Ünnep

2024.06.07. 15:52

A szlovén államiságot ünnepelték Szentgotthárdon

Ünnepi összejövetelt tartottak a magyarországi szlovének. A Szlovén Köztársaság 33 éve jött létre, és 20 éve – hazánkkal együtt – tagja az Európai Uniónak.

Gombos Kálmán

Fotó: Szendi Péter

Számos résztvevő érkezett a rábavidéki szlovén közösség tagjai közül a szentgotthárdi Főkonzulátusra. Az állófogadáson Dubravka Šekoranja főkonzul asszony mondott köszöntőt, és üdvözölte a határ két oldaláról érkezett vendégeket. A közös uniós tagságra utalva kijelentette: ennek egyik fontos eleme a béke és a békés együttélés Európában. Szlovénia önállóvá válása a rábavidéki szlovének számára is új lendületet hozott, és hozzájárult ahhoz, hogy a tudatosabban őrizzék nyelvüket, kultúrájukat és nemzeti identitásukat, fejlesszék a Rábavidék gazdaságát és szorosabbra fűzzék a határon átnyúló együttműködést. Az itt élők büszkék lehetnek az elmúlt 33 évben elért eredményekre, azonban még sok lehetőség van a további előrelépésre, hiszen a modern idők új lehetőségeket és új kihívásokat is teremtenek.

Rövid kulturális program keretében Labritz Regina rábavidéki szlovén fiatal többek között a szlovén himnuszt is előadta rábavidéki szlovén tájnyelven, majd Kozma Máté osztotta meg gondolatait az összegyűltekkel, ezt követően pedig a Rábavidéki Trió színesítette a programot rábavidéki szlovén népdalokkal.

Az ünnepi szónok, Matej Arčon, a Szlovén Köztársaság miniszterelnök-helyettese, határon túli szlovénekért felelős miniszter volt. Elmondta: A rábavidéki szlovének élete követendő példa: a hovatartozás és az összetartozás követendő példája. Megköszönte a szlovén szervezetek, egyesületek és intézmények tevékenykedését, és hogy idejüket és energiájukat a közösség céljainak szentelik, szem előtt tartva a következő generációkat is. A Szlovén Köztársaság Kormánya eddig is, és ezután is igyekszik támogatni őket. Sikeresen zajlik a Magyarországon élő szlovének gazdaságát ösztönző projekt, és reméli, hogy sikeresen szét tudják osztani a teljes rendelkezésre álló összeget, és hogy minél előbb életre keljen a szlovén-magyar közös alap. 

Az eseményen részt vett Kissné Köles Erika, szlovén szószóló, Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke, Kovács Andrea, a Magyarországi Szlovének Szövetsége elnöke, Kalmár Ferenc, a Magyar-Szlovén Kisebbségi Vegyes Bizottság társelnöke, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpoltikájának fejlesztéséért felelős miniszteri különmegbízottja, dr. Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság magyarországi nagykövete, Kelemen Gertrúd, Magyarország lendvai főkonzulja, valamint rábavidéki és muravidéki polgármesterek, korábbi nagykövetek és főkonzulok,
kulturális és oktatási intézmények, az egyház és a média képviselői a határ mindkét oldaláról – és a rábavidéki szlovén közösség tagjai.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában