdin lámpása? Nem arra gondolok természetesen, hogy kamikázeként fellopózom egy gép fedélzetére, és kérészéletű röppályát futok. Viszont az emberi működés egyik útmutatója, iránytűje az érzés. Vagyis ha túlmegyek a konkrétumokon, akkor az a legfőbb kérdés, hogy mit éreznék miközben repülőt vezetek. Szabadság? Határtalanság? Bármi és minden? Ha ez megvan, ha megvannak az érzések kis csokorba gyűjtve, akkor nincsen más hátra, mint ezen érzelmek megélése, csak épp más körítésben. Színházi példával élve, a függöny előbb lehull, a színpadkép teljesen átalakul, de a mondanivaló, az üzenet, a lényeg marad ugyanaz. Így végül megélhetővé válnak azok az érzések, amiket ez idáig különböző tényezők meglétéhez kötöttünk.