Gyermeknevelési irányzatokról beszélt Mittli Éva pszichológus

A különböző elképzelések kapaszkodót adhatnak az elakadásainkkor. Alkalmazzuk közülük azokat, amelyek az életünkbe integrálhatók, mind a gyermek, mind a szülők igényeit, szükségleteit figyelembe véve, javasolta az előadó. 

Kötődő nevelés – reagálni a gyermek igényeire

A szülők többségének az a célja, hogy a gyermeke biztonságosan kötődő legyen, mondván, az jó alapot ad a további személyiségfejlődéshez. Ám ha ennek az eszközeit alkalmazzuk, az még nem garancia arra, hogy biztonságosan kötődő gyermeket nevelünk. És fordítva: ha nem alkalmazzuk, sem jelenti, hogy nem lesz biztonságosan kötődő a gyermekünk. A kialakuló kötődési stílusok sokkal inkább reakciók a szülő viselkedésére – hívta fel a figyelmet. 

Az irányzat azt célozza, hogy a gyermek és szülők között erős, stabil érzelmi kötődés jöjjön létre. Egyik alapelve, hogy az érzelmi szükségletek éppen olyan fontosak egy baba és kisgyermek életében, mint a testiek. A másik pillér a válaszkészség: szülőként a baba biológiai, érzelmi, testi igényei szerint járunk el – utóbbiakat a testkontaktussal, ringatással, igény szerinti szoptatással stb lehet kielégíteni. A gyermek bizalmát és biztonságérzetét építjük a szükségletek kielégítésével. Ehhez a szemlélethez társítják a hosszan szoptatást, az együtt alvást, a hordozást. A pszichológus ugyanakkor megjegyezte: akik ezt az elvet vallják, hajlamosak a saját és a család többi tagjának igényeiről megfeledkezni. 

Kapcsolódó nevelés

Az irányzat egyik alapja, hogy gyermekeinkhez úgy állunk hozzá, hogy ők eleve tiszták, jó lelkűek. Amikor hisztiznek vagy „rosszul viselkednek”, azzal nem minket akarnak idegesíteni, hanem valami problémájuk van. Alapja még a másikra való ráhangolódás. Eszközei a gyerekidő, a sírásmeghallgatás, a határszabás, a nevetésmeghallgatás és a páros meghallgatás – az elmélet szerint ezek bármilyen helyzetben segítenek a nehézségek feloldásában. A gyerekidő különleges együtt töltött idő a gyermekünkkel. Akár minden napba beillesztett néhány percben, amikor a gyermek a főnök, ő találja ki, hogy mit csináljunk együtt, a biztonságos kereteket pedig a felnőtt adja. 

A sírásmeghallgatást akkor vesszük elő, amikor a gyerekünket elborítják a nagy érzések. Ebben a szemléletben nem cél megelőzni vagy megszüntetni a sírást és a hisztit, mert ezek segítenek kiadni magából a feszültséget. A szeretettel teli határszabással segít a szülő a gyermekének a helyes úton maradni. A határok kijelölésével kapaszkodót ad, partnerként kezeli a gyermeket és racionális magyarázatokat ad. A negyedik eszköz a nevetésmeghallgatás. A nevetésnek fantasztikus feszültségoldó hatása van. A segítségével aktívan segíthetünk a gyermekünk félelmeinek feloldásában. Játsszuk el például, hogy ügyefogyottak vagyunk. Hadd lássák, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, és nevessünk együtt. Az ötödik a páros meghallgatás: a saját érzéseinknek is engedjünk teret. A társunkkal a beszélgetés fix időintervallumban történik, olyan keretek között, ahol a figyelem, a tisztelet és a bizalom mélyül. Ahol elfogadás van, nincs ítélkezés és tanácsadás. Mittli Éva a kötődő és a kapcsolódó irányzat szemléletbeli különbségére is felhívta a figyelmet: a sírásra való reagálásban utóbbi azt mondja, hogy a sírást meg kell hallgatni, utat engedni neki. A kötődő szerint a sírás egy jelzés, üzenet, amire reagálni kell. 

Egyszerűbb gyermekkor szemlélete

Az egyszerűsítő nevelés egyik alapja Kim John Payne “Egyszerűbb Gyermekkor” című könyve, melynek fókuszában a kis, megvalósítható változások állnak: ezek eredményeképp megfelelő hangsúlyt kapnak a valóban fontos, családi kapcsolatokat elősegítő minőségi együttlétek. Célszerű a gyermek körül minél több mindent – a tárgyi környezetet például – leegyszerűsíteni azért, hogy ne legyen „lelki lázban”. (A sok inger, ami a rohanó világban éri őket, olyan tüneteket produkál, mintha lázasak lennének.) Az alapító fontosnak tartja a szabad játékot, a természetes anyagok használatát. Hogy ne legyenek túl sok választás elé állítva, egyszerűsítsük a gyermek ruhatárát, a játékkészletét. A napirendben legyenek rituálék. Az óvodást ahelyett, hogy külön foglalkozásokra (fejlesztésekre) vinnénk, hagyjuk, hogy inkább játsszon otthon nyugalomban, biztonságos környezetben. Egyszerűsítési terület még a felnőtt világ kiszűrése. 

Mittli Éva arról is beszélt, hogyan lehet a Montessori- és a Waldorf-elvet beemelmi a mindennapokba. Utóbbi azt mondja: a gyermekeknek alapvetően szabadságra, alkotásra és térre, lehetőségre van szükségük ahhoz, hogy az én-erejüket kibontakoztathassák. A természet megismerése, szeretete, önálló felfedezése van a középpontban. A szülő és a gyermek külön szinten tevékenykedik a Waldorf-szemléletben. 

Az önállósághoz kapcsolódik a Montessori-szemlélet, ahol ennek segítése a fő irány. Nézzük meg az otthonunkat a gyermek szemével – milyen magasan vannak a villanykapcsolók, a csapok, a tükrök. Ha eszközt – fellépőt – biztosítunk, ha kényelmesebbé, praktikusabbá tesszük a berendezést, az jó a gyermeknek és terhet vesz le a vállunkról. A Montessori-pedagógia szerint a gyermek saját motivációját kell meglovagolni, ezt az igényét kiszolgálni és segíteni őt a nehézségek önálló leküzdésében.