Akikkel kerekebb a világ - Anyák napja alkalmából egy vasi család három generációját kérdeztük

Nem gyakori, hogy egy felnőtt lány az édesanyjával megy el egy egzotikus helyre, és ráadásul elhívja a nagymamát is. A családtagok meséltek a Kanári-szigetek második legnagyobb tagján töltött napokról. 

Az úti célt olyan alapon tűzték ki, hogy Kocsis Viktória (33), az unoka nyolc évvel ezelőtt Fuerteventurán dolgozott szállodai animátorként két éven át. Mivel elég messze van, akkoriban a felmenőkkel csak videóhívásokon keresztül tudta tartani a kapcsolatot. A családtagoknak akkor nem volt lehetősége, hogy utánamenjenek, megnézzék, mit csinál, de kíváncsiak voltak rá azóta is, és most adódott, hogy megszervezzék, végig menjenek együtt a szép helyeken, és meggyőződjenek arról, ami a legfontosabb anyai, nagyanyai szemmel: „Jó helye volt”.

– Számomra a kint töltött idő meghatározó élmény. Úgy éreztem, ha betekintést nyernek az én eddig nem látott világomba, hogy teltek akkor a napjaim, megértik, honnan ered, amivé formálódtam – osztotta meg velünk Viki, aki jelenleg Szombathelyen lakik.  – Jópár-év eltelt azóta, ennek ellenére nagyon kellemes volt a fogadtatás Fuerteventurán.  A napokat egymás társaságában töltöttük, így több olyan alkalom is nyílt, amikor a beszélgetéseinkben egy-egy témára kitértünk mélyebben is. Nem volt benne görcsösség. Szerencsére egyébként is elég jó köztünk a kommunikáció. Mindhármunknak sok pluszt adott az ott töltött idő. Kiskoromban utaztam utoljára együtt mamámmal és a családdal, a mostani utazás viszont ahhoz nem hasonlítható. Annak az ténye, hogy három generáció – anya, lánya, unokája –, három nő utazik együtt, sokak számára elképzelhetetlen. Bennünk nem volt kétség afelől, hogy ez működőképes lesz. Igyekeztünk egymás igényeit is minél inkább figyelembe véve programozni, hogy mindegyikünk komfortosan érezze magát. Utólag pedig azt mondom, le a kalappal, mert a napi átlagos 10-15 ezer lépéses célunkat is teljesítettük 30 fokban, napozás mellett. Igen, nagymamám is! 

Az anyuka, a Jákon letelepedett Kecskécs Andrea (54) elmondta: mindig is szoros kapcsolata volt, van az édesanyával és a gyerekeivel: nem csak Viki, de Dóri lánya is dolgozott kint. Hiányolta, hogy arról az időszakról keveset tud, szerette volna látni ezt a távoli helyet, beleérzékelni abba a világba, ami a lányokat akkor körülvette. Nem volt még Spanyolországban.

• Utaztunk párszor külföldre az anyukámmal, de hosszabb úton 18 évvel ezelőtt voltunk, Srí Lankán. Nagyon szeret velünk lenni, rendszeresen látogatjuk őt Répcelakon, ahol lakik, napi telefonos kapcsolatban vagyunk. Harminc éve egyedül van, mióta meghalt az édesapám. Tulajdonképpen akkor tanultam meg, hogy minden kapcsolatba addig kell beletenni, amíg van rá lehetőség, ez hatja át az utazásunkat is.  A fuerteventurai ötletre anyukám azonnal igent mondott – idézte fel Kecskés Andrea. – Arra gondoltam, hogy másképp lehet egymáshoz kapcsolódni, ha elmegyünk itthonról, amikor saját magunk legjobb verzióját nyújtjuk. Mindhármunknak nagy kikapcsolódás volt ez az utazás. Fontos „egymás jelenlétében” időt tölteni. Nem gondolkoztunk azon, hogy mit hagytunk itthon, hogy a jövőben milyen problémákat kell megoldanunk, csak átadtuk magunkat a pillanatnak, gyönyörködtünk a természet szépségeiben. Így most itthon is könnyebb észrevenni az élet apró csodáit. 

A nagymama, Kecskés Istvánné Nagy Katalin (74) sem volt még Spanyolországban. Hogy milyen volt Fuerteventurán, együtt a lányával és az unokájával, röviden és egyszerűen válaszol: – Isteni! Nagyon vártam!

Andival már többször utazott együtt, de Vikivel még nem, és tudta, hogy Viki nagyon szeretné megosztani, merre járt nyolc évvel ezelőtt. 

– Most megértettem, hogy Viki kiknek milyen programokat csinált, és úgy éreztem: „Az én unokám!” – végig nagyon büszke voltam rá – mesélte a nagymama. – Épp aznap lettem 74 éves, amikor elindultunk, életem legszebb születésnapi ajándékát kaptam. Kint meg Andreát köszöntöttük, mert névnapja volt. Eleven bennem az emlék, hogy az óceán partján sétálok, a lábnyomomat elmossák a hullámok, közben spekulálok… Szeretek dagonyázni is. A víz annyira sós, hogy fenntart, szerettem lebegni benne, áttetsző volt, láttam a halakat… Autót béreltünk, Andi vezetett, Viki térképpel a kezében navigálta: minden irányban bejártuk a szigetet, a fekete és a fehér homokos partot, a sivatagot, az oázist. Októberben Srí Lankára megyünk. Legalább ilyen nagyszerű, amit ma hallottam: a dédunokámat, Mayát felvették az iskolába, ahova menni szeretne. Dóri unokám azonnal írt, amikor kiderült. Napi kapcsolatban vagyunk a gyerekekkel, sokszor beszélünk, tudunk egymásról. 

A fuerteventurai utazás ezt megerősítette.