Árhullám

2024.06.10. 10:13

Szombat éjfél óta talpon van a falu – megfeszített munkával küzdenek az árvíz ellen Vaskeresztesen is - fotók

Szombat éjfél óta küzdenek az árvíz ellen a Pinka menti települések. Megfeszített munkával védekeznek a falvak lakói. Közel hétezer homokzsákot raktak ki, mondta Krancz Tamás vaskeresztesi polgármester, akit reggel telefonon értünk el.

Tóth Katalin

Forrás: VN

– Szombat éjfélkor Felsőcsatáron segédkeztünk, homokzsákokat vittünk, az önkéntes tűzoltóink is mentették, ami menthető. Vasárnap hajnalban, amikor körbejártam Vaskeresztest, látszott, hogy kiöntött a Pinka, rá másfél órára kezdtünk szervezkedni, mert a Malom utcában a folyó közvetlen közelében, alacsonyan vannak a házak. Egész nap homokzsákoztunk. Közben a Pinka áttört a játszótérnél, elöntve néhány házat – mondta Krancz Tamás. Hozzátette: annak ellenére, hogy nem intéztek felhívást a helyiekhez, egy emberként mozdult meg a falu. 

Példaértékű az összefogás: jöttek kicsik, nagyok, férfiak, nők, idősek, fiatalok. Felosztottuk a munkát, éjjel is dolgoztunk, a tűzoltóink most is szivattyúznak. Ahol a játszótérnél áttört a víz, az egyik telek kerítését le kellett bontanunk, mert az uszadék fennakadt, és a négy-öt méter hosszú fenyőrönkök, amiket hozott a víz, elkezdték duzzasztani a vizet. A víz felszedte a járdán az aszfaltot, a játszótéren a gyeprácsot, és két családi ház lakrészét elmosta. Az egyik családnak ki kellett költöznie. Reggel volt egy kis apadás, de újra esik. Abban bízunk, hogy nem megy feljebb a víz szintje.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában