2024.05.05. 13:00
Elrajtolt a versenysorozat: Kádi Szabolcs nyerte a Kéthatár-tó Kupát
A hagyományokhoz hűen a Zala vármegyei Kerkafalván rajtolt el a 2024. évi Vasi Vizeken Legjobb Sporthorgásza elnevezésű versenysorozat. Három kategóriában 53-an versengtek a dobogós helyekért.
Együtt a kategóriagyőztesek a Kéthatár-tó Kupán
Forrás: VN
A helyi egyesület munkájának köszönhetően szépen lekaszált vízpart és horgászhely várta az indulókat. Puskás Norbert ügyvezető elnök köszöntötte a horgászokat, majd Mesterházy József halgazdálkodási és halvédelmi csoportvezető közreműködésével megkezdődött a sorsolás.
Dudaszóra vette kezdetét a négy órás verseny. Hamar kiderült: ez a nap nem a nagy mennyiségű halfogásé lesz. Hobbiban a Karkafalva felöli oldalon lévő szektorban beugrott egy-egy ponty kárász, keszeg, de a másik két hobbi szektorban már volt,akinek snecikre is kellett vadászni, hogy eredményt elérjen. A versenyző kategóriában sem volt könnyű dolguk a pecásoknak, azoknak, akiknek sikerült match botra bevonzani a tó szép egészséges dévérkeszegjeit, azok tudtak dobogón végezni. Néhányan látva a gyenge fogási eredményeket félidőben átváltottak küszözésre, mely a középmezőnyhöz elegendő fogást jelentett.
A hobbi horgászok között a legeredményesebb Nagy Ferenc (Kéthatár-tó Kerkafalva HE) volt 16.900 gramm fogással, a versenyző kategóriában a pálya közepéről Kádi Szabolcs (Elektromosok SHE.) remekelt 8780 grammal. Az ifjúsági versenyzők megragadva minden halfogási lehetőséget sikeresen állták a nehéz pályát és szinte mindenkinek sikerült halat szákba terelni, a legeredményesebb fiatal Bálint Zsolt (Kéthatár-tó Kerkafalva HE.) lett. A hobbi kategóriában a szebb fogásokat feeder módszer alkalmazva sikerült kifogni.
A versenyző kategóriában ezen a napon a legjobban Kádi Szabolcs (Elektromosok SHE.) teljesített, aki 8780 grammal mérlegelt és zsebelte be a győzelemért járó serleget. Ezüstérmes helyen Varga Bálint (Elektromosok SHE.) zárt 4980 grammos teljesítményével. A bronzérem - szektor második hellyel - Hajba Gábor (Elektromosok SHE.) nyakába került 4520 grammos fogásának eredményeképp.
Az eredményhirdetésen kategóriánként az első három helyezettet díjazták, továbbá különdíjat kapott Sántáné Tóth Andrea (Körmendi Munkás HE.). A legjobbak a serlegek, érmek mellett a Garbolino-Tacklebait horgászáruház - mint a versenysorozat főszponzorának – jóvoltából értékes ajándékutalványokkal térhettek haza. A verseny közben igazi május 1-i hangulat uralkodott a parton, a horgászok segítették egymást, beszélgettek, viccelődtek. Az időjárás néha kicsit fülledt volt, de mindenki jól érezte magát a gyenge fogások ellenére a verseny ideje alatt. A „Vasi Vizeken Legjobb Sporthorgásza” elnevezésű megyei versenysorozat május 26-án a gersekaráti Sárvíz- tavon folytatódik a VASI VIZEKEN-GARBOLINO-TACKLEBAIT KARÁT KUPA küzdelmeivel.