A német kitelepítettekre emlékeztek Kőszegfalván

A kitelepítésre emlékeztető táblát 2022-ben avatták a kőszegi vasútállomás peronján a Kőszegi Német Nemzetiségi Önkormányzat, az önkormányzat és a GYSEV Zrt. együttműködésével. Ott hétfőn Csiki István történész beszélt. – A 20. század tele van tragédiákkal – gettósítás, kitelepítés, deportálás, Trianon –, melyekről májusban, júniusban sorra megemlékezünk. Ezek mind mélyen érintették a kőszegi polgárságot, családokat is. 1941-ben a népszámlálások szerint 1555 német volt Kőszegen és Kőszegfalván. 1946. május 20-án pedig közel 450 embert telepítettek ki, a közösség egyharmadát, ami óriási veszteség. Családokat szakítottak szét, az embereknek el kellett hagyniuk hazájukat, ahol a házuk, otthonuk volt, ahol felnevelkedtek, ahol a szüleik sírja volt – vetette fel. A szónok hozzátette: remélhetőleg a jövőben már soha nem kell megtapasztalnunk, hogy mivel jár egy háború és milyen következményei lehetnek. A háború múzeumokba és történelemkönyvekbe való.

Végül Székely László feljegyzéseit idézte. Az apátplébános 1946. május 20-ra az alábbiakat jegyezte fel naplójában: „Ma vitték el németjeinket. Sírdogáltak, panaszkodtak, mint akik deportációba mennek. Próbáltam őket vigasztalni. Sorra néztem, kerestem föl a vasútállomás közelében elhelyezkedett csoportokat. Mondtam, ki tudja, hogy fognak még örvendezni azon, hogy kimehettek.(…) Sok órán át kellett várni a csoportoknak, mert előbb a csomagjaikat rakták a vagonokba. Mindenki vihetett 20 kg élelmiszert, 80 kg egyéb holmit. Volt köztük egy 90 éves öregasszony, egy félkarú ember, egy gyermek, akinek két lábát levágták, ott volt a 80 körül járó Oszti házaspár. Felvirágozták a marhavagonok ajtajait, felírták: „Isten veled, hazám, kitaszítottál engem”. Kész kánikula volt, fűben, bokrok oltalmában telepedtek le a családok, s várták, amíg beszállhatnak a kocsikba. A rendőrök jók voltak hozzájuk. Elmondták, hogy nem először bánnak kitelepülőkkel, jó soruk lesz kinn, szeretettel fogadják őket. Sok is a munkaalkalom. Minden vigasztaló szót hálásan fogadtak ezek a búslakodó lelkek. Én két órát voltam közöttük, káplánjaim délután mentek ki. Estére már nagy tömeg ment ki búcsúztatásukra. Körülbelül 9 órakor végleg elindult a hosszú szerelvény, rengeteg sírás, zokogás, kendőlobogtatás között. Énekelték a Himnuszt.”

A kőszegfalvi temető bejáratánál lévő emléktáblánál, amit a Kőszegfalvi Baráti Kör 2002-ben állíttatott, Terplán Zoltán, Kőszeg alpolgármestere osztotta meg gondolatait a hazájuk, otthonuk elhagyására kényszerültekről és az 1945 után hatalomra került kommunista rezsim bűneiről. Annak is hangot adott: a német nemzetiségnek kultúrája van, amely gazdagítja, színesíti országunkat. Kőszegfalvi Ágnes, a Kőszegi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke egy levélből idézett – olyan kőszegi írta, akinek a családját kitelepítették.

Az egybegyűltek elénekelték a magyarországi német nemzetiségűek himnuszát. A műsorban közreműködött az Alpensänger énekkar, Kőszegfavi Nemzetiségi Kórus; Temesi Fanni, a Balog-iskola 8. osztályos tanulója és Szántó Anna, a Premontrei gimnázium diákja. A megemlékezés koszorúzással ért véget, majd az Örök tél című filmet vetítették le a kőszegfalvi közösségi házban, utána agapéra, beszélgetésre vártak a szervezők.