Árvíz és tornádó után

2024.06.24. 07:00

Hol tart Narda a természeti csapások után? - újra ellátogattunk a településre - fotók

Narda próbál „feltápászkodni” a két napos ítéletidő után. A június 8-i villámárvíz, majd a másnapi tornádó óta több, mint egy hét telt el. Utánanéztünk ismét: mi a helyzet a faluban?

Gombos Kálmán

Fotó: Unger Tamás

A hidak-árkok kárának esetében a vis maior ügyintézésnél nagyon szorított az idő. A villámárvíz a tavalyi pályázatban nyert és megépített tárgyakban, eszközökben tett komoly kárt, ahogy azt lapunk is megírta. Ezt az ügyet már aznap elindítottuk – számol be dr. Glavanics Krisztina, a község polgármestere a történtekről. Erre a Belügyminisztérium hamar, pár nappal később már reagált is: biztosították a falu vezetését a segítségnyújtásról. Felvették a kapcsolatot az Államkincstárral is, hiszen ez őket is érinti majd – folytatja a polgármesterasszony. A hidak és árkok önkormányzati tulajdonban vannak, a vis maior ezekre vonatkozik.

A vasárnapi eset, vagyis a tornádó annyiban különbözik ettől, hogy ott magánszemélyek szenvedtek kárt (erről itt közöltünk részletes helyi riportot). Nagy gond a sok-sok törmelék az udvarokon, amit a károk után össze kellett gyűjteni. Arra kérték a lakosokat, hogy ezeket péntekig őrizzék: az elszállítás akkor történt meg. A rengeteg eső feláztatta a földet, udvarokat, emiatt muszáj volt a várakozás – sajnos, így is sok kert alja szenvedett a gépek nyomaitól.

Felajánlások érkeztek magánszemélyektől, cégektől, de önkormányzatoktól is. A legelső a testvérváros, a horvátországi Muraszerdahely volt, akik rögtön ötezer euróval siettek a segítségükre. A MAM Hungária Kft Vaskeresztesről 1 200 000 forint támogatást utalt át, aminek azonnal volt is helye: vasárnap már milliós tételt kellett kifizetni a szombat esti károk helyreállításáért. Az osztrák Csém bár kicsi (kb. 300 fős) település, és ők is szenvedtek károkat, mégis gyűjtöttek 5300 eurót egy jótékonysági kávézáson szentmise után. A Karitász is segít Budapestről: ez ötmillió forintot jelent összesen, amin a Pinka-árvíz sújtotta károsultakkal közösen osztoznak. A jáki Sinka Kft is segített, hasznos és kézzelfogható módon: 300 méter tetőlécet adományoztak – ezt azonnal fel is használták. Ahogy a Katasztrófa-védelem és több magánszemély által felajánlott fóliát is: így tudták megelőzni több háztartás beázását. A nardai tűzoltók is rengeteget dolgoztak, segítettek: igen hálás nekik a faluban mindenki – emeli ki a polgármester.

Az önkormányzat elsősorban a zöld- és a veszélyes hulladék (pl. pala), valamint a törmelék elszállításában tudott segíteni. A kétkezi munka pedig – ahogy eddig is – összefogásban valósul meg. Nagyon nagy összefogásban: sokan félretették egyéni dolgaikat, vagy szabadságot vettek ki, hogy segíthessenek. Az összedőlt gazdasági épületek is nagy gondot jelentenek: azon túlmenően, hogy sok esetben dédapák által épített emlékek is, többeknek az egzisztenciájuk múlik ezeken – például aki lóval foglalkozik…

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában