A két Tóbiás története - Az apa és fia életéről a Szentírásban olvashatunk

Eredetileg a Penzing kerületben lévő Ideg- és Elmegyógyintézethez tartozott – annak parkjában áll –, de egy ideje már múzeumként látogatható. A szentélyben lévő kép Máriát, Józsefet és a gyógyító szenteket ábrázolja, a két hatalmas üvegablak pedig a felebaráti szeretet és a segítés tizennégy nagy alakját. Vannak közöttük ismertek, mint például Ábrahám, Keresztelő Szent János vagy Szent Márton, és vannak, akiknek neve ritkábban kerül szóba. Ez utóbbiak közé tartozik Rebeka, Izsák felesége, aki inni adott a szomjazóknak és Istenes Szent János, aki meglátogatta, gyógyította a betegeket. A baloldali képsor Magyarországi Szent Erzsébettel kezdődik (enni adott az éhezőknek), és Tóbiással fejeződik be (eltemette a halottakat). Az üvegablakot Koloman Moser készítette. 

A két Tóbiás, apa és fia életéről a Szentírásban olvashatunk. Tóbiás könyvét a protestánsok apokrifnek tekintik, ezért az általuk használt bibliában nem szerepel. A helyszín Ninive városa és Asszíria, az ideje pedig a Krisztus előtti VIII–VII. század. Az idősebb Tóbiás, akit egyes fordításokban Tóbitnak neveznek, rendre eltemette azokat a hitsorsosait, akiket a gyilkosaik csak úgy otthagytak a fal mellett. Fiát „önnön magáról nevezte el”. Már elmúlt hatvanéves, amikor elvesztette szeme világát. Amikor az ifjabbik Tóbiás felnőtté vált, útnak indult, hogy egy többnapi járóföldre lévő városban átvegye apjának ott letétbe helyezett örökségét. Tóth István Búcsú című reliefje a szombathelyi Püspöki Palota kapuszínjében látható. Az ifjú Tóbiás búcsút vesz anyjától és vak apjától, s ott áll a háttérben az a fiatalember is, akit arra kért, hogy kísérje el azon az úton, amelyen ő maga még soha nem járt. Csak a történet végén tudjuk meg, hogy aki vele tartott és vigyázott rá, nem volt más, mint Rafael arkangyal: az utazók, a zarándokok és betegek védelmezője. Mielőtt útnak indultak, az apa tanácsokkal látta el fiát: „Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd. …Oszd meg kenyeredet az éhezőkkel és ruhádat a rongyoskodókkal.” A dombormű Tóth egyik első alkotása. 

Kicsit idősebb volt, mint Moser, ő is Bécsben tanult, de a művészet más-más irányát választották. Ha az időbeli sorrendet nézzük, akkor Tóth domborműve készült hamarabb, 1889 körül, Moser üvegablakai 1904–1905- ben. Mindössze másfél évtized a távolság, de e két időpont között született meg a szecesszió. Kis kitérő: a bécsi „új művészet” hatása az 1900-as évek elején Szombathelyre is elért. Ekkor épült fel a Király utcában a Rauscher Miksa által tervezett Legáth-ház és az oladi Ernuszt-kripta. Az ifjabb Tóbiás útja a megpróbáltatások ellenére sikerrel járt, a történet pedig fordulatokban gazdag. Kísérője még az út elején azt tanácsolta neki, vegye magához egy kifogott halnak az epéjét, a szívét és a máját. Sárából, akit feleségül akart venni, úgy űzte ki a démont, hogy a szívet és májat dobta az áldozati tűzre. Nemegyszer ő maga is a halál közelében járt. A sírját is megásták, de amikor megtudták, hogy életben van, a gödörbe csendben visszalapátolták a földet. Megkapta az apja által letétbe helyezett pénzt, s feleségével és kísérőjével közösen tértek vissza Ninivébe. 

Az apja szemét a hal epéjével dörzsölte be, erősen csípett, de az idős Tóbiás többévnyi vakság után vis - szakapta a látását. Tóbiás könyvét kevesen olvasták, de az ott leírtak az évszázadok alatt mégis az egyetemes kultúrtörténet részévé váltak. Festmények, grafikák, kőnyomatok készültek, amelyek a sztori egy-egy epizódját mutatják be. Eddig a „magas művészetről” volt szó, de a Tóbiás-történet a XIX. században periferikusan ugyan, de a vallásos folklórban is megjelent. A Tóbiás áldását tartalmazó nyomtatványok, cédulák – az eddigi ismeretek szerint – főleg a német nyelvterületen terjedtek el, de előfordultak ilyenek Csehországban és Magyarországon is. Az egyház babonaságnak tartotta és próbált fellépni ellene. Akik készítették ezeket, talán sohasem olvasták az eredeti történetet. A terjesztői szerint aki birtokában volt egy ilyen – csupán néhány szót és jelet tartalmazó – papirosnak, s esetleg talizmánként viselte azt, megmenekült a haláltól.