Kiemelkedő tehetségek

2024.05.31. 12:47

Vas vármegyei tehetségek a XIV. Országos Mélyrézfúvós Versenyen

Ma kezdődik el a mélyrézfúvós hangszeren játszók országos versenye, vasi fiataloknak is lehet drukkolni, négyen is továbbjutottak a vármegyéből.

Csabai Bernadett

A mélyrézfúvós hangszeresek kiemelkedő tehetségei az elmúlt hónapok során számos megmérettetésen vettek részt, hogy elnyerjék az országos döntőbe való bejutás jogát. Vas vármegye zeneiskolás diákjai is sikeresen szerepeltek a területi válogatókon, így most négy tehetséges fiatal képviselheti megyénket a XIV. Országos Mélyrézfúvós Versenyen, amelyre május 31. és június 2. között kerül sor a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában.

 A szentgotthárdi Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskolából három diák, Takács Botond (tenorkürt), Varga Lőrinc (tenorkürt), és Varga Levente Barna (tuba), tanáruk, Hajnal Dóra Julianna vezetésével, valamint a Vasvári Zenei Alapfokú Művészeti Iskola diákja, Szmrekovszky Péter (tuba), Fehér Gyula oktató felkészítésével jutottak be a rangos verseny döntőjébe. A verseny előtti felkészülés fontos állomása volt a Takács Jenő AMI által szervezett nyilvános főpróbaszerű hangverseny, melyet május 28-án tartottak a szentgotthárdi refektóriumban. Az esemény célja az volt, hogy a döntős fiatalok bemutathassák tudásukat és felkészültségüket a közönség előtt, így hozzájárulva a verseny előtti utolsó simításokhoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában