Árhullám

2024.06.09. 18:06

Felkészültek a kitelepítésre Csákánydoroszlóban - Beszéltünk egy érintettel, azt mondta, ő marad - fotók, írásunk frissült

A napokban Ausztria keleti részén, illetve Vasban hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt több településen is védekezni kellett. Csákánydoroszlón vasárnap délután már felkészültek arra, hogy késő este kitelepítik a Dózsa-ligetben élőket.

Horváth László

Forrás: Szendi Péter

Az önkormányzati helyhatósági, valamint az Európa Parlamenti választás mellett jó pár vasi településen a villámárvizek, az árhullám adott nemcsak beszédtémát, hanem folyamatosan tennivalót.

A Pinka folyó mentén, Szentpéterfán vasárnap kritikus volt a helyzet. A falu lakói egész nap hordták a homokzsákokat. A település közösségi oldalán kértek segítséget.

A Rába áradása miatt, a vasi szakaszon készültség volt. Megemelkedett a Kerka, valamint a Csörmöc-Herpenyő vízszintje is. Szombathelynél hatalmasra duzzadt az Arany-patak vízszintje, megtelt a dozmati víztározó.

A mostani fokozott helyzet oka, hogy hirtelen jelentős mennyiségű csapadék hullott Ausztriában, illetve vármegyénkben. Az előrejelzések szerint vasárnap éjszakára ugyancsak jelentős esőt, néhol jégesőt vártak. Ezek minden bizonnyal rontanak a helyzeten.

Forrás: Szendi Péter

Csákánydoroszlón a Vörös-patak vasárnap késő délután még a medrében volt, de Horváth István polgármester úgy számolt ottjártunkkor, a víz szintje emelkedni fog. Olyannyira, hogy a Dózsa-ligetben élő családokat, összesen húsz főt, felszólította arra, hogy legyenek készültségben, pakolják össze a legszükségesebb dolgokat. Aztán ha úgy alakul a helyzet, akkor költözniük kell. Azt, hogy hova mehetnek a faluvezető előre leszervezte. Rokonokhoz, ismerősökhöz, illetve az egyik fogadósnál foglalt szobát.

Horváth István, a mostani választáson már nem indult, teljes erődbedobással dolgozott, irányított. Első szóra jelentkezett 100 helybéli, akik folyamatosan töltötték a homokzsákokat, építették a védműveket.  A faluvezető elmúlt időszakban húsz áradásnál volt jelen. Úgy vélte, a tavaly augusztusi után idén nyáron is lehet egy komolyabb áradás.

Forrás: Szendi Péter

Dávid Krisztina és élettársa, valamint a lányai tavaly költözött Csákánydoroszlóra. – Egy éve augusztusban elhagytuk a házunkat, idén maradunk – mondta, miközben az önkéntes tűzoltókkal közösen pakolta a homokzsákokat a ház tövébe. – Bízunk benne, nyugodtan telik az éjszaka, és nem lesz vízbetörés. Már csak azért sem lenne jó, mert folyamatosan újítjuk fel az otthonunkat, és nem szeretnénk a munkákat elölről kezdeni.

Forrás: Szendi Péter

Nagy Miklós Gasztony polgármestere arról tájékoztatta lapunkat, hogy vasárnap kora este a Vörös-patak elkezdett visszafolyni. A társuló belvíz miatt a település alsó része víz alá került. Ha így megy tovább, akkor az elektromos hálózatot is eléri a víz, ami pedig áramkimaradást okoz.

Az esőzés miatt több utat le is kellett zárni Vasban. Szünetelt a forgalom Vasszentmihály és Csörötnek, illetve járhatatlanná vált a 8708-as út Pinkamindszent és az államhatár között.

A heves viharok súlyos károkat és áradásokat okoztak Ausztriában, Burgenland és Steiermark területén. Katasztrófahelyzetet rendeltek el az oberwarti járásban, majd Felsőőr (Oberwart) városára is riasztást adtak ki. Szükség van a lakosság védelmére is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában