Felelős szülők

2023.09.07. 07:00

A szexuális nevelés elkezdődött, ha szülőként nem is tudunk róla - Eberlein Éva tartott előadást

A szexuális nevelés nem az aktusról vagy a párkapcsolatról szóló felvilágosítás, állítja Eberlein Éva, aki Egyedül nem megy – Kamaszodó kapaszkodó címmel tartott online előadást. Az életvezetési tanácsadó szeptember 23-án érkezik a Martineum Felnőttképző Akadémiára: keresztény szexuális nevelés tréningjét is előkészítette az előadás.

Tóth Katalin

Tanítsuk meg a gyermekünknek, hova tegye a mércét. A szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémián keresztény szexuális nevelés tréningre várják az érdeklődőket

Forrás: Shutterstock

Mi a legnagyobb félelmük, amikor a gyermekek szexuális neveléséről van szó? Mitől szeretnék őket megóvni? – ezt kérdezte elsőként az előadást követő szülőktől Eberlein Éva, aki magát boldog nőként, feleségként, három gyermek édesanyjaként határozta meg. 2000 óta foglalkozik hitoktatással, szervez lelki gyakorlatokat, táborokat, 16 évet töltött el az ifjúsági evangelizáció területén. 2016-ban végezte el a life coach képzést. Problémás területtel – a keresztény szexuális neveléssel – foglalkozik, a szülőknek szeretne segíteni – folytatta bemutatkozását. A téma kapcsán tisztázta: ahhoz, hogy valaki boldog felnőtt legyen és boldog házaséletet tudjon élni, felelősségteljes felnőtté kell válnia. Ehhez sok képességre, készségre lesz szüksége. 

Az elején a szülők pozitív hozzáállását emelte ki: – Legyünk mi, szülők az elsődleges forrás. A félelmek, az ismeretek hiánya vagy negatív tapasztalataink be tudják árnyékolni hozzáállásunkat a szexualitáshoz és a szexuális neveléshez. Ne a félelmeinket adjuk át, hanem Isten csodálatos tervét, azt, hogy a szex ajándék. Felmerült a kérdés: mikor kell/érdemes legkésőbb elkezdeni a szexuális nevelést? Válaszul azt hangsúlyozta: a szexuális nevelés nem az aktusról vagy a párkapcsolatról szóló felvilágosítás – ez is része, de sok minden megelőzi. – A szexuális nevelés már elkezdődött, akkor is, ha szülőként nem tudunk róla. Azzal, ahogy viselkedünk, megszólítjuk vagy éppen fogadjuk a hazatérő házastársunkat, ahogy öltözünk, sminkelünk, beszélünk a barátnőinkkel, ahogy a férj a saját és az ellenkező nemmel beszél – minden mozdulatunk szexuális nevelés, mert arról szól, mit jelent nőnek és férfinak lenni, mit jelent a párkapcsolat, a házasság. A gyerekek ezt figyelik és utánozzák. 

Arról is beszélt, hogy mit kell tennünk. Első lépésként: dolgozzunk magunkon! – A saját identitásunk, viselkedésünk, kapcsolatunk legyen követendő példa a gyermekünk számára. Ehhez először kérdezzük meg magunktól: az a nő vagy férfi vagyok, aki lenni szeretnék? Vagy a mindennapok hajszájában ez már háttérbe szorult, és helyette menedzserek, lelki gondozók, bankárok, testőrök, takarítók vagyunk? Az otthonunkban szolgáltatásokat nyújtunk vagy kapcsolatokat? Az-e a célunk, hogy a gyermekünknek mindene meglegyen vagy hogy felelősségteljes felnőtté váljon, aki képes megoldani az élet kihívásait, szeretetet vinni a kapcsolataiba és a világba? A hétköznapokban nehéz ellenállni, hogy ne legyünk helikopterszülők. Márpedig ha kis korukban teljesen kiszolgáljuk őket, hogyan várjuk el, hogy mire elérik a kamaszkort, felelősségteljesek legyenek és kivegyék a részüket a munkából? – kérdezte. Utóbbihoz – mondta – fejleszteni kell a személyiségüket, kapcsolati képességeiket. 

Mindenekelőtt azonban – bármilyen furcsán hangzik – beszélgetni kell a házastársunkkal arról, hogy mi az elképzelésünk, mikor kezdje el a gyermekünk párkapcsolatát, az milyen minőségű legyen, hogyan működjön. Átbeszélni, hogy szülőként mit hozunk magunkkal otthonról. Mit akarunk átadni és mit nem? Vonjuk be gyermekünket is, tanítsuk meg neki, hova tegye a mércét. A második lépés a kapcsolódás. – A jól működő, hosszú távú párkapcsolat lényegi jelzője a kapcsolódás, a kommunikáció képessége. A szexualitás sem tud Isten terve szerint működni, ha nem tudjuk elmondani, mi van bennünk, mit szeretnénk, mit érzünk – fogalmazott Eberlein Éva. – Isten kinyilatkoztatja magát, megajándékoz bennünket önmagával, férfinak és nőnek teremtett, arra, hogy ajándék legyünk egymás számára. A párkapcsolat, ezen belül a szex az önajándékozás különleges formája. A kommunikációt a gyermekek otthon tanulják. Ha valamit változtatni kell, először magunkon dolgozzunk. 

A „fentről lefelé” irány fontosságát emelte ki az előadó: a szex fejben dől el, utána a szívben, csak később következnek az „övön aluli” részek. A gyermekekkel való kommunikációnk is ezt az irányt kövesse: először az értékrendjét formáljuk. Utána jönnek az érzések, tanítsuk meg, ezeket hogyan lehet kezelni, és tettekre váltani. Szülőként 8-10 évünk van erre felkészülni. A gyerekek 10 (a fiúk akár 12 éves korig) aszexuálisak. Még nem „ütöttek be” a hormonok, nincs érzékiség, nemi vágy. Párhuzamosan az Istennel való személyes kapcsolatra neveljük. Figyeljen a belső hangra, ami Isten iránymutatása a konkrét helyzetekben. S jelezzük, hogy „jelen vagyunk”, legyen szó pattanásokról, sminkről, frizuráról. Így érjük el, hogy bizalommal forduljon hozzánk szívbeli gondjaival is. Ezután lehet a konkrét szexualitást érintő kérdésekről beszélni. 

A harmadik lépés a tudatos szexuális nevelés: érdemes már óvodáskorban elkezdeni. Teremtsünk megfelelő légkört az apró, rendszeres, hétköznapi beszélgetésekkel, amelyekben nincs tabutéma. Tanítsuk meg a nemiség, a szexualitás alapfogalmait 10 éves korig. Kamaszkorban már a kíváncsiság, a csoportnyomás hajtja a gyerekeket. Nem tudhatunk minden dolgukról, és nem is kell mindenről tudnunk. A meglévő alapkészségek – értékrend, felelősség, döntés, helyzetfelmérés, értékek és érzelmek kapcsolata, kitartás, önuralom, késleltetés képessége –, amelyek évek alatt fejlődtek ki, képessé teszik őket arra, hogy helyesen reagáljanak, felismerjék a vészjeleket és tudjanak akár nemet mondani.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában