A köveskúti zsinat mérföldkő volt a magyar református egyház történetében

A protestantizmus két nagy ága, a lutheranizmus és a kálvinizmus az előző század végére Magyarországon is ketté vált. Mindkettő külön egyházi szervezetet hozott létre. Ez az időszak a hitújító törekvések szempontjából kedvezőnek számított, mert a Nyugat-Dunántúlon a kezdeti időkben a Batthyányak és a Nádasdyak is reformáció támogatói közé tartoztak. A zsinat a katolikus egyházban viszonylag ritka és rendkívüli alkalomnak számít, a protestánsoknál ez rendszeres tanácskozási forma, amit a püspök hív össze meghatározott rendszerességgel. Az 1612-es köveskúti zsinatra a meghívókat Pathai István küldte szét a Dunántúlon működő lelkészeknek. Fontos alkalom volt. Nem csak lelkészeket avattak, hanem itt határozták meg, és rögzítették az egyházkerület kánonját. 

Ezt a „szabályzatot” a jelenlevő lelkészek mind aláírták. Ilyenek korábban is készültek, közéjük tartozott például az 1587-es csepregi zsinaton elfogadott kánon, de akkor még az evangélikus és a református felekezet nem különült el egymástól. Az 55 cikkelyből álló köveskúti kánon minden korábbinál átfogóbb és részletesebb. Az első fejezet témája a hitvallás, a következők az egyház működésének rendjét írják le. Sorra kerülnek azok a szabályok is, amelyek a lelkészekre vonatkoznak. Ilyenek például: a részegeskedés, a tobzódás tilalma és a táncolás tilalma, a rossz hírű életmód kerülése. A lelkipásztoroknak lakodalmakba szabad volt elmenniük, de a középpel együtt nyilvános kocsmákba nem járhattak. Az öltözködésről szóló rész nem csak a lelkészekre vonatkozik, hanem az iskolatanítókra, sőt azok házastársaira is: „Feleségeik is szerényen öltözködjenek, a fényűzést kerüljék, mert azoknak nem arannyal és értékes drágakövekkel, hanem erényekkel illik ékeskedniök.” A kánonba Pathai bevette, bedolgozta azokat a szabályokat is, amelyeket már a korábbi zsinatokon elfogadtak. 

Nyelvi szempontból is vissza-visszatérő motívumnak számít például az, hogy „sarlóját senki a más gabonájába ne vágja”. Ez azt jelentette, hogy mindenki csak a saját gyülekezetében eskessen, kereszteljen. A szomszéd gyülekezet területén csak akkor végezzen munkát, ha az az ott felfogadott lelkipásztor távolléte miatt szükségessé válik. Részletes előírások vonatkoztak az eljegyzésre, a jegyesek szétválására és a házasságra. Előírták a keresztelési anyakönyv használatát. Köveskutat 1935-ben Salfával egyesítették, így a községet ma Salköveskútként ismerjük. A XVII. században, főleg annak első felében fontos református településnek számított. Köveskúti zsinatként a legtöbbször az 1612- es tanácskozás kerül szóba, de a település többször is zsinati helyszín volt, így például 1614-ben, 1633-ban és 1640-ben. Hol, milyen épületben tartották a zsinatot? 

Valószínűleg a mai templom elődjében. A faluk Árpád-kori templomát Szent Vencel tiszteletére szentelték. Az épületet az évszázadok folyamán többször átépítették, bővítették. A protestáns időszak nagyjából egy évszázadig, az 1500-as évek végétől az 1600-as évek végéig tartott. A rekatolizáció után az új patrónus Szent Mihály arkangyal lett. A mesterséges dombon álló mai épület talán a középkori templom egyes részeit magában rejti. A protestáns évszázadban több jeles egyházi személy is megfordult itt. Néhányat közülük az irodalomtörténet is számon tart. Pathai Istvánról már szó esett. Ő 1612 és 1628 között volt a kerület püspöke. Szertartáskönyvet írt, s a hitvitázó irodalomba is bekapcsolódott. Az 1619-ben Németújváron megjelent munkája a Jelenések könyvét idéző címével hívja fel magára a figyelmet: Hétfejű és tízszarvú fenebestián ülő … Babylonnak tüköre. Részt vett az 1612-es köveskúti tanácskozáson Szenczi Molnár Albert költő és zsoltárfordító, s a naplója szerint később is megfordult ott. Ott avatták lelkésszé Kanizsai Pálfi Jánost, akit az 1629-es körmendi zsinat az egyházkerület püspökének választott meg. Ő szervezte meg az első presbitériumot. Ifjúkorában heidelbergi diák volt, s első műveit is ott nyomtatták ki. A Magyarországon írt művei közül is fennmaradt néhány